70DoKOrI9

Maga a félelem pedig nem egyéb, mint annak a tudatnak az átélése, hogy gyenge vagyok. Védtelen.Megölhető, tönkretehető, kifosztható.Hétköznapi énünk szeretné önmagát, „királynak" érezni, ezért túlteng bennünk a gőg, az önérdek mohósága -csakhogy ez az „én", bármilyen erősnek képzeli magát, valójában gyenge, törékeny, mint a nádszál. Halálra vanítélve, s a legkisebb bajban pánikba kerül. Megriad, és föladja a játszmát.A félelem nem egyéb, mint énünk „természetes" létállapota.Elvesztettük az Egészhez való tartozás élményét - és most félünk.A magunk szempontjából teljesen igazunk van.De amikor felébredünk önző, szorongó álmunkból, megéljük, hogy nem vagyunk egyedül. Minden velünkvan. „Ha Isten velem - ki ellenem?" Senki. Ez nem azt jelenti, hogy egy személyes „jóisten" megvéd engem azégből, hanem azt, hogy egy vízcsepp erőtlen semmiség - de az Óceánt nem lehet legyőzni.Amikor az ember önmaga fölé lép, vagyis énjét valamilyen oknál fogva föláldozza, a hirtelen kialvó én-tudathelyére - ahogy a nagy keleti tanítások nevezik: az „Űrbe" - belép az univerzális energia.Ez a kínai „Wu" jelentése: „Üresség: minden csodálatos lehetőséggel teli."Ha idejutunk, megszűnik a félelmünk.Egészen más tudatállapot lesz uralkodó bennünk.Ha megfelelő szót akarnék találni rá, azt mondanám: felelősség.Az univerzális szeretet isteni erőt ad az embernek - hiszen ilyenkor vele van az egész mindenség - de, mintminden aránytalanul nagy erő, aránytalanul nagy felelősséget is jelent.A félelemtől megszabadult lélek, a „tökéletes szeretetben" isteni hatalommal rendelkezik, és ez kivételesfelelősséggel jár.Elmondok egy példát, hogy átélhetővé tegyem ezt a hétköznapi életben ritkán tapasztalható élményt.Amiről most beszélünk, az ősi, keleti harcművészetek alapja.A világenergiát a japánok „ki"-nek nevezik, s a harcművészet lényege nem ügyes trükkök és technikaifogások megtanulása, hanem ennek a „ki"-nek a hasznosítása.Az ai-ki-do magyarra fordítva a „szeretet erejének útja".Itt megélheted azt, amit csakis könyvekben olvashattál, de élő példáját ritkán láthattad: az ember szereti azellenségét.Az aikidóban, ha valakit támadás ér, szinte belebújik ellenfelének „lelkébe". Magához engedi, eggyé válikvele, sőt, együtt is működik vele. Nem haragszik rá, hanem saját lényének részeként éli meg.Szereti - persze a szó egyetemes értelmében.Ellensége, havadul nekiront, hamarosan úgy érzi, mintha fölkérték volna táncolni. Elkezdenek „keringőzni"vele, s a saját agresszivitásának erejét fölhasználva megpörgetik, földobják, és a földre hajítják.A harcos nem érzelmileg szereti az ellenfelét, hanem univerzálisan.Egységet alkot vele. Saját erőkörébe vonja, s mintha önmagával táncolna, együtt pörögnek.És nemhogy félne tőle, hanem éppen ellenkezőleg: félti. És felelősséget érez a sorsáért.Célja a védelem, de tudja jól, hogy a harc során a Sors törvényeibe nyúl bele. Akár nyer, akár veszít, magáraveszi a tett súlyát. S ha nem az egyetemes igazság - vagyis a szeretet - nevében cselekedett, függetlenül attól,hogy ő hal meg, vagy az ellenfele: a felelősség az övé.Csak a szeretetnek nincs karmája. Miért?Mert éntelen. Hatás, aminek nincs ellenhatása - nincs kire visszahasson.Ueshiba mester, az aikidó alapítója körül gyakran fordultak elő csodás esetek, mivel a ki univerzális erejéthasználta. Ez abban nyilvánult meg, hogy ellenfelei olyasmit éreztek, mintha nem is egy emberrel, hanemvalamiféle emberfeletti erővel harcolnának, mely öreg korában, sőt még közvetlenül a halála előtt is áradtbelőle. (Illetve hát nem tudni, kiből. Gyakran mondogatta, hogy ő a „Kami" hatalmával él. A shinto vallásban„Kami"-nak hívják az Istent). Néha hozzá sem ért ellenfeleihez. De hatással volt tárgyakra is. Pusztángondolattal befolyásolni tudta a környezetét. Tanítványait állandóan figyelmeztette arra, hogy a nagy hatalomnagy felelősséggel is jár. A csodákkal óvatosan vagy egyáltalában nem szabad élni. A szeretet ölelésében nemszabad összeroppantani az ego páncéljába szorult lényeket. Ez már nem a szeretet erejének, hanembölcsességének a tanítása. Ebben az univerzális tudatállapotban, vagyis a mindent átölelő szeretetben, aléleknek az „Isten fejével" kell gondolkodnia. Tudnia kell, hogy a teremtésnek oka van, és minden egyénisorsnak célja, mégpedig másokkal összefüggő sorsa. Akkor is, ha ezt azok még nem látják. (Ha kettentalálkozunk, annak úgy kellett lenni - és mindketten felelősek vagyunk egymásén.) A félelemnek és aszenvedésnek mélységes értelme van, s nem szabad ettől az embert és az emberiséget csodákkal megváltaniJézus élete bővelkedik ezzel az igazsággal. A Sátánnal való negyvennapos küzdelmében éppen azt a kísértéstgyőzi le, hogy csodálatos varázshatalmával önhatalmúlag beleavatkozzon az isteni törvényekbe. Olykor-olykor,65