És szereted az utcát, a járókelőket, a kora esti fényeket, a dübörgő villamosokat, az ostorlámpák fényét.Szereted a levegőt, amit beszívsz, a kóbor kutyát, aki a nyomotokban lohol, és nem tudsz haragudni senkire,mert mindenki a testvéred - a Föld hirtelen egyetlen óriási színpaddá válik, ahol mindenki azért bukkan eléd,mert az a szerepe, hogy téged boldoggá tegyen...Az emberek nem tűnnek idegennek!... Sőt!... Ilyenkor, a „De jó most lenni!"állapotában szeretedmindegyiket.De még az élettelen tárgyakat is! A koszos utca mesevilággá válik. Díszletté. Ez lesz majd az utca, ahováálmaidban visszajársz. Talán halálod után is ide térsz majd vissza... Hogy megtaláld azt, amit elvesztettél, ésnem találod sehol. teák változnak meg, hanem az optikád. Van egy pillanat, amikor a szeretet kiszélesedik és...igen... megszűnik a határa.Őt szereted, persze hogy őt - de nem csak őt. A szeretettől megváltozott tudatállapotba kerülsz, és másképplátod a világot.Ha józanul nem hiszel semmiféle istenben, most mégis ott motoszkál benned valamiféle hála - ajándékot kaptál,és nincs kinek megköszönni. A szeretet: mámor. Önfeledt állapot.S nem úgy feledkezel meg önmagádról, hogy megszűnsz létezni, hiszen ha így lenne, ki mondaná azt, hogy „Énmost boldog vagyok"? Nem.A boldogság állapotában a személyes én nem elpusztul, hanem kitágul. Határtalanná válik.A „mindenkit szeretek" ritka állapotában csak piciny gyerekkorunkban voltunk néha. Nagyritkán később is,ha alaposan becsíptünk, és kiszabadulva szorongó énünk páncéljából hirtelen szabadok lettünk: ilyenkorellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy megcsókoljuk az idegeneket.(„Miért kiabálsz, itt állok melletted?" - szól rám ilyenkor a feleségem, meri nem szokta meg, hogy aboldogság ezzel jár. Örömmel. Extázissal. Lehet, hogy a madarak ezért csiripelnek. Nem bírnak magukkal.Igen, ilyenkor döbbenünk rá, amit sok bölcs tanít, hogy lelkünk igazi állapota az ön feledtség, a mámor.)Aki szeret, kilép a „józan ész" számító világából s valamiféle életmámor állapotába kerül.Későn döbbenünk rá, amikor ott állunk a sírjánál annak, akit szerettünk - hogy elmulasztottuk megélni vele aszüntelen életmámort. Elmulasztottunk együtt repülni! Vagyis, nem a valóságban éltünk! Valami ostobarögeszmét tartottunk „valóságnak", ami minden pillanatunkat bekoszolta és elrontotta. „Boldog voltam negyvenéven át - és én hülye, észre sem vettem!" - így kiált föl az egyik színpadi hősöm. Jó, hogy eszembe jutott ez amondat valamikor húsz évvel ezelőtt, mert ez a felismerés az én életemet is megváltoztatta.Azóta úgy élek, hogy mindig igyekszem észrevenni, hogy boldog vagyok.Kedvenc helyzetem például, amikor távolról megpillantom a feleségemet az utcán. Vagy vásárlás közben,egy zsúfolt bevásárlóközpontban. Messziről figyelem ismerős kabátját, fehér szőrmesapkáját, a fekete hajáratolt csillogó napszemüvegét; látom, hogy a kezébe vesz valami vacakot: mosóport, konzervet, virslit; hosszasanvizsgálja, mint aki sorsdöntő elhatározás előtt áll, aztán visszateszi, vagy beledobja a kosarába - s én úgynézem, mintha nem is a valóságot látnám. Mintha csak emlékeznék rá. Mintha egy régi mozit néznék - ésösszefacsarodik a szívem. Úgy nézem, mintha már régen meghalt volna, s most váratlanul, mint az énEurüdikém, visszatért volna egy pillanatra a másvilágról. Ha tíz perccel ezelőtt még untam őt is, a vásárlást is,most hirtelen sírni volna kedvem - és beleszeretek.Mintha már meghaltam volna, s most újra látnám. Vagy ő jött volna vissza, hogy utoljára lássam még.(Érted már? - Orfeusz szemével nézek ilyenkor, és árnyaknak látom az embereket. Tanácsolom, hogy nézznéha így — nemcsak arra, aki hozzád tartozik, hanem az idegenekre is. Nézz így „visszanézve". Pillants rá a„túlvilágról" a másikra. Mintha csak emlékeznél rá. Nem bántanál meg annyi embert, és sok, megszokott,unalmas arc ragyogni kezdene előtted. Mint amikor hosszú ideig külföldön élsz, mondjuk Japánban, és hirtelenfölbukkan előtted egy ismerős magyar. Nem az egykori barátod, csupán egy idegen, a postás, aki valaha aleveleidet hozta - és úgy érzed, mintha a testvéreddel találkoznál! Hirtelen elérzékenyülsz, legszívesebbenátölelnéd, és boldogan fecsegni kezdesz valakivel, akinek valaha nem is köszöntél.Így változik a lélek optikája.Emlékszel, amikor a sokféle szemről beszélgettünk, amik az Angyal szárnyain voltak? Nos, ez a „Hálálszeme."Ez Orfeusz tekintete. Akkor nyílt ki ez a szeme, amikor meghalt a kedvese. Sajnos csak utólag látunk így, amikormár elvesztettük a szeretteinket. Utólag jövünk rá, hogy szerettük őket. Lehet, hogy most nem is érted, amitmondok. Emlékezz majd rá, ha eljön az „utólag".)178
Én nem vásárolni járok a szupermarketbe, hanem azért, hogy a feleségemet lássam, messziről,Ő nem. Ő vásárol. Gondosan gyűjti össze kosarába a holmikat. A főzésre gondol, a vacsorára, arra, hogy mihiányzik otthon, Nem érti az én ostoba, részeg boldogságomat - nem érti, hogy egy konzervosztály is lehetmennyország.Vajon miért mondta Apollón isten Orfeusznak, hogy „Nem nézhetsz az arcára!"?Úgy tűnik, nagyon gonosz kérés ez, hiszen másra sem vágyunk, mint az arcát látni annak, akit szeretünk. A„Nézz rám!" minden találkozás sorsdöntő pillanata. Az arca mutatja nekem, hogy „Ő AZ!" - és az én arcomlátványa ugyanezt üzeni neki. Néha szeretkezés közben is azt kérjük: „Ne hunyd le a szemed, nézz rám! Látniakarom a szemedet! S nézd az én szememet!"Hogy lássuk egymást az öröm pillanatában.Miféle isteni feltétel az, hogy nem szabad a szerelmem arcára néznem?Próbáljuk kifürkészni Apollón szándékát.A mítoszokban mindig egyszerre van valami mélységesen emberi és isteni,Mondjuk, szereted a gyerekedet, és a lelkedben, de ma már videón és fotókon is, összegyűlnek róla azemlékképeid. Látod őt újszülötten, nyolchónaposán, háromévesen, tízévesen, húszévesen - és látod az öregedőarcát is, újra ráncosán és kopaszon.Eltelt hatvan év.Es, mondjuk, egyik éjszaka róla álmodsz.Melyik arcát látod ilyenkor?Csecsemőnek látod? Ifjúnak? Vagy úgy, ahogy tegnap láttad?A hatvanéves férfinak egészen más arca van, mint a néhai kisbabának. Alig hasonlít rá. Rajtad kívül talánsenki sincs, aki tudná, hogy ez a két arc ugyanazé az emberé.Aki benne lakik, az „Ő AZ!" tényleg azonos, de a maszkok, amiket ebben a földi karneválban magára öltött,örökké változnak. Nemcsak az idő változtatja meg őket, de a fáradtság és a szenvedés is.Megtörtént eseményt írtam meg a Márta című tragédiámban.A keresztény Márta, még az első világháború idején teherbe esett egy Szász István nevű, római katolikusvallású katonatiszttől, aki pár hónap múlva elesett a fronton. A zsidó GoldaJózsef, hentes és mészáros feleségülvette a terhes asszonyt, és vállalta a gyerekét. Senki sem tudja, sokáig még a gyerek sem, hogy nem tőle van.Zsidó nevet is adnak neki: Eleázár. Később azonban a derék hentesnek ez a magától értetődő jótétté borzalmassorsot szül: a fiút elhurcolják. Koncentrációs táborba kerül, ahonnan csak két év pokoljárás után jön haza. Nemtud beszélni, hiányoznak a fogai, fekélyes teste csontvázzá fogyott.Ott áll a kerítésnél, s amikor a szomszédnő így szól, hogy „Márta, magát keresik!". Az asszony odalép azidegenhez, és azt mondja:- Tessék!Az idegen szétvert, fogatlan ajka kinyílik, nyálas buborékot formál, majd nehezen kiböki:- Mi van... nem ismersz?Márta hosszú ideig nézi az idegen beteg, könnyes szemét, ótvaros koponyáját, szürke szőrzettel borított arcát,vén, fogatlan ajkát. Máiia lénye egyetlen szívdobbanás. Lehalkítja hangját, úgy kérdi:- Kit keres, kérem ?- Nem... ismersz meg... mama ? - kérdi a férfi zaklatott, felcsukló röhögéssel. Alig érteni.Márta csak áll, nézi. Az idegen lehunyt szemmel bólogat.- Én nem ismerem magát - mondja az asszony. Az idegen fölröhög, bosszúsan csapkodja akerítést.- Anyuka... hülye vagy ?Márta otthagyja. Bemegy a sufniba, ahol az egész háborút átvészelte. De mikor látja, hogy az idegen mégmindig ott álldogál a kerítésnél, és nyüszítve sír, visszamegy hozzá, és bevezeti a sufniba. Átfogja derekát, slépésről lépésre mennek az ágy felé.Később az idegen mondana neki valamit, de ő nem érti.- Mit akar? - kérdi Márta Az idegen jelzi, hogy mindjárt.- Nyugodtan.Az idegen lehunyja a szemét.- Maga tud valamit a fiamról?!179
- Page 2 and 3:
MÜLLER PÉTERSZERETETKÖNYVALEXAND
- Page 4 and 5:
(Hogyan is kezdjem?Mi az a legelső
- Page 6 and 7:
Szeretetről beszélni egyedül nem
- Page 8 and 9:
Maga a darab arról szól, hogy egy
- Page 10 and 11:
Ez a harmadik irány: a Zene szeret
- Page 12 and 13:
osztályban. Volt közöttünk gono
- Page 14 and 15:
Tudja, hogy itt van - és tudja, ho
- Page 16 and 17:
meséli: egy róka úgy mentette me
- Page 18 and 19:
3. fejezetAz érzelmek zűrzavaraÚ
- Page 20 and 21:
Mert akkor nem létezik tovább.Te
- Page 22 and 23:
eltaláltál, ez jó! De, látod, v
- Page 24 and 25:
Minden szint egy-egy tudatállapot.
- Page 26 and 27:
nemiség problémája, hanem a Fön
- Page 28 and 29:
igéje: „Ahhoz, hogy egymást sze
- Page 30 and 31:
Szabadságot adni neki... .Hallom,
- Page 32 and 33:
Az önátélés a hétköznapi embe
- Page 34 and 35:
Ezek eloszlatása már nem az anyá
- Page 36 and 37:
Ismerős világ ez - mert a mi vil
- Page 38 and 39:
(Ha ízlelgeted magadban ezt a két
- Page 40 and 41:
legveszélyesebb részét. A másko
- Page 42 and 43:
S ezért, ha nevel, átéled azt, a
- Page 44 and 45:
ismerős, és mégis sohasem tapasz
- Page 46 and 47:
hogy valaki magányba vonul, hanem
- Page 48 and 49:
ezt ne feledd, - mindig az Egéssze
- Page 50 and 51:
cirkusznál dolgozott) olyasféle
- Page 52 and 53:
s átölellek magammal.Ha valóban
- Page 54 and 55:
Ez még a háborús, gyermekkori ta
- Page 56 and 57:
cselekedni. Nincs olyan bokszoló,
- Page 58 and 59:
fejezte ki a legmélyebb gondolatá
- Page 60 and 61:
fűzőjét és leráncigálta magá
- Page 62 and 63:
Velem például egy ilyen karambol
- Page 64 and 65:
energiatenger megfagy, és börtön
- Page 66 and 67:
ha ezt jónak látta, mégiscsak é
- Page 68 and 69:
Munka nélkül semmi sem lehet a mi
- Page 70 and 71:
A szívünk mindig az „égi" fel
- Page 72 and 73:
És akkor már lehúz.Ez nálam min
- Page 74 and 75:
a hosszú hétköznapok realitása.
- Page 76 and 77:
Te megtapasztaltad, hogy milyen a V
- Page 78 and 79:
9. fejezetGyűlöletben élniVan it
- Page 80 and 81:
osszú vagy a gyűlölet.A „balso
- Page 82 and 83:
De legnehezebb a saját lelkedet a
- Page 84 and 85:
igazságtalan, de tisztességtelen
- Page 86 and 87:
Ezután következik a halhatatlan s
- Page 88 and 89:
Kevés.Ha azt kérdeznéd, mi az, a
- Page 90 and 91:
eszélgetésben az értelmet keresi
- Page 92 and 93:
Bennünket, férfiakat pedig arra v
- Page 94 and 95:
megölte), hanem ahogy ő hazudja.
- Page 96 and 97:
Csak néhány tényt említek, hogy
- Page 98 and 99:
hogy ideje sincs hozzá, mert - min
- Page 100 and 101:
11. fejezetGyermeki szeretetAz els
- Page 102 and 103:
azok, akik szeretik őt. Nem ismeri
- Page 104 and 105:
levegőre, s nem tudnánk elharapni
- Page 106 and 107:
Ha gyermeki szemmel olvassuk Jézus
- Page 108 and 109:
megtanultuk.Ebből az ősélményb
- Page 110 and 111:
(De mi van akkor - kérded — ha a
- Page 112 and 113:
12. fejezetSzerepekEgyszer anyámma
- Page 114 and 115:
vagyunk a leghülyébbek és a leg-
- Page 116 and 117:
párkapcsolatban a kettő összemű
- Page 118 and 119:
abbahagyni), a hivatás-szerep.És
- Page 120 and 121:
Beszélgettünk már arról, hogy a
- Page 122 and 123:
De amíg a színész tudatában van
- Page 124 and 125:
(Két parázsló cigarettát varáz
- Page 126 and 127:
Egy anya-gyerek kapcsolatban ez akk
- Page 128 and 129: játszottam egymással."Azt már cs
- Page 130 and 131: Rengeteg árulkodó jele van annak,
- Page 132 and 133: A kisgyermekeknek már nagyon korá
- Page 134 and 135: Kultúránk írásos hagyománya ar
- Page 136 and 137: („ Úristen - gondolod magadban.
- Page 138 and 139: Itt tartunk.Bár engem az a szerenc
- Page 140 and 141: élvezetet kérlelhetetlenül megsz
- Page 142 and 143: Mi, férfiak úgy tudunk társunkna
- Page 144 and 145: A Nőtől - a nőktől - várja a v
- Page 146 and 147: van ez.És ahelyett, hogy önmagamb
- Page 148 and 149: Ő tudja.Apámnak nem mondom el, me
- Page 150 and 151: látott virágra, és azt mondják,
- Page 152 and 153: Ahogy felnövünk, és egónk megcs
- Page 154 and 155: Manapság, mondják, a Vízöntő k
- Page 156 and 157: kerülni, akikkel közös „eszmé
- Page 158 and 159: megosztotta velem. Én is elmondtam
- Page 160 and 161: tenyér-e.)*Sokféle imádság van.
- Page 162 and 163: 15. fejezetA nagymama néz!Nagy dol
- Page 164: tőlem? A lelkembe akar költözni,
- Page 167 and 168: te engem?!...Átéled ezt?!Arra ké
- Page 169 and 170: Hogy elveszünk egy idegen világba
- Page 171 and 172: Testednek-lelkednek is.Eddig tartas
- Page 173 and 174: Egyébként csakis a szemével neve
- Page 175 and 176: EpilógusBoldog lelkek táncaA „B
- Page 177: Nem bírja elviselni a tragédia l
- Page 181 and 182: enne - mert azt az arcát szereti.M
- Page 183 and 184: Tartalom1. fejezet A varázsló val