70DoKOrI9

- Én!...- Mondja!... Látta?... Ismeri őt?De az idegen nem tud beszélni. Vizsgálja saját tenyerét, s úgy mutatja az asszony felé, mint egy igazolványt.Az asszony levetkőzteti a fiút. Vizet önt a lavórba, s mint valaha a gyermekét, lemossa csontváz-testét. A férficsontkarjával Mártába kapaszkodik, érzéketlenül tűri a langyos szivacs érintését. Feje Mártára billen,zokogásszerű hangot ad.- Ne sírjon kérem, ezt nem bírom hallani! – Mondja Márta, - Tegye szét a lábát! És ne szégyellje magátelőttem, nekem is volt két fiam…Úgy, úgy! Most lefekszik szépen az ágyra.Lefekteti az idegent az ángyra, s az nyomban elalszik.„Ki lehet ez?" - tűnődik az asszony. - „Nem tudni... A csontok egy-formák."Es még az is felmerül benne: „Hátha mégis az én fiam? Es NEM AKAROM MEGISMERNI, mert nem tudomelfogadni, hogy ilyen iszonyatos roncs leit belőle!"Hosszan vizsgálja az alvó férfit, s végül megnyugtatja magát. Megállapítja, hogy ez egy idegen ember.Később a szomszédja, Orbán úr is bejön.- Ki ez? - kérdi tőle a férfi.- Nem tudja?- Nem én. Nem láttam soha.- Pedig maga ismerte a fiamat.- Azt mondja, a fia?... Gyakran jönnek ilyen mesével, mindenhonnan elzavarják ezeket!... Vigyázzon, vérhasavan neki! Legjobb lenne elvinni innen, megfertőzheti az egész házat!S ekkor az idegen bódultan kinyitja szemeit, és lázasan felkiált:- Anya!... Anyuka!... Itt vagy... Itt vagyok... Élek, nééézd!... Márta valósággal odaesik az ágy mellé, sazt kiáltja:- Hogy hívnak téged ?- Én vagyok!... En, én, nem látsz ?!- A neved! A neved mondd meg!Misi!... Golda, vagy Szász… vagy a franc tudja,,, - hangja elfullad- Nincs nevem, a kurva életbe, hát nemlátsz?... A gyermekemet széttaposták, , Juditkámat megölték... és vak lett az anyám.Márta elkapja a, férfi ágáló csontkarját, és keményen kérdi:- A zsidó neved mondd!- Eleázár.Márta elejti a fiú kezét. Behunyja a szemét, s csak annyit mond a szomszédnak:- Orbán úr... ez az én fiam.Eddig a dráma az igazi arcunkról.Márta szerepét valaha Tolnay Klárinak írtam, ő is játszotta el,Cs. Németh Lajossal, gyönyörűen. Legyen itt emlék ez a néhány sor.Ez az én nagyanyám története.Az ő életéből ihletődött. Szinte szó szerint úgy írtam meg, ahogy elmesélte.Közel fél napon át nem ismerte meg a fiát.Fölmerül hát a kérdés: Melyik az igazi arcunk?Sok szülő azt mondja, azért akarnak minél több időt tölteni a kisbabájukkal, mert ez a leggyönyörűbbkorszaka. Ez az angyalkora az embernek. Később elillan és sohasem tér vissza. A bájos arc, a húsos száj, ahatalmas szem, a selymes hajú, bölcs fej és az ártatlanság bája hamar eltűnik róla. Ha ilyenkor elveszítjük ababánkat, s mint Orfeusz Eurüdikét, keresni kezdjük őt odaát, egészen biztos, hogy ezt a kis angyalkát fogjukkeresni. - Ha felidézzük az arcát, a baba arca jelenik meg előttünk.(Akinek meghalt a kisbabája, biztos, hogy így álmodik róla, s így keresné őt a másvilágon. Hiszen nem islátta soha másik maszkjában. Számára Örök Csecsemő marad.)Csakhogy ez nem ő.Ez egy pillanatkép róla.S ha csak így szeretjük, nem az Embert szeretjük, csakis a kisgyereket.Vannak anyák, akiknek lelkében állóképpé dermed ez a babaarc; még a felnőtt, élő lányukban vagy fiukban isezt akarják látni, örökké. Nem nő fel bennük a gyerek. Ahogy Orfeusz is azt az arcát akarja látni Eurüdikének,amelybe szerelmes volt, és nem azt, amilyen negyven év után lett volna, mondjuk, a vénasszony Eurüdikét - amama is azt a gyerekképét látja, akit szeret. Nem hajlandó fölismerni a „kisfiában" a zűrös életű családapát, asorsával küzdő felnőtt embert vagy éppenséggel a nyugdíjas rendőr alezredest. Még mindig a babucit látja180