70DoKOrI9

Ismerős világ ez - mert a mi világunk.Így élünk, jellemünkbe, hangulatainkba, szenvedélyeinkbe és szenvedéseinkbe teljesen beleveszve. Az „életálmát- Goethe szavaival - nem tudjuk ébren lévőként élni". Elsüllyedünk benne. Azt hisszük, ez van!Nem látunk.Ami pedig a „felébredést" illeti, az nem más, mint hogy az ember kilép a szerepéből.Ráébred a Látóra.Egy nagy író remek példát mondott erre: mintha egy fabábu véletlenül megérintené a zsinórt, mely fentrőlrángatja, fakeze egyre följebb és följebb kúszna rajta, s egyszer csak döbbenten hozzáérne a Játékoshoz, aki abábu-lényét a magasból mozgatja. - Jé! - gondolná csodálkozva - most már tudom, ki vagyok, s miért műveltema színdarabban ezt meg azt!"*Mit jelent hát „önmagunkat szeretni?".A Játékosnak és a „bábunak" a viszonyát.A Színésznek és szerepének viszonyát.Az ÉN-nek és a halandó én-ünknek a viszonyát.Ha a keresztény misztika felől indulsz el, ugyanezt találod.„Én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van. "De azért mégis:„Ne az én akaratom, legyen meg, hanem a tiéd, Atyám!"Figyeled? - Az első mondat azt mondja, hogy itt két „én" él egymásban, én Benne s Ő bennem - de a másodikmondat már arról szól, hogy ez a két „én" néha nem ugyanazt akarja: sőt konfliktusba is keveredhet egymással.Ez pedig hatalmas konfliktus, sőt, az egyetlen valódi konfliktus - a többi emberrel való viszonyomatalapvetően meghatározza, hogy milyen a viszonyom a bennem lakó önmagammal.Istennek sok neve van a zsidó hagyományban, s hogy Jézus itt az Apa (Abba) nevet használja, éppen aztfejezi ki, hogy Ö énünk megteremtője.Ő a játékos.Ő csinált téged, önmagából, és te vagy az édes gyermeke.Önmagunkat szeretni, az Apa és a gyermek viszonyát jelenti. A bennünk élő Apa úgy néz le teremtményére,hogy „Belőlem vagy! Te vagy az én kedves, lázadó gyermekem. Szellemem egy sugarával ott rejtőzöm lelkedmélyén: én nézek ki a szemedből, én hallok a füleiddel,... és látlak, elfogadlak és szeretlek. És ha hallgatsz rám,vezetlek, mert lényem része vagy."A „gyermek" pedig két dolgot tehet.Oly mértékig önállónak éli meg magát, hogy elfeledkezik Apjáról.Gyakran a földi apánk ellen is föllázadunk, pedig őt látjuk és ismerjük.Ilyenkor azt mondjuk: Nincs nekem semmiféle „atyám", leszámítva a földi édesapámat. Egy életem van,ahogy keletkezett, úgy meg is szűnik. Éntudatom a semmiből jött, és hamarosan újra semmivé válik. Nemvoltam, és nem leszek, soha. Ügy élek, mint aki álmából egy pillanatra felébredt, de csak azért, hogyrádöbbenjen: örökre el kell majd aludnia. S mivel mindenki az én világomat fenyegeti - a többi ember mind azellenségem. Egyszer élek, soha többé, legyen meg, amit én akarok! Valami erő élni kényszerít, bár értelmenincs. "Így gondolkodik a Fabábu.Csak rángatódzik.Szeretni is csak úgy tud, mint egy „fabábu". Néha kell neki a másik, de a következő pillanatban már nemkell.Önmaga ura akar lenni - nem óhajt tudni arról, hogy ő bárkihez tartozik, bárkitől függ.Ha azonban valakiben felébred az Én-élmény, rádöbben a Játszóra", a benne lakó Apára s átéli a vele valóegység élményét.És ekkor azt mondja: „Már látom, hogy én nem egy senkihez sem tartozó, magányos lény vagyok, hanemValakinek a gyermeke. Egy szellemi Atyának a, teremtménye, aki bennem él. És azt mondom, hogy ne az énakaratom legyen meg, hanem a tiéd. Mert akármilyen az akaratod, jelentsen bár nekem ne csak kellemesdolgokat, de bajt és megpróbáltatást is, mégis tudom, hogy Jó Akarat - mivel szeretsz, és én is szeretlek. "És itt a lényeg.Ez az élmény rejlik az önmagunkkal való jó viszony mögött. így gondolkodsz, ha a „lelked a barátod".Vagyis, ennek a baráti viszonynak a titka, hogy kétféle szeretet ölelkezik benne, a gyermeki és az apai. Az36