70DoKOrI9

elől. Erre sajnos én még képtelen vagyok. Ezt csakis olyan ember tudja megvalósítani, aki önmaga legyőzésévela „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! " krisztusi parancsát a gyakorlatba át tudta vinni.A végcél egyébként ez. Krisztus harmonikus lélekkel mozgott egy olyan világban, ahol - enyhén szólva -senki sem szerette. Nem menekült még a gyilkos gyűlölet elől sem. Minden, amit Pál apostol a szeretetről mond,rá is érvényes: nem volt tapintatlan, nem kereste a maga javát, mindent elhitt, mindent remélt, mindent elviselt.Sokszor elolvastam ezt a passzust (a világ egyik legszebb költeménye), és azt kérdeztem magamtól: mi az,hogy mindent elhitt?.'Ilyen naiv volt?Nem. Elhitte azt, hogy minden ember alapvetően jó. Es remélte, hogy erre minden ember előbb-utóbb rá is jönmajd. Ez nem naivitás. Ez a végső bölcsesség. Azt jelenti, hogy a sok szem közül nem a „józan ész szemével",hanem az „Isten szemével" látott.Onnan így látni minket. Végtelen szeretettel.Onnan látható az, hogy a sok gyűlölet, démoni önzés és beteg közöny csak lelkünk pocsolyás felszíne - amélyben jók vagyunk, s ennek előbb-utóbb meg kell nyilvánulnia.De onnan, ahonnan én nézek, ezt még nem látni. Az, hogy ilyen „menekülő", mimózalelkű ember lettem, azért isalakult így, mert volt egy csodálatos anyám, aki szeretetével beborított, úgy, hogy a poklot sem érzékeltem.Tökéletes védelem alatt nőttem fel egy iszonyatos világban. Látod, ez sem mindig jó. Hogy valaki csecsemőkéntbeleszokik a szeretetbe s utána, ha kikerül az „életbe", ezt a védelmet, a szeretet védőpajzsát nem találja megsehol. Nincs meg benne az „immunitás", mert a gyűlölethez nincs szokva. Abban a pillanatban, amikor túllép azanyai szeretet védőkörén, a pokolban találja magát, s nem tudja, mit tegyen. Nincsenek harci eszközei. Visszaakar menekülni.Mert csak a szelídet tudom „megszelídíteni", a vadászt már nem. Attól menekülök. A lélektan regressziónaknevezi az ilyen gyávaságot. Olyan helyre akarja vonszolni magát ilyenkor az ember, ahova az Anyaképzeletbeli varázsszoknyája még elér, és megóvja a rosszindulat golyóitól. Ilyen ember lettem én. Sajnos.Az anyai szeretetnek vannak határai - onnan kezdve, hogy ezeket átléped, egyedül kell menned.Vagy még pontosabban: Istennel. Akkor is, ha magunkban pillantjuk meg Őt, akkor is, ha magunk felett.Van egy határ, ahol elhagyjuk a női jóság és a földi együttérzés meleg fészkét - s ekkor vagy visszazuhanunk amélységbe, vagy elkezdünk végre fölfelé repülni.Ez a határ a földi és az égi szeretet határvonala. Úgy is mondhatnám: szabadság-határ. Ha ezt elhagyod, nem óvmeg senki. Nincs anya, nincs apa, nincs védelem. Dermesztő, jeges szél fúj, és sokan elvesznek az úton, mertveszedelmes. De ha elindulsz mégis, a föld egyre kisebb lesz alattad, az ég tágulni kezd. Ez már a kozmikusszeretet világa, ahol fény van, együtt-élmény van, de meleg nincs. A fészek melegére csak a fiókáknak voltszükségük. A vándormadarak jéghidegben szállnak, fagyos szárnyakkal, nem óvja meg őket semmi. Csakis egyolyan bizalom egymásban, bizalom a levegőben és a csillagos égben, ami nem fogható a szűk kis fészek langyosbiztonságához...Amíg a madár a fészekben él, szeretet-határa az anyja puha teste.Amikor felszáll, szeretet-határa végtelenné tágul.Én sokszor megpróbálkoztam, fel-felugrottam, de visszazuhantam.Nem ment.Megriadtam.Itt tartok most. Gyengék a „szárnyaim". A jóság szoknyája alá menekülök, s ha ezt nem találom, inkábbegyedül maradok. Ha a világban nincs szeretet, a saját képzeletemből szövöm meg, és magamra borítom, mintegy sugárvédő köpenyt. Akiknek hiányzik az életéből a megértés és a jóság, alábújnak. A hozzám hasonlómenekülők.De ez még nem az igazi Szeretet.Az igaz szeretetben, Buddha köpenye alatt hűvös van. Nekünk még nagyon hiányzik a testmeleg. Az kell,hogy összebújjunk és melegítsük egymást. Emberek vagyunk. A fény elsötétedésének korában ez is ritkaság, sigen nagy kegyelem.Azt mondják a bölcsek: „Ha kiszárad a tenger, a halak egymás nyálából táplálkoznak."Ez van most. S ahol sikerült „megszelídíteni" a környezetemet, ahol át tudtam minősíteni az emberekrosszindulatát megértéssé, a közönyt derűvé, az önzést együttérzéssé, ott jó lett élni. Legalábbis elviselhető.De ez nem az a szeretet, amiről jézus beszélt.Mi csupán „egymás nyálából" táplálkozunk. Ez is fönntart bennünket valamennyire, s nem hagy éhenpusztulni - de hol van ez a végtelen tenger tápláló szeretetétől?Erről keveset tudok.Én az anyám szeretetét próbálom megvalósítani.De tudom, hogy ez kevés, élete vége felé már ő maga is tudta.87