70DoKOrI9

Egy párkapcsolat minőségét az határozza meg, hogy a férfi és a nő mennyire tiszteli egymást.Nem hiszem, hogy pár hónapnál többet bírtam volna ki egy olyan kapcsolatban, ahol nem nézek föl afeleségemre, s ahol ő nem tisztel engem minden gyarlóságom ellenére is.Nincs árulkodóbb jele egy tönkrement kapcsolatnak, mint a tisztelet hiánya. Voltak ismerőseim, akik nagyonrosszul éltek már. Csalták egymást, szerelmesek voltak másokba. Már-már úgy nézett ki, borul a hajó, s énmégis azt mondtam: van még remény, mert tisztelitek egymást. De mikor ez is megszűnik, amikor a másikatvacaknak látjuk, hitványnak, értéktelennek, egyszóval amikor nem tiszteljük többé, ott a szeretetnek vége.A „tisztelet" nem abba a kategóriába tartozik, amit „udvariasságnak" vagy a „társadalmi együttélésszabályának" nevezünk.A tisztelet a szeretet előszobája.A tisztelet, a tisztesség, a tisztaság, a tiszt, a tisztség, közös gyökerű szavak, s ha nagyon tömören akarnámkifejezni a jelentését, így mondanám:„A tisztelet nem más, mint meglátni az emberben az Istent."És mi más a szeretet, ha nem ez, még akkor is, ha valaki nem vallásos, sőt ateista és megrögzött materialista.Ha szeret - és csakis addig, amíg szeret -, ezt a „transzcendens" állapotot átéli, jóllehet egészen másképpnevezi.Akit megszeretünk, több mint ő.Vagy épp akkor igazán ő?Nem tudom, melyik a pontosabb mondat.A lényeg, hogy naggyá nő a szemünkben. Fontossá. „Te vagy az én mindenségem" - szokták mondani néha.És nem is tudják, hogy ez milyen pontosan fedi a valóságot.„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy és jól menjen a sorod azon a földön, amit az Úr, a teIstened ad neked."Így a Tízparancsolat.De nincs olyan hagyomány, amely ne így gondolkodna. Ha belépsz egy mongol jurtába, egy indián faluba,egy régi kínai vagy japán családba, vagy felidézed, hogyan éltek valaha egy magyar faluban, láthatod, hogy aszülők tisztelete mindenhol az élet alapját jelentette.A mi szótárunkban a tisztelet idejétmúlt kifejezés lett.Poros. Cikis.Ma már nem divat. Olyan, mint a díszmagyar vagy a frakk: az ember csak a bálban hordja, mint valami jelmezt.Naftalinszaga van.Azt hisszük, hogy a tisztelet valami olyasmi, mint a diplomáciai protokoll - tisztelettudónak kellmutatkoznom valaki előtt, akit egyébként megvetek és utálok.Ha pedig szeretem, akkor „közvetlen" vagyok vele. Nem „tisztelem", hanem hátba verdesem, pucéran,mosdatlanul szaladgálok előtte, megszidom, megverem, üvöltözök vele, vagy éppenséggel megölelem. Főleg aházasságok mutatják néha egy állatkerti majomház képét. Ezt úgy hívjuk, „közvetlenség". Mert „kinekmutassam ki lényem sokféle zűrjét, vacakságát, ha nem annak, akit szeretek". Aki előtt nem kell játszanom, ésolyan lehetek, amilyen vagyok. így aztán a legrosszabbul azok járnak, akiket szeretek. Az idegenekszerencsésebbek, őket még megtisztelem azzal, hogy előttük nem böfögök - a feleségem megszokta már.Szüleimben pedig sokkal hamarabb meglátom a szánalmas öreget, a kopottat, a vén hülyét, az alkalmatlant,vagy éppenséggel azt, aki önzésével tönkretette az életemet - mint a tiszteletre méltó Anyát és Apát. Leintem, habeszél, átkiabálok a feje fölött, nem adom át neki a helyemet, előtte nyúlok bele a fazékba, mert megszoktam - őszoktatott rá! - hogy mindig az enyém az első falat. Néha olyasmit művelek vele, amit egy idegennel nemtennék meg soha.(Es közben „szeretem!")Nehéz parancsolatot adott az Úr, mert a gyermeki lélek előbb látja meg szüleiben a szánalomra, mint atiszteletre méltóságot. Ha pedig valamilyen oknál fogva valóban olyasmit pillant meg apjában vagy anyjában,amiért nemcsak ő tiszteli, hanem egy egész társadalom, a vonzalma azonnal rivalizálássá válik. Le akarjagyőzni, vagy mint sok történelmi példa bizonyítja, meg is öli a szüleit.A társadalmilag „tiszteletre méltó" szülő meg is nyomoríthatja gyermekét. Ahogy ezt nagyon sok hírnevesszemélyiség gyermekeinél látjuk.A „nagy emberek" gyermekeinek mindig nehéz volt a soruk. Csakhogy nem vagyok biztos abban, hogy ezeka nagy emberek egyúttal „nagy szülők" is voltak-e?Azt hiszem, nem mindegyik. Sok nagy emberről tudjuk, hogy pocsék szülő volt. Túlságosan el voltak foglalvaönmagukkal ahhoz, hogy a szülő szerepét méltóképpen eljátszhattak volna. Ilyenkor a gyereket nem apjának ahírneve nyomasztja, hanem apjának hiánya, vagy éppenséggel a hírnevéhez nem méltó hitványsága, amit agyerek nap, mint nap látott.109