70DoKOrI9

de ha az arcára pillant, elveszíti örökre.Orfeusz elindul az alvilágba.Kórus kíséri az árnyéktalan homályban:„Ha jársz e bús, e néma tájon, Eurüdiké halvány árnya erre száll!"Orfeusz mágikus zenéjével hatalmába keríti a szellemvilág veszedelmes lényeit. A zene mágiája elűzi agonosz szellemeket, szelídséggé teszi a vadságukat. Amíg szól, nincs kétségbeesés, bosszú és lelkifurdalás.Nincs gyilkos harag és istentelen elvetemültség. Mert a szellemvilágban éppúgy élnek rosszak és jók, aljasdémonok és szelíd lelkek, mint álmainkban. Itt is van düh, bosszú, reménytelenség, ártás, gyűlölet, fenyegetőrosszindulat és rémület.Főleg az alvilágban, ahol most Orfeusz jár. Ez a Skorpió alvilága, szörnyekkel van teli, mint minden emberilélek.És ekkor a félhomályban - mert itt, az alacsonyabb szférákban örökös félhomály van, olyan hangulat, mint a télirosszkedvünk - feltűnik végre Eurüdiké lelke. A kórus hívja:„Lásd a te férjed, Orfeusz kínjátSírt) a hív, esdve kér...Szánd az árvát, térj meg hozzá,Fájó búra adj végre vigaszt,Te váltsd meg, űzd el a mély, sűrű gyászt. "Hányan éreztük, amit most Orfeusz! Hányan, akik elveszítettük azt, akit szerettünk. Mind Orfeuszokvagyunk, amikor ott. állunk a veszteség elviselhetetlen fájdalmával! És talán mind Eurüdikék is - akikátköltöztünk a másvilágra, ahol nem a földi létet hiányoljuk, hanem azt az egyetlen embert, akit szerettünk ésotthagytunk a túlsó parton.Nincs ember, aki nem élte volna át a széttépettségnek ezt az elviselhetetlen kínját.De itt, az operában Orfeusznak sikerül, ami élő embernek még soha: elindul a túlvilágon, s rátalál a haláltólmég félig ájult szerelmére.A nő boldog, mert meglátja férjét.Ő az?Vagy csak álmodja halálos álmában?Ránéz.De Orfeusz nem néz vissza rá. Nem nézhet az arcára, mert ez az istenség szigorú feltétele. „Csak akkor lehetújra a tiéd, ha nem nézel rá!"És elindulnak.Hozza őt föl a Hádészből. Elől megy a férfi, a nő követi - de Orfeusz nem néz hátra.Eurüdiké nem érti. Miért nem pillanatra? Miért ilyen kegyetlen? Szíve kihűlt? Szerelme elmúlt? Ha igen,hagyja inkább itt, a feledés árnyékvilágában. Akkor tényleg meghalni volna jó, végleg és örökké!Vagy nézzen rá, csak egyszer! Egyetlenegyszer!Könyörög.És Orfeusz nem bírja tovább.Megfordul...És ránéz szerelme gyönyörű arcára.A próbatétel nem sikerült.Ki az közülünk, aki ne bukott volna el ezen a kíméletlen próbán? Hányan imádkoztunk így, akik elvesztettükazt, akit szerettünk: egyszer, csak egyszer engedd meg, Isten, hogy újra lássam! Hogy hallhassam a mindenzenénél kedvesebb hangját és szólhassak hozzá! Csak egy pillanatig láthassam az arcát! Az ismerős szemeit!És Orfeusz megfordul.Nem tehet mást.Ránéz lelki társának arcára - aki abban a pillanatban sötétedni kezd, mint a hívóban felejtett fotópapír;távolodik tőle, és lassan elmerül az emlékezet mindent elnyelő kútjában... Árnyékká válik újra, az árnyakvilágában... Kezd semmivé válni...Eurüdiké most fog meghalni igazán.Eddig csak holt lélek volt - most kezd megszűnni örökre.És ekkor jön a nagy hazugság!Gluck mester csaláshoz folyamodik.176