70DoKOrI9

korában sem engedi kiszabadulni. A szeretetet, amit önmagának nem tudott megadni, a gyerekén akarjabekasszírozni. A gondoskodó anya szerepét éppúgy túljátssza, mint az a vallásos ember, aki külső jócselekedetekkel akarja pótolni a valódi szeretetet. Mindenkin „segít" - hogy a saját lelke előtt igazolja: „Énazért szeretek!"„Aki adakozik: bűnt követ el"- mondja Jézus Tamás Evangéliumában.Miért?Mert pótcselekvés. A „tetszik látni, hogy szeretek én!" mögött mindig is a szeretetlenség húzódott meg, azönmagunkkal való barátságtalanság. Ezért tudott átcsapni az ájtatos mosolyból, az ég felé fordított tekintetbőlkönyörtelen inkvizícióba, véres vallásháborúba. Nincs veszélyesebb dolog, mint ha egy önmagát nem szeretőember a szeretetről kezd el beszélni, és főleg „jót" cselekedni.Sokan vannak, akik elintézetlen benső viszonyukat kívül akarják rendezni. Abban a tévedésben vannak,hogy a másokhoz való jóság pótolhatja az önmagukhoz való jóságot. Sok örömtelen lélek gondolja azt, hogy aszeretet csupán az emberekhez fűződő kapcsolatait jelenti, s ezért önmagához nem jó. Önmagát lebecsüli,ostorozza, örökösen bűntudatos, s csak a túllihegett külső pótcselekvések néhány pillanatában éli meg, hogy őnem is olyan rossz ember.A másikkal „jót tenni" csak akkor lehet, ha észre sem vesszük. A valódi „jótett" nem is lehet más, mint hogya másik embert önmagához visszavezetjük; saját erejére, sorsmegoldó hatalmára ráébresztjük - végső soron,hogy megtanítjuk önmagát szeretni. Márpedig ha ezt magunkkal nem tudtuk megtenni, másokkal sem fogsikerülni.Aki magát nem szereti, gyakran a másikhoz menekül - ezt nevezi aztán szerelemnek.Belemenekülni a másikba azért, mert önmagammal rossz lennem: legtöbbször ez a „szerelem". Másoktólvárni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünktanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.Így élünk. Általános kórtünet.Figyeld meg: meddig bírod ki önmagadat, egyedül?Mikor jön rád a nyugtalanság?A meditáció azért nehéz számunkra, mert már az elején megriadunk. „Úristen, csak ne kelljen magambanéznem! Mert mi van ott? Szorongás. Homály. Beteljesületlen vágyak. Gyógyulatlan sebek..."A kérdés nem is ez.A kérdés ez: Hogyan szeressem magamat?És most jön a nehézség.Amiről ugyanis most szó van: lélektani közhely.Minden könyv erről beszél. Az összes lélektani és életmódtanácsadó.Lelkesen figyelmeztet: szeresd magad, pajtás!Mintha csak arról lenne szó, hogy ez eddig nem jutott eszembe, s most, hogy valaki szól, azonnal világossággyullad bennem, „persze, végre egy pompás ötlet!" s holnap már szeretni fogom magamat.Vannak, akik visszavezetnek a gyerekkoromba, ahol - szerintük - rendelkeztem még az önszeretettermészetes képességével, csak a nevelésem körülményei (szülők, család, iskola, társadalom stb.) megfojtottákbennem.Ebben már van némi igazság, de korántsem teljes. Egyáltalán nem biztos, hogy önmagunk szeretetét „hozzukmagunkkal". Nem véletlen, hogy néha már pici korunkban kétségbeesetten belemenekülünk az anyánkba. Nemeresztjük el! És ha mégis elmegy, üvöltünk utána. Hol volt itt a „lelkünk a barátunk" állapota?(Bizony, végtelen múlt áll mögöttünk! Ha sok újszülöttet láttál, magad is tapasztaltad, korántsem harmonikusangyallét a csecsemő élete. Még ha rajta van is egy új hajnal tisztasága, de mögötte ott a végtelen múlt, régitraumák és kataklizmák nyomai.Hozza mindenki magával.Ha gyereked van, tudod.Sok élet van mögöttünk, ami azt is jelenti, hogy sok „káosz" és sérülés és elhibázott tettek emléke - sok-sokkudarca a szeretetnek.És amiről itt szó van, hogy hogyan Ml lelkünkkel barátságot kötni, az nem egy csecsemői állapotvisszaidézése, hanem a felnőtt ember nagy sorsfeladata.A csecsemők nem gyárilag „boldogok " - csak az anyjuk teheti őket azzá.Kiszolgáltatott, függő állapotban élnek s lelkük viharát csakis kívülről lehet csendesíteni, s akkor is csakátmenetileg, mivel a lelkükben hozott viharfelhők még felnőttkorunkban is újra meg újra fölénk gyülekeznek.33