70DoKOrI9

Amikor bajban vagy, kell az isten, amikor jól megy sorod, ellököd magadtól, hogy önmagad istenévé válj.És kell a másik test is, amellyel össze akarsz tapadni, hogy az egység misztériumát átéljed. Ez először csak azérintés, simogatás, odabújás, kapaszkodás, csók, a másik test otthonos melege, jósága, szaga, ismerős sugárzása- később, még húsosabb eggyé válással, a szeretkezés. Belebújsz. És befogadod.Egymásban vagytok. A férfitest azt érzi a nőben, hogy hazatalált. És a női test azt érzi a magába fogadottférfiben, hogy hazajött végre, hol volt idáig?Ez kéjjel és kielégüléssel jár. Nem tart sokáig, mert itt is először kell a másik, aztán nem kell... Először éhesvagy rá, aztán jóllaksz vele.Így lüktet minden az érzéki világban. Kilökjük magunkat a boldog egység világából, megéljük az önállóvállalkozás szabadságát, a „senki sem tartozik hozzám" isteni szerepét - s a következő pillanatban, mint atúlságosan felfújt léggömbök, megriadunk az egyedülléttől, félünk, hogy kidurranunk a magányban, és várjuk,hogy visszarántsanak bennünket az Élethez fűző kötelek.Az érzékek világa poláris: vonzás és taszítás. A magamhoz húzlak s ellöklek lüktetése.Ebben a világban teljesen érvényes, ha azt mondom, hogy „szeretem a kelkáposztát", „szeretem amálnaszörpöt" és „szeretem a nőket" - és „nem szeretem" a sört, mert keserű, a heringet, mert sós, és nemszeretem a nőmet sem, mert nem kívánom, sőt utálom, és nem óhajtok eggyé válni vele.De az már nem érvényes, ha azt mondom, hogy „szeretem Jucikát", és csupán a testét kívánom, mert az nemaz egész Jucika, csak a teste. Őszintébb lenne azt mondani Jucikának, hogy „kívánlak", mint azt, hogy szeretlek,bár az eggyé válásnak ebben a szomjúságában kétségtelenül mélyebb vágy nyilvánulhat meg, mint csupánannyi, hogy a két test egyesüljön. Mert a fizikai test azért nemcsak egy ránk aggatott jelmez, hanem „istenruhája", amibe véresen bele vagyunk szőve, s minden, ami véle történik, fölhangzik a lelki, szellemivilágunkba, - ezért a szeretkezés kivételes esetekben fölszikrázhat olyan erővel is, hogy az érzéki, érzelmi,gondolati szférákon áthatolva, egészen a bennünk lakó Isten előszobájáig, a „boldogság-szféráig" is elhatolhat.Ez már valódi egységélményt jelent.(Több nő mesélte, hogy életében egyszer-kétszer átélte már szeretkezés közben ezt a csodát. Nem kéj volt, nemis valamiféle örömteli érzelmi állapot, hanem üdvösség-élmény. Szavakkal nem tudták leírni, csak annyit, hogyezt nem lehet semmihez se hasonlítani. Néha még a férfihez sem volt köze, akivel szeretkeztek. Sőt, nem is érzékiélmény volt ez. Nem kéjérzet - az csak elindította, mint egy felszállópályán robogó repülőgépet az egyresebesebb földi gurulás az ég felé. „Fönt" 'már nem kéj volt, nem is érzelmi öröm — csak leírhatatlanboldogság.Volt egy ismerősöm, akinél ez az élmény egy fura jósálommal indult: előző éjszaka egy veszélyes kígyórólálmodott, mely szeretője arcát viselte. Félt tőle. Ahogy a szeretkezéstől is szokatlan módon félt másnap este, svalóban, hamarosan olyan önkívületbe került, mely először ijesztő volt. Félt, hogy belehal. De aztán mindenérzését elfelejtette, önmaga fölé került valahogy - és lebegett. Ez már nem testi élvezet volt, nem is szerelem,hanem létállapot. Egy sohasem tapasztalt, fényes és beteljesült boldogság. Jógik írják le, hogy az ágyékuknálösszetekeredett Kundalini-kígyó fölkúszik a hét csokrán, s végül a fejük búbján, az „ezerlevelű lótusz" felettmint egy mámorosan boldog fényélmény jelenik meg. Ez a meditáció végső állapota, mely párosan, szeretkezésközben éppúgy elérhető, mint egyedül.Mert egy meditáló ember sincs valójában „egyedül". Amit átél, az istenivel való találkozás leírhatatlangyönyöre.)Örömöt adhat az evés és az ivás. Az emberben nemcsak a létfenntartó ösztön zabál és vedel, hanem amásokkal, sőt az Istennel eggyé válni akaró lélek is „eszik" és „iszik". Vagyis ami a lényünk „földszintjén"történik, az a legfelső emeletig elhathat. Ezért lehetett szent az „Úrvacsora", s lehetett a beavatás eszköze aszexualitás is, mind a tantrában, mind a taoista jógában.A „ruháink" - vagyis a lényüket alkotó durva, anyagi és a legfinomabb, „mennyei" világok rétegei - egymásbaérnek. Sőt egymásból vannak szőve, még akkor is, ha mindebből manapság csakis az alacsonyabb szinteket éljükmeg.De nem lehet azt mondani a szexualitásra, hogy az csupán a „test kívánsága", vagy ahogy régebben nevezték,a „hús vágya" - mert önmagában a testünknek semmiféle vágya nincs. Ha lényünk finomabb részei - vagyis azéleterő, az érző lélek és a tiszta szellem elhagyják a testet, annak semmiféle vágya nem marad. Se nem éhestöbbé, se nem szomjas, a szexualitása pedig azonnal megszűnik, mivel holttest lesz belőle, oszlásnak indulósejttömeg, mely semmiféle egységre nem vágyódik már. Széthullik elemeire, s beletagolódik a föld anyagába.Porrá lesz. A test, ha elhagyja a lélek, erre az „egységre" vágyódik: egy akar lenni a „porral, amelyből vétetett".Oszlásnak indul a földben, ahol, mint Hamlet mondja: nem ő eszik, hanem őt eszik.Vagyis az embernek sok világa van - a kérdés az, hogy melyik szinten éljük meg önmagunkat.23