70DoKOrI9

fűzőjét és leráncigálta magáról. Aki fél, az fél! Nincs róla mit beszélni. Mindig félni fog. Azért keresem a fiúkataz utcán, de még a börtönben is inkább, mint az iskolai tornatermekben, mert bokszolni mindenkit meg lehettanítani, de arra, hogy ne féljen, nem! Kidobott munka egy olyan gyerekkel foglalkozni, aki fél. Egy súlyosmozgáskorlátozottból hamarabb hozok ki eredményt - mondta. Voltak más tanácsok is.Valaki azt mondta például, hogy amitől félsz, abba bele kell menni. Ha egy sötét erdőtől félsz, bele kell menni asötét erdőbe. A félelemmel szembesülni kell.Ez tényleg használ valamit. Mert, mint mondják, az ember a saját képzeteitől fél.Ha, mondjuk, akármilyen fogvacogva, de belemész a sötét erdőbe, és nem mar meg a kígyó, nem támad meg avaddisznó, nem akadsz bele egy himbálódzó öngyilkos hullájába, s túléled képzeletednek minden balsejtelmét,lehet, hogy az erdőtől többé nem fogsz félni - de félsz majd mástól. Ez a baj.Hogy nem valamitől félsz, hanem félsz. A félelmed tárgyat keres, alibit, hogy kimondhasd: én ettől félek. Féleka víztől, a magasságtól, a másik embertől, a kutyáktól, félek a múlttól, a jövőtől... és amikor végre nagy nehezenlegyőzöd az egyik félelmedet, azonnal támad helyette másik. A félelem mint egy kísérteties árnyékfolt működikbenned, fénye rávetül valamire, azt hiszed, attól félsz, s amikor ez a valami szétomlik, és rádöbbensz, hogy ettőlnem érdemes félni, félelmed árnyékfoltja azonnal másik alibit keres, rávetül, és ezentúl attól fogsz félni majd.Mondok néhány példát. Maradjunk az ökölvívóknál.Sok nagyszerű harcos, aki megtanulta, hogy a szorítóban oroszlán legyen, az élet más dolgaiban szorongómarad. Fél például attól, hogy becsapja a villanyszámlás, a bank, hogy visszaél tudatlanságával az adóhivatal.De én még olyan nagy bajnokot is ismertem, aki a feleségétől félt. Ez a félelem nemcsak az asszonyának szólt,hanem általában a női nemnek. Tartott tőlük, mert nem értette őket. Úgy érezte, ki van szolgáltatva a nőknek, sha már senki nem tudott parancsolni neki, mert részegen fékezhetetlen volt, mint egy tébolyult vadállat, ésmindenkit összevert a kocsmában, azonnal küldtek a nejéért, aki egyetlen szemvillantással hazaparancsolta.Shakespeare hőse, Macbeth fél a véres úttól, amelyre nagyravágyása viszi. Fél ölni, fél, hogy céljai érdekébenártatlan embereket kell lemészárolnia. De beletanul. Az első tette után még reszket, a második után márkevésbé, végül, mint minden tömeggyilkos, beletanul a véres munkába, és mint egy aprítógép, közönyösenpusztítja el mindazokat, akik útjába állnak. Azt mondja:A félelem izét már alig érzem:Valamikor érzékeim vacogtakEgy éji hangra, és egy szörnyű hírtől Minden hajam égnek állt s reszketett,Mintha élne; jóllaktam az iszonnyalS a borzongás, agyam meghitt lakója Többé nem izgat... "(Szabó Lőrinc fordítása)Sőt még ezt a híres mondatot is kimondja:„Merek annyit, mii ember mer - ki többet mer, nem ember!"És ő mindent mer.Igen ám, csakhogy visszatérnek az áldozatok szellemei.Es Macbeth elájul a félelemtől. Élőktől nem fél már, csak a kísértetektől. Erre nem számított. S beteljesedik aboszorkányok jóslata, erdőként jön szembe vele annak hadserege, akit „nem anya szült", s Macbeth azt mondja:- „Kezdek inogni."Egy barátom, aki hat évet töltött az Idegenlégióban, azt mondta egyszer: - Fogalmad sincs, ezeknek avakmerő, brutális fickóknak az éjszakáiról. Megdöbbennél, ha látnád a rémálmaikat. Olyan ember nincs, aki nefélne.A félelem az emberi lélek alapállapota.Ősi, magával hozott élménye, amelyet a földi létbe való belezuhanása, s a teljességből való kiszakadásaidézett elő.Nem valamitől félünk, hanem FÉLÜNK. S ennek a félelemnek valami külső okot keresünk.„Meglévőfélelmemhez tárgyat keresek" - hirdette magát a humorista.Ezt a „keresést" főleg azoknál tapasztalom, akik kórosan rettegnek, Az ilyenek kívül hordják a lelküket, és amígmások megtanulták palástolni szorongásaikat, nekik ez nem sikerül. Dülledt szemükön látszik az állandófélelem. Mindig zaklatottak. Üldözéses téveszméik vannak. Ezeket a félelmeket nem lehet eloszlatni, mert habebizonyítod valamiről, hogy attól nincs miért félniük, találnak maguknak más félnivalót. S ha nagy nehezen kiis kutatod, hogy ez a szüntelen rettegés valamilyen múltbéli iszony emléke, hiába szembesíted vele őket, hiábagyőzöd meg, hogy ez régen elmúlt már, nincs, nem is lesz soha. Lehet, hogy ettől a rossz emléktől megszűnik arettegésük, de hamarosan találnak maguknak másik félnivalót.60