70DoKOrI9

Én nem vásárolni járok a szupermarketbe, hanem azért, hogy a feleségemet lássam, messziről,Ő nem. Ő vásárol. Gondosan gyűjti össze kosarába a holmikat. A főzésre gondol, a vacsorára, arra, hogy mihiányzik otthon, Nem érti az én ostoba, részeg boldogságomat - nem érti, hogy egy konzervosztály is lehetmennyország.Vajon miért mondta Apollón isten Orfeusznak, hogy „Nem nézhetsz az arcára!"?Úgy tűnik, nagyon gonosz kérés ez, hiszen másra sem vágyunk, mint az arcát látni annak, akit szeretünk. A„Nézz rám!" minden találkozás sorsdöntő pillanata. Az arca mutatja nekem, hogy „Ő AZ!" - és az én arcomlátványa ugyanezt üzeni neki. Néha szeretkezés közben is azt kérjük: „Ne hunyd le a szemed, nézz rám! Látniakarom a szemedet! S nézd az én szememet!"Hogy lássuk egymást az öröm pillanatában.Miféle isteni feltétel az, hogy nem szabad a szerelmem arcára néznem?Próbáljuk kifürkészni Apollón szándékát.A mítoszokban mindig egyszerre van valami mélységesen emberi és isteni,Mondjuk, szereted a gyerekedet, és a lelkedben, de ma már videón és fotókon is, összegyűlnek róla azemlékképeid. Látod őt újszülötten, nyolchónaposán, háromévesen, tízévesen, húszévesen - és látod az öregedőarcát is, újra ráncosán és kopaszon.Eltelt hatvan év.Es, mondjuk, egyik éjszaka róla álmodsz.Melyik arcát látod ilyenkor?Csecsemőnek látod? Ifjúnak? Vagy úgy, ahogy tegnap láttad?A hatvanéves férfinak egészen más arca van, mint a néhai kisbabának. Alig hasonlít rá. Rajtad kívül talánsenki sincs, aki tudná, hogy ez a két arc ugyanazé az emberé.Aki benne lakik, az „Ő AZ!" tényleg azonos, de a maszkok, amiket ebben a földi karneválban magára öltött,örökké változnak. Nemcsak az idő változtatja meg őket, de a fáradtság és a szenvedés is.Megtörtént eseményt írtam meg a Márta című tragédiámban.A keresztény Márta, még az első világháború idején teherbe esett egy Szász István nevű, római katolikusvallású katonatiszttől, aki pár hónap múlva elesett a fronton. A zsidó GoldaJózsef, hentes és mészáros feleségülvette a terhes asszonyt, és vállalta a gyerekét. Senki sem tudja, sokáig még a gyerek sem, hogy nem tőle van.Zsidó nevet is adnak neki: Eleázár. Később azonban a derék hentesnek ez a magától értetődő jótétté borzalmassorsot szül: a fiút elhurcolják. Koncentrációs táborba kerül, ahonnan csak két év pokoljárás után jön haza. Nemtud beszélni, hiányoznak a fogai, fekélyes teste csontvázzá fogyott.Ott áll a kerítésnél, s amikor a szomszédnő így szól, hogy „Márta, magát keresik!". Az asszony odalép azidegenhez, és azt mondja:- Tessék!Az idegen szétvert, fogatlan ajka kinyílik, nyálas buborékot formál, majd nehezen kiböki:- Mi van... nem ismersz?Márta hosszú ideig nézi az idegen beteg, könnyes szemét, ótvaros koponyáját, szürke szőrzettel borított arcát,vén, fogatlan ajkát. Máiia lénye egyetlen szívdobbanás. Lehalkítja hangját, úgy kérdi:- Kit keres, kérem ?- Nem... ismersz meg... mama ? - kérdi a férfi zaklatott, felcsukló röhögéssel. Alig érteni.Márta csak áll, nézi. Az idegen lehunyt szemmel bólogat.- Én nem ismerem magát - mondja az asszony. Az idegen fölröhög, bosszúsan csapkodja akerítést.- Anyuka... hülye vagy ?Márta otthagyja. Bemegy a sufniba, ahol az egész háborút átvészelte. De mikor látja, hogy az idegen mégmindig ott álldogál a kerítésnél, és nyüszítve sír, visszamegy hozzá, és bevezeti a sufniba. Átfogja derekát, slépésről lépésre mennek az ágy felé.Később az idegen mondana neki valamit, de ő nem érti.- Mit akar? - kérdi Márta Az idegen jelzi, hogy mindjárt.- Nyugodtan.Az idegen lehunyja a szemét.- Maga tud valamit a fiamról?!179