Munka nélkül semmi sem lehet a miénk. Érzelmileg „bele lehet esni" valakibe - de ez „tökéletlen" szeretet.Az univerzális szeretethez több kell. Abba nem „belesünk", hanem megvalósítjuk.És minden megvalósítás komoly munkával jár.Ami pedig ennek a munkának a célja, az nem kevesebb, mint hogy megtanuljunk élni azon a hajszálvékonymezsgyén, ami a földi és a szellemvilági létet elválasztja - megtanítsuk magunkat arra, hogy a halállalbarátságot kössünk. Ne féljünk tőle- hiszen mi mástól félnénk, mint a haláltól – és legyünk otthon „e világban" és a „másvilágon", egyaránt.Akkor nincs félelem.Nincs mitől.Ha eljutunk ide, nemcsak azt tapasztaljuk, hogy a haláltól nem félünk, hanem azt is, hogy szeretjük az életet.Itt jössz rá, hogy Élet csak egy van - s attól függően, hogy melyik oldalára állsz, láthatod az egyik síkjátanyaginak, a másikat szelleminek.Mindkettőt szereted.Ebben a „kétlaki" tudatállapotban azonban nem tudsz hosszú ideig megmaradni. Éppen a beavatottakfigyelmeztetnek rá: „ha úgy érzed, hogy nem félsz és nem szenvedsz már, tudd, hogy elérkezett a végórád".A félelem ugyanis a tökéletlenségünkre figyelmeztet. Ha valakiben ez a jelzőrendszer nem működik, abba ahibába eshet, hogy önmagát tökéletesnek képzeli.Ez pedig önbecsapásának legnagyobb csapdája.Senki sem tökéletes, csak az Isten.És ezért a „tökéletes szeretet", amelyben nincs félelem, lehet a célunk és eszményünk, néha egy-egy pillanatigmeg is éljük- de benne maradni nem tudunk még mert ez azt jelentené, hogy sorsunkat megoldottuk, minden sötétségünketátvilágítottuk, és Istenbe visszatérünk.Ez távol van még.Mi még úton vagyunk.Amíg úton vagyunk, félünk.És szenvedünk.És „tökéletlenül" szeretünk.Nem baj.Ez a mi embersorunk.Szeretni tökéletlenül is gyönyörű.68
8. fejezetA szív szemeVan földi és égi szeretet.A kettőt azonban csak addig szabad szétválasztani, amíg vizsgáljuk. A kutató ész tenyerére veheti ésmegnézheti külön-külön egyiket is, másikat is, de aztán, mint a tengerből kifogott halakat, vissza kell dobniaőket a vízbe, különben megdöglenek a kezünkben.Különösen így van a „szeretet" szóval, hiszen éppen itt nem a külön, hanem az együtt a fontos. Sokféle szeretetvan, de ezek mind „egymásban" vannak; lényünk más és más rétegéből szólnak. Igen, van égi és van földiszeretet. De ég és föld szereti egymást, ezt ne feledd. Még akkor is, ha a szeretet mást jelent az égnek, s mást aföldnek. De mivel az ember „sárból és napsugárból" született, a legmagasabb istenszeretetében is van valamiérzékiség. És még a leghúsosabb, érzéki vonzalomban is van „égi" istenszerelem.Mindig bajt szül, ha ezt a kettőt végérvényesen szét akarják választani. Nem lehet, mert nem így van teremtveaz ember. Ahogy egy hangskála is csak akkor teljes, ha a földi basszusok s a mennyei „magas" hangok együttszólnak benne, s a színek is csak akkor, ha az anyag tunya szürkésbarnája, az energiák szenvedélyes vöröse s aszellem bíbora együtt izzik: a szeretet is csak akkor teljes, ha benne van a Ember teste, lelke és szelleme. -Vagyis, ha lényének minden regisztere szól.Van, aki megcsókolja a szentek szoborlábát. Egy hideg követ nyalogat, mintha élő angyal lenne: neki ez aszeretet.És van, aki szerelmes a láthatatlan Krisztusba. Sose látta, mégis meghal érte.Mit gondolsz, az Énekek éneke, a világ egyik legszebb erotikus költeménye, miért került be a szakrálisszövegek közé?És vajon a Miatyánk nem a leghatalmasabb szerelmi vallomás-e, ami valaha ember szájából elhangzott? Nemarról szól, hogy szeretlek és szeress engem, a tiéd vagyok s légy az enyém, s jöjjön el a Te országod, s legyenmeg a Te akaratod, mert odaadom magamat Neked: az égi szereteted hassa át ezt a mi sötét, érzéki, földivilágunkat? És hogy ezek a szavak a „Mi" közös atyánkhoz szólnak, az azt jelenti, hogy nincs magánimádság:csakis mindenkiért imádkozhatsz. Ha a címzettet kimondod, máris azt mondtad, hogy minden ember a testvéred.Embernek lenni azt jelenti, hogy egyszerre vagyunk kristályok, növények, állatok - mégpedig az egysejtűtől aférgeken és halakon át egészen a főemlősökig - és ugyanakkor érző lelkek és halhatatlan szellemiségek. Tudunka birkák, az angyalok és az istenség fejével is gondolkodni. Ez a sokféleség azt jelenti, hogy a szeretetnek isszámos szólama van.Amikor a szerelmesek összetapadnak, mint a párzó állatok, testükben a sejtvilág „szerelme" is elszabadul.Nemcsak a férfi szereti a nőt, de mindkettőjük nyálkás sejtvilága is forrni kezd, az ondósejtek milliói indulnakel, hogy belehatoljanak a várakozó petesejtbe, egész testük szeretetre hangoltan izzik - de ugyanekkor kétfélbeszakított Lélek is megpróbálja újra egybeforrni; érzelmeik is összerezegnek, mintha nemcsak karjaikkal, deláthatatlan szárnyaikkal is átölelnék egymást - és a széttépett Isten is boldog, hogy egy pillanatig tartó nászbanösszehozta végre lázadó teremtményeit.*Egy lényeges dologra azonban felhívom a figyelmedet. Szeretni csak fölfelé lehet. Nem lefelé, csakisfölfelé.Senkit sem szeretünk azért, mert buta, gonosz, aljas, csúnya, büdös, kellemetlen, gyenge, gyáva - hanemazért, mert okos, jó, szép, kellemes, erős, bátor.Még akkor is, ha nem ilyen - ha szeretjük, belelátjuk vagy beleképzeljük mindezeket az értékeket.Ha azt mondod: „olyannak szeretlek, amilyen vagy", nem igaz! Mert ha valóban szeretsz, többnek látsz, mintamilyen vagyok.Ha szeretsz valakit, fölfelé nézel rá. Minőségileg többnek látod.Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy a szeretet nem objektíven lát. Aki szeret, az nem a szemével, hanema szívével lát.Lappangó, mások számára nem látható jó tulajdonságokat vetít rá a szeretett lényre.Lehet, hogy egyáltalán nincsenek is meg benne.Csak ő látja.69
- Page 2 and 3:
MÜLLER PÉTERSZERETETKÖNYVALEXAND
- Page 4 and 5:
(Hogyan is kezdjem?Mi az a legelső
- Page 6 and 7:
Szeretetről beszélni egyedül nem
- Page 8 and 9:
Maga a darab arról szól, hogy egy
- Page 10 and 11:
Ez a harmadik irány: a Zene szeret
- Page 12 and 13:
osztályban. Volt közöttünk gono
- Page 14 and 15:
Tudja, hogy itt van - és tudja, ho
- Page 16 and 17:
meséli: egy róka úgy mentette me
- Page 18 and 19: 3. fejezetAz érzelmek zűrzavaraÚ
- Page 20 and 21: Mert akkor nem létezik tovább.Te
- Page 22 and 23: eltaláltál, ez jó! De, látod, v
- Page 24 and 25: Minden szint egy-egy tudatállapot.
- Page 26 and 27: nemiség problémája, hanem a Fön
- Page 28 and 29: igéje: „Ahhoz, hogy egymást sze
- Page 30 and 31: Szabadságot adni neki... .Hallom,
- Page 32 and 33: Az önátélés a hétköznapi embe
- Page 34 and 35: Ezek eloszlatása már nem az anyá
- Page 36 and 37: Ismerős világ ez - mert a mi vil
- Page 38 and 39: (Ha ízlelgeted magadban ezt a két
- Page 40 and 41: legveszélyesebb részét. A másko
- Page 42 and 43: S ezért, ha nevel, átéled azt, a
- Page 44 and 45: ismerős, és mégis sohasem tapasz
- Page 46 and 47: hogy valaki magányba vonul, hanem
- Page 48 and 49: ezt ne feledd, - mindig az Egéssze
- Page 50 and 51: cirkusznál dolgozott) olyasféle
- Page 52 and 53: s átölellek magammal.Ha valóban
- Page 54 and 55: Ez még a háborús, gyermekkori ta
- Page 56 and 57: cselekedni. Nincs olyan bokszoló,
- Page 58 and 59: fejezte ki a legmélyebb gondolatá
- Page 60 and 61: fűzőjét és leráncigálta magá
- Page 62 and 63: Velem például egy ilyen karambol
- Page 64 and 65: energiatenger megfagy, és börtön
- Page 66 and 67: ha ezt jónak látta, mégiscsak é
- Page 70 and 71: A szívünk mindig az „égi" fel
- Page 72 and 73: És akkor már lehúz.Ez nálam min
- Page 74 and 75: a hosszú hétköznapok realitása.
- Page 76 and 77: Te megtapasztaltad, hogy milyen a V
- Page 78 and 79: 9. fejezetGyűlöletben élniVan it
- Page 80 and 81: osszú vagy a gyűlölet.A „balso
- Page 82 and 83: De legnehezebb a saját lelkedet a
- Page 84 and 85: igazságtalan, de tisztességtelen
- Page 86 and 87: Ezután következik a halhatatlan s
- Page 88 and 89: Kevés.Ha azt kérdeznéd, mi az, a
- Page 90 and 91: eszélgetésben az értelmet keresi
- Page 92 and 93: Bennünket, férfiakat pedig arra v
- Page 94 and 95: megölte), hanem ahogy ő hazudja.
- Page 96 and 97: Csak néhány tényt említek, hogy
- Page 98 and 99: hogy ideje sincs hozzá, mert - min
- Page 100 and 101: 11. fejezetGyermeki szeretetAz els
- Page 102 and 103: azok, akik szeretik őt. Nem ismeri
- Page 104 and 105: levegőre, s nem tudnánk elharapni
- Page 106 and 107: Ha gyermeki szemmel olvassuk Jézus
- Page 108 and 109: megtanultuk.Ebből az ősélményb
- Page 110 and 111: (De mi van akkor - kérded — ha a
- Page 112 and 113: 12. fejezetSzerepekEgyszer anyámma
- Page 114 and 115: vagyunk a leghülyébbek és a leg-
- Page 116 and 117: párkapcsolatban a kettő összemű
- Page 118 and 119:
abbahagyni), a hivatás-szerep.És
- Page 120 and 121:
Beszélgettünk már arról, hogy a
- Page 122 and 123:
De amíg a színész tudatában van
- Page 124 and 125:
(Két parázsló cigarettát varáz
- Page 126 and 127:
Egy anya-gyerek kapcsolatban ez akk
- Page 128 and 129:
játszottam egymással."Azt már cs
- Page 130 and 131:
Rengeteg árulkodó jele van annak,
- Page 132 and 133:
A kisgyermekeknek már nagyon korá
- Page 134 and 135:
Kultúránk írásos hagyománya ar
- Page 136 and 137:
(„ Úristen - gondolod magadban.
- Page 138 and 139:
Itt tartunk.Bár engem az a szerenc
- Page 140 and 141:
élvezetet kérlelhetetlenül megsz
- Page 142 and 143:
Mi, férfiak úgy tudunk társunkna
- Page 144 and 145:
A Nőtől - a nőktől - várja a v
- Page 146 and 147:
van ez.És ahelyett, hogy önmagamb
- Page 148 and 149:
Ő tudja.Apámnak nem mondom el, me
- Page 150 and 151:
látott virágra, és azt mondják,
- Page 152 and 153:
Ahogy felnövünk, és egónk megcs
- Page 154 and 155:
Manapság, mondják, a Vízöntő k
- Page 156 and 157:
kerülni, akikkel közös „eszmé
- Page 158 and 159:
megosztotta velem. Én is elmondtam
- Page 160 and 161:
tenyér-e.)*Sokféle imádság van.
- Page 162 and 163:
15. fejezetA nagymama néz!Nagy dol
- Page 164:
tőlem? A lelkembe akar költözni,
- Page 167 and 168:
te engem?!...Átéled ezt?!Arra ké
- Page 169 and 170:
Hogy elveszünk egy idegen világba
- Page 171 and 172:
Testednek-lelkednek is.Eddig tartas
- Page 173 and 174:
Egyébként csakis a szemével neve
- Page 175 and 176:
EpilógusBoldog lelkek táncaA „B
- Page 177 and 178:
Nem bírja elviselni a tragédia l
- Page 179 and 180:
Én nem vásárolni járok a szuper
- Page 181 and 182:
enne - mert azt az arcát szereti.M
- Page 183 and 184:
Tartalom1. fejezet A varázsló val