70DoKOrI9

Meg kell tagadnod eddigi önmagadat.Felnőni azt jelenti, hogy letéped azt, aki eddig voltál, s belenősz abba, aki leszel.Beszéltünk már arról, hogy a szexualitásban elementáris vonzalom van.Isteni vonzalom.De magától „természetesen" sohasem alakul át lelki szeretetté.Nem változik át, mint egy napra tett vörös vászon, amely észrevétlenül kifakul. Nem úgy van, hogy az ember atest legforróbb vágyaiban fokozatosan eljut egy olyan pillanatig, amikor a testi kéj mint finomabb lelki érzésnyilvánul meg.Nincs átmenet.De van egy pont, amikor a magasabbért az alacsonyabbat föl kell áldozni.(Talán te is átélted már. Ilyen az, amikor a feleségünk teherbe esik. Elindul benne egy olyan folyamat, amikora szexualitást egy időre háttérbe kell szorítania. A nőből most lesz anya. Ennél hatalmasabb átalakulás nemlétezik. A férfi is átalakul: most lesz a szeretőből apa. Nagy sorsváltozás ez is. Mostantól az asszony teste-lelkemár nemcsak a sajátja, nem is a csak a férjéé, hanem azé a szellemiségé is, aki otthont csinált magának benne,és készül megszületni.A nő öle a gyereké lesz.Innentől kezdve a szexuális vonzalmainkkal olykor könyörtelenül, az új lakóval pedig kíméletesen kellbánnunk — életünk nem mehet úgy tovább, mint eddig.S ehhez nemcsak az kell, hogy letépjük magunkról a régit, hanem az is, hogy tudatosan készüljünk az újra.Mégpedig mindhárman: az anya, az apa és a leendő gyerek is.Mindhárman föláldoznak valamit.Az apa hosszú ideig az intenzív szexuális életét, az anya ugyanezt, s ráadásul még egy jó időre a női életét is,mert sorsában most háttérbe szorul a feleség szerepe. És áldozatot hoz, talán a legnagyobbat, maga a gyerek is,mert szellemi lényből hús-vér emberré lesz, s lelki hazáját otthagyva megszületik. Ebbe a világba, melyrőltudjuk, hogy milyen...Később a házaspár története visszaáll, a férfi-nő történet újraindul - de soha nem lehet már az, ami volt, mertaz anyasággal, az apasággal és a harmadik főszereplő jelenlétével minden gyökeresen átalakult.Ha ebben az átalakulásban nincs „határozott keménység 1 ", vagyis leszámolás egy előző életformával, akkoraz olyan, mintha egy csirke a fenekén hordozná a tojáshéjat, s nem tudna tőle megszabadulni.És ha ezt nem veszik észre és nem értik meg a szülők, akkor az igen gyakran a házasságukellehetetlenüléséhez vezet.Magyarországon három házasságból kettő nem bírja ki ezt a próbát. Biztos te is tapasztaltál már ilyetszemélyes körödben.Azt hisszük, vissza lehet térni a régihez — s nem lehet.)A gyermek - és lelkünknek az a része, mely örökké gyermeki marad - a szó valódi értelmében nem tud szeretni.Mégis ez a legerősebb vonzalom.Nincs olyan ember a világon, akihez mélyebben ragaszkodunk, mint anyánkhoz. Féltjük, reszketünk érte.Ismerős hangja a lényünk gyökeréig hatol. Egy ember, akitől a legtöbbet kaptuk, aki a legközelebb áll hozzánk,akihez a legtöbb közünk van. Korán elveszíteni egy anyát, azt jelenti, hogy nem maradunk azok, akik voltunk.Árvák lettünk. A gyermeki lélek számára a szülei elvesztése azt jelen ti, hogy ezen túl nincs már senkije. A többiekmár nem tartoznak hozzá, legalábbis nem olyan szorosan, mint az édesanyja.„Anyukám mellett minden ember idegen" - mondta valaki. Előbb-utóbb mindannyian árvák leszünk. Ezutánidegen világban járunk, és hidegebb lesz körülöttünk. Nem lesz, aki bajunkat meghallgassa, legfeljebbhitvesünk, barátunk, vagy legrosszabb esetben, pénzért, egy pszichológus. Megismerni lényünk labirintusaitazonban nem tudják, mert ahhoz olyan sejtekig menő együtt-érzés, együtt-vérzés, együtt-lélegzés kell, melyetcsakis az „anyukám" élt át. O értett meg igazán. A mamám.Szándékosan írom így, gyerekszóval.Mondják, az arámi szó, ami a haldokló Jézus ajkát elhagyta a kereszten, nem az volt, hogy „Atyám", nem isaz, hogy „Apám". Az „abba" pontos jelentése az lenne, hogy „papa".Nagy bajban még egy isteni lélekből is előtör a gyerek, s nem az „Atyjához”, hanem a papájához kiált.A kórházban, ha belefülelsz az éjszakai nyögésekbe, mindenki a mamáját hívja. „Oj, Maty" - nyögték asebesült ruszkik. „Mutti" - nyöszörögték a haldokló németek. „Mamma!" - kiáltották az olaszok. És ezekkőkemény katonák voltak, férfiak, harcosok, gyilkosok... de a legutolsó pillanatban, amikor már nem én törökelőre, hanem a végzet tör rám, amikor én következem, egyszerre csak keresni kezdem az anyukámat. De még akilencven éves nénik is, ha haldoklanak, azt motyogják: „Anyuka!" Nagyon gyakori eset. Mert elmúlhatatlanélményünk lett, hogy segíteni rajtunk csakis a mamánk tud. Senki más. Ezt már magzat korunkban107