Ha ezt átéled, azonnal megszűnik a „fába kapaszkodás" problémája.Ez a jósjel először is azt tanítja, hogy a „szívek" titokban vonzzák egymást. Tudják, hogy összetartoznak.Távolság nem akadály.„Az igaz ember a szobájában tartózkodik, s ezer mérföldre is egyetértésre talál. De ha nem a szíve üzen, méga közelben is ellenkezést vált ki. "A középpont szüntelen „adásban" van, s a másik veszi. Ez a láthatatlan rokonszenvnek a titka. A szívekösszekötöttsége. Nem kell ráncigálni a fádat, csak sugározni kell, s a vevő reagál.De ha nem így működök, ha nem lényem legbenső magja, hanem a vágyam, a magánytól való félelmemvagy bármiféle mohó „kívánlak" sóvárgása sugárzik belőlem, akkor rögtön jön a kapaszkodás, és a másikrészéről az önvédelem vagy a behódolás.Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek, ha magamhoz hűséges vagyok.Ha elárulom magamat, a másikkal is rossz viszonyba kerülök.Rossz viszonynak nevezem azt a kapcsolatot, ahol kiszolgáltatott leszek vagy zsarnok. Ahol belegázolok amásik lelkébe. Ahol föladom magam, csak azért, hogy a másik befogadjon. És nem engedem a társamnak, hogyönmaga legyen. Ahol függővé válok, kiszolgáltatott, és a „szeretet" nevében olyasmit művelek, melytőlnemcsak szenvedek, de önmagam előtt szégyellem is.Azon az áron, hogy magamat elvesztem, nem lehet szeretni. Márpedig - figyeld meg - ezt tesszük nap mintnap. Ez a Csung-élmény hiánya.*(És most jönnének az életpéldák.Tudom, hogy ezeket várod.Gondoltam, néhányat megemlítek, de aztán rájöttem, hogy lehetetlenség, mert amit itt elmondtam, olyanvégső kulcsa, sőt, „sperhaknija" minden szeretet-zárnak, hogy kiragadni belőlük néhányat nem érdemes.A kérdés itt nem is a gyakorlati alkalmazás, hanem, hogy volt-e egyáltalán ilyen Csung-élményed vagy sem.Az emberek elmondhatatlan többségének nem volt.Ez a mai katasztrofális szeretet-állapotok legfőbb oka.Hogy senkit sem a „benseje" vezérel.Vagyis a saját igazsága.De ha volt, ha felvillant benned a „csung", egész biztos, hogy a gyerekedben is megérzed az ő „csung"-ját.És nem akarod majd erőszakkal a saját képedre formálni. Nem akarsz belőle mást nevelni, mint amit neki kellönmagából kihoznia. És pontosan tudod majd, mikor légy hozzá gyengéd és mikor erélyes. Föl fogod fedezni azerély és az erőszak különbségét.Erély az, ami a másik lényét messzemenően tiszteli. Erőszak az, amikor belegázolok az országába. Eztsemmiféle „szeretet" nem indokolhatja. Ez birtokháborítás. És a gyerek úgy is reagál erre. Lázad, ha van ereje,vagy eltorzul és megnyomorodik, ha túlságosan gyenge. Az erélyt egy gyerek még akkor is tiszteli lelke mélyén,ha látszólag utálja, és kézzel-lábbal tiltakozik ellene.Az ember ott belül - vagyis az ő „középpontjában" - tudja, ha VALÓBAN jót akarnak neki.Mi szülők azonban csak ritkán akarunk „valóban" jót — mégpedig azért, mert nem ismerjük sem önmagunk,sem gyermekünk „csung"-ját. Vagyis nem azt hozzuk ki belőle, ami benne rejlik, hanem aminek szerintünk, a mielvárásaink szerint lennie kellene.Nincs középpont-élményünk.Más szóval: nem tudunk szeretni igazán.Arról, hogy mennyire nem tudjuk már, mi a helyes nevelési „módszer", még azt is elmondhatom, hogy egyolyan papának, akinek van„csung-élménye", szinte alig kell nevelnie a gyermekét, mert lelke középpontjának olyan erős sugárzása van,hogy szinte magától „átmágnesezi " a gyermeket.Oly módon erélyes, hogy nem szól egy szót sem.Hallgat.Nagyanyám például csak nézett.Volt egy híres nézése.Öt gyereket nevelt föl vele.Egyetlenegyszer fordult elő, hogy visszakézből, könnyedén meglegyintette az anyámat kislánykorában: Adtamneki egy frászt! — mondta. De ez nagyon súlyos eset volt, féltette az életét. Előfordult, hogy a hangját isfölemelte, de ekkor sem kiabált, csak indulatosan kifakadt (ez is fontos, hogy az indulatait sohasem fojtotta el).172
Egyébként csakis a szemével nevelt.Nézett.Ha ez a fura, rebbenetlen tekintete megjelent, és többen is voltunk a szobában, valaki halkan vészjelet adott:- Ajaj! A nagymama néz!És utána hirtelen elhallgatott mindenki. Várakozó csend lett. Mi van? Kire néz?Egyszer rám is így nézett. Nagyon rossz érzés volt, mert tudtam, hogy nagyon szeret, s az ő örökké derűs,nyájas arcából látni ezt az áthatóan izzó, érzelmektől mentes szigorú isten-szemet, nagyon fájdalmas élményvolt. Kiskutyák szoktak ilyen tekintetek elől az asztal alá bújni.Azt, hogy a tekintete „érzelmektől mentes" volt, úgy értem, hogy nem volt sértett, nem volt bosszús, indulatos,korholó. Egyáltalán semmilyen egyéni érzelem nem tükröződött benne. Inkább olyan volt a szeme, mint amikoregy lencse összegyűjti a napfénysugarait, s egy ponton kiégeti a papirost. Égető tekintet volt, melynek üzenete,ha egyáltalán szavakat tudnék találni rá, nagyjából ez volt: „Ez nem méltó hozzád! Te is jól tudod "Anyámat még ötvenéves korában is ezzel a nézéssel beszélte le méltatlan döntéseiről.Erről a tekintetről könyvet lehetne írni. Például nem volt benne szomorúság. Nem volt benne az, hogy „látod,milyen bánatossá teszed most szegény nagyanyádat, mindjárt sírok miattad". Nem koldult, és nem is követeltszeretetet.Belülről nézett.És nem maga miatt - énmiattam nézett.A „csung"-ból nézett. És az én „csung'-omat látta.A szívéből nézte az én szívemet.Neki üzent.„Jól tudod te is, hogy miért nézek így rád!"A „csung" ugyanis nem a gyarló embert látja a másikban, hanem az ő „csung"ját.Forródrót-kapcsolat.Akinek nincs ilyen középpont-élménye, ha nem is veszi pontosan az üzenet értelmét, de ösztönösen érzi, hogylátják. S hogy aki látja, bármilyen szigorú, de nem akar rosszal neki.Még a szeretet nevében sem!A „Középpont Igazsága "jósjele, mely erről a titokról szól, azt is mondja még, hogy ez a sugárzás olyan erős,hogy még „a disznókat és halakat" is meg lehet szelídíteni vele. Vagyis a legönfejűbb lényekre is hatással van.Ez úgy működik, mondja a könyv, hogy először engedem a másikat hatni magamra. Engedem, hogy a lelkehasson rám. Vagyis nem vagyok elfogult vele. Nem minősítem. Nem véleményezem a „disznóságot". Olyan,amilyen. Megérzem, átélem, hogy mi van őbenne. így kerülök közelebb hozzá. így ismerem meg. S amikor aszemem visszaüzen neki, ez már nem az én privát véleményem lesz, nem az én előítéletem, hanem maga azIgazság. Ez a tisztánlátó szemem figyelembe veszi az ő „disznóságát" — nem akar más lényt formálni belőle,mint amire eleve teremtve van —, de arra azért fölhívja a figyelmét, hogy vannak dolgok, melyek egy disznóhozsem méltók!Így nézett az én nagyanyám — a szívéből.Ha pontosan le akarnám írni, azt mondanám, hogy volt a pillantásában, valami „színészi". Nagy színészektudtak így nézni valaha. Ma már sajnos nem látni ilyet a színpadon. Azért mondom, hogy „színészi", mert nemvalamiféle érzelem váltotta ki nála ezt a pillantást, nem a düh, a felháborodás vagy éppenséggel a hirtelenharag, hanem a tudatos akarat.Akkor nézett így, amikor így okait nézni.Előfordult például, hogy nem óhajtottam tudomást venni a tekintetéről. Úgy tettem, mintha nem láttam volna.Kimentem a szobából, s visszajöttem, mondjuk egy óra múlva - és ő még mindig ugyanígy nézett! Ez persze nemazt jelenti, hogy ő közben nem foglalkozott mással. Az is lehet, hogy szunyókált közben egyet, de amikor újrameglátott, szeme újra villant, és azt üzente: „Nincs elintézve semmi!" Sőt most már az is benne volt, hogy „Nemenekülj előlem - nézz inkább magadba!" És még valami különös titka volt ennek a tekintetnek. Semmiféletársadalmi elvárás vagy vallásos előítélet nem volt benne.A háború alatti és utáni évekről beszélünk, amikor minden „társadalmi morál" őrület volt. Nem is volttársadalom. Az új világ teljesen hazug volt, és velejéig rohadt, a régi romokban hevert, és még tébolyultabb volt;a vallások mind kiüresedtek és leszerepeltek - olyan világban éltünk, ahol semmiféle társadalmi elvárásnakmegfelelni nem volt szabad!Szerintem ma sem. De ebbe most ne menjünk bele...Vagyis semmi olyasmi, hogy „mit szólnak ehhez az emberek " nem volt benne.Nagymama szeméből a saját „istene" nézett, és az én „istenemhez" szólt.Ismerték egymást.173
- Page 2 and 3:
MÜLLER PÉTERSZERETETKÖNYVALEXAND
- Page 4 and 5:
(Hogyan is kezdjem?Mi az a legelső
- Page 6 and 7:
Szeretetről beszélni egyedül nem
- Page 8 and 9:
Maga a darab arról szól, hogy egy
- Page 10 and 11:
Ez a harmadik irány: a Zene szeret
- Page 12 and 13:
osztályban. Volt közöttünk gono
- Page 14 and 15:
Tudja, hogy itt van - és tudja, ho
- Page 16 and 17:
meséli: egy róka úgy mentette me
- Page 18 and 19:
3. fejezetAz érzelmek zűrzavaraÚ
- Page 20 and 21:
Mert akkor nem létezik tovább.Te
- Page 22 and 23:
eltaláltál, ez jó! De, látod, v
- Page 24 and 25:
Minden szint egy-egy tudatállapot.
- Page 26 and 27:
nemiség problémája, hanem a Fön
- Page 28 and 29:
igéje: „Ahhoz, hogy egymást sze
- Page 30 and 31:
Szabadságot adni neki... .Hallom,
- Page 32 and 33:
Az önátélés a hétköznapi embe
- Page 34 and 35:
Ezek eloszlatása már nem az anyá
- Page 36 and 37:
Ismerős világ ez - mert a mi vil
- Page 38 and 39:
(Ha ízlelgeted magadban ezt a két
- Page 40 and 41:
legveszélyesebb részét. A másko
- Page 42 and 43:
S ezért, ha nevel, átéled azt, a
- Page 44 and 45:
ismerős, és mégis sohasem tapasz
- Page 46 and 47:
hogy valaki magányba vonul, hanem
- Page 48 and 49:
ezt ne feledd, - mindig az Egéssze
- Page 50 and 51:
cirkusznál dolgozott) olyasféle
- Page 52 and 53:
s átölellek magammal.Ha valóban
- Page 54 and 55:
Ez még a háborús, gyermekkori ta
- Page 56 and 57:
cselekedni. Nincs olyan bokszoló,
- Page 58 and 59:
fejezte ki a legmélyebb gondolatá
- Page 60 and 61:
fűzőjét és leráncigálta magá
- Page 62 and 63:
Velem például egy ilyen karambol
- Page 64 and 65:
energiatenger megfagy, és börtön
- Page 66 and 67:
ha ezt jónak látta, mégiscsak é
- Page 68 and 69:
Munka nélkül semmi sem lehet a mi
- Page 70 and 71:
A szívünk mindig az „égi" fel
- Page 72 and 73:
És akkor már lehúz.Ez nálam min
- Page 74 and 75:
a hosszú hétköznapok realitása.
- Page 76 and 77:
Te megtapasztaltad, hogy milyen a V
- Page 78 and 79:
9. fejezetGyűlöletben élniVan it
- Page 80 and 81:
osszú vagy a gyűlölet.A „balso
- Page 82 and 83:
De legnehezebb a saját lelkedet a
- Page 84 and 85:
igazságtalan, de tisztességtelen
- Page 86 and 87:
Ezután következik a halhatatlan s
- Page 88 and 89:
Kevés.Ha azt kérdeznéd, mi az, a
- Page 90 and 91:
eszélgetésben az értelmet keresi
- Page 92 and 93:
Bennünket, férfiakat pedig arra v
- Page 94 and 95:
megölte), hanem ahogy ő hazudja.
- Page 96 and 97:
Csak néhány tényt említek, hogy
- Page 98 and 99:
hogy ideje sincs hozzá, mert - min
- Page 100 and 101:
11. fejezetGyermeki szeretetAz els
- Page 102 and 103:
azok, akik szeretik őt. Nem ismeri
- Page 104 and 105:
levegőre, s nem tudnánk elharapni
- Page 106 and 107:
Ha gyermeki szemmel olvassuk Jézus
- Page 108 and 109:
megtanultuk.Ebből az ősélményb
- Page 110 and 111:
(De mi van akkor - kérded — ha a
- Page 112 and 113:
12. fejezetSzerepekEgyszer anyámma
- Page 114 and 115:
vagyunk a leghülyébbek és a leg-
- Page 116 and 117:
párkapcsolatban a kettő összemű
- Page 118 and 119:
abbahagyni), a hivatás-szerep.És
- Page 120 and 121:
Beszélgettünk már arról, hogy a
- Page 122 and 123: De amíg a színész tudatában van
- Page 124 and 125: (Két parázsló cigarettát varáz
- Page 126 and 127: Egy anya-gyerek kapcsolatban ez akk
- Page 128 and 129: játszottam egymással."Azt már cs
- Page 130 and 131: Rengeteg árulkodó jele van annak,
- Page 132 and 133: A kisgyermekeknek már nagyon korá
- Page 134 and 135: Kultúránk írásos hagyománya ar
- Page 136 and 137: („ Úristen - gondolod magadban.
- Page 138 and 139: Itt tartunk.Bár engem az a szerenc
- Page 140 and 141: élvezetet kérlelhetetlenül megsz
- Page 142 and 143: Mi, férfiak úgy tudunk társunkna
- Page 144 and 145: A Nőtől - a nőktől - várja a v
- Page 146 and 147: van ez.És ahelyett, hogy önmagamb
- Page 148 and 149: Ő tudja.Apámnak nem mondom el, me
- Page 150 and 151: látott virágra, és azt mondják,
- Page 152 and 153: Ahogy felnövünk, és egónk megcs
- Page 154 and 155: Manapság, mondják, a Vízöntő k
- Page 156 and 157: kerülni, akikkel közös „eszmé
- Page 158 and 159: megosztotta velem. Én is elmondtam
- Page 160 and 161: tenyér-e.)*Sokféle imádság van.
- Page 162 and 163: 15. fejezetA nagymama néz!Nagy dol
- Page 164: tőlem? A lelkembe akar költözni,
- Page 167 and 168: te engem?!...Átéled ezt?!Arra ké
- Page 169 and 170: Hogy elveszünk egy idegen világba
- Page 171: Testednek-lelkednek is.Eddig tartas
- Page 175 and 176: EpilógusBoldog lelkek táncaA „B
- Page 177 and 178: Nem bírja elviselni a tragédia l
- Page 179 and 180: Én nem vásárolni járok a szuper
- Page 181 and 182: enne - mert azt az arcát szereti.M
- Page 183 and 184: Tartalom1. fejezet A varázsló val