70DoKOrI9

5. fejezetVidám holtak klubjaValamikor átéltem egy halálélményt.Élni a halált - ez így ellentmondásnak hangzik, pedig nem az.Ez az 56-os forradalomban történt, sokáig nem beszélhettem róla. De amikor először megírtam,levelek tömegét kaptam, hozzám hasonló „kétszer született" emberektől. Hamarosan egy népestáborba kerültem, melyet valaki úgy nevezett el közülünk, hogy a „Vidám holtak klubja". Akkoribanmég nem volt ismert nálunk Dr. Moody könyve, az „Élet az élet után", így saját tapasztalatainkatcseréltük ki egymás között.Néhányan azt mondták, ha a tudat kialszik, nincs utána semmi. Sokan azonban különös élményekethoztak magukkal, s hozzátették, hogy ezeket szavakkal elmondani nem lehet. Megpróbálták, de nemsikerült.Ez egyébként minden nagy élményünkkel így van.Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek,szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egyőrült - s azt mondom a kedvesemnek: „Szeretlek!"... Mi ez?!... Mi az, hogy „szeretlek"? Hol van ez aszó ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz!... Nem kellett volna kimondani! Nemkevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogyőrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett,alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim is szomjaznak rád... Azonnal meg akarokhalni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy „szeretlek?!...Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel.És ez minden nagy élményünkkel így van.Kimondhatatlanok.(Mikor érezted utoljára, hogy amit kimondtál, fedi azt, amit átéltél?Nem volt utána hiányérzeted?„ Csak az elfáradt madarakat tudjuk elfogni" - mondja Nietzsche. Ez minden beszédre, írásra igaz: ami alélekben történik, szóval kifejezhetetlen. Beszélsz az anyádról, a gyerekkorodról, vagy akár a tegnapi szomorúhangulatodról, s lehetsz a világ legnagyobb írója, mégis benned marad a hiány - nem mondtad el anyádat; agyerekkorodról s a szomorú hangulatodról is csak jelet adtál, alig többet, mint a semmi.Nem tudom, volt-e ilyen élményed: régóta rosszul éltél a társaddal. Már minden volt közöttetek, veszekedés,kiabálás, harag, indulatos némaság, már volt reggelig tartó beszélgetés, őszinte vallomás, kölcsönös elemzés... segyszerre jött egy ölelés... ha jött!... egy csók... és minden megoldódott. Mi történt közöttetek ebben a némaölelésben? Nem lehet elmondani. Hogy mi a szellő, senki sem tudja, csak azt, hogy suhognak a levelek. Ilyeneka szavaink is: suhogó levelek. De nem tudjuk, mi a szél. Honnan jött s hová megy - nem tudjuk.)Különösen így van ez, ha valaki a lélek országából tér vissza, ahol nem „tükör által, homályosan", hanemszínről színre látni, mert itt a tartalmat nem rejti el a forma. A bensőt nem rejti el a külső. Ez nem testből, hanemenergiából szőtt valóság, ahol a tapasztalatunk nem fizikai történés, hanem lelki esemény. Itt az élményekkifejezéséhez éppúgy nem kellenek szavak, ahogy egy madárnak sincs szüksége KRESZ-táblákra, mert egészlényével repül, s éli a határtalan égbolt törvényeit. Nem fordulhat elő, hogy egy másik madárral összeütközzön.A halálélménnyel éppen a tudatállapotunk változik meg, azaz: egy másik valóságba kerülünk, amelynek egészenmás a kommunikációs rendszere, mint amiben eddig éltünk. Lefordítani az élményeket a földi élet darabosnyelvére azt jelenti, hogy át kell emelni őket egyik valóságból a másikba: amik ott élnek, itt holt jelekké válnak,s csak annyira emlékeztetnek az átélt tapasztalatokra, mint egy lábnyom az eleven emberre. De mit mond apámlábnyoma valakinek, aki nem ismerte? Csak annyit, hogy egy ember járt erre. Egy férfi, 43-as cipőben. Ésnekem mit jelent? Száz regényben sem tudnám elmondani, mert ami a földön csak jel, egy félretaposottgumisarkú cipő nyoma - az a lelkemben egy egész világot idéz fel.Ilyen elmondhatatlan az is, amit a „Vidám holtak klubjában" sokszor hallottam, hogy az elköltözésünk utántöbbféle stáción megyünk át, de a legnagyobb élményünk valamiféle „fény-szeretet" állapot.„Fényességet láttam, amit szavakkal nem tudok leírni - és ugyanakkor elborított valami megrendítő és nagyon43