70DoKOrI9

szeretetről beszélek, amely nem vár viszonzást. Egyetlen jutalma van - és ez maga a szeretet. Ennél nagyobbjutalom nincs.Ha a kínai nem-cselekvés doktrínáját lefordítom keresztény nyelvre, így hangzik: „Legyen meg az Istenakarata."Legyen meg az Egész akarata.A szeretet éntelen. Nincs karmája.De minden egyéb cselekvésnek van!S ezért életünk aránytalanul nagyobb részét olyan lelkek között éljük le, akikkel a karma törvénye hozott össze,és sorsunk a megértés, az elfogadás, a tűrés, az elszenvedés és a kiegyenlítés - azaz, a szeretet megtanulásánakküzdelmes folyamata. Végső soron mindenkit szeretni kell, a barátot, az idegent, a testvért és az ellenséget -akihez „nincs közöm", azt is.Ezért a „rangsort"firtatni nem szabad,Es vannak - igenis vannak! - olyan helyzetek az életben, amikor nem elég a szívünkre hallgatni.Erről nem tudok többet mondani.Gyakran mondjuk: „keresem az Igazit".Mert sejtjük, hogy valahol - ha máshol nem, a lelkünk mélyén - van.De ha megkérdeznél egy bölcset, mit jelent számára ez a szó: „Igazi", lehet, hogy azt mondaná: mindenember.(Ne hidd, hogy az ilyen „bölcs" olyan ritkaság. Élnek közöttünk ilyenek, bizonyosan ismertél néhányat. Nekemilyen volt a nagyanyám. Bárki pajtásom vagy osztálytársam, megfordult nálunk, olyannak tekintette, mint a sajátgyerekét. Ha levest osztott, gyakran tett több húst az „idegenek" tányérjába, mint az enyémbe. Megvarrta a szakadtnadrágjukat, s olyan hosszan beszélgetett velük, hogy néha féltékeny is lehettem volna rájuk, ha nem, tudtamvolna, hogy az én „Mamikám" ilyen. Emberszerető. Jóságának határait messze a családi klánon túlra iskiterjesztette. Ha összevesztem valakivel, sohasem úgy foglalt állást, hogy én vagyok az ő „drága unokája", amásik pedig „idegen", hanem úgy, hogy kinek van igaza. Egyszer pofont kaptam valakitől, sőt alaposanmegvertek, s amikor tamponálta a vérző orromat, azt mondta: megérdemelted, mert hülye voltál.Vagyis a másiknak igaza volt.Az ilyen bölcs anyák szoknyája alatt sokan elférünk. Az érdekes az, hogy a gyereknek nem fáj, hogy „engemnem szeret annyira, mint a másik idegent", hanem azt érzi, hogy ebben az egyenletesen megoszló melegségben,mint sok kutyakölyöknek az anyjuk hasa alatt, valódi szeretet van.Azt hiszem, ennek az emléknek köszönhetem, hogy nem lettem féltékeny ember. Alig tudok a féltékenységrőlvalamit. Azt, hogy a szeretet el lehet venni tőlem, sohasem éltem meg. Itt, a nagyanyám légkörében tapasztaltammeg, hogy a szeretet nem olyasmi, amitől valakit megfosztanak, a másiknak meg odaadják. Nem lehetkisajátítani, mert mindenkihez meleg.Ez persze szépen hangzik, de a féltékenység, mint tapasztalat mégis hiányzik az életemből. Féltékenyembernek tanácsot adni nem is tudok. Mert ha őszintén elmondanám, amit gondolok, botrány lenne belőle.Egyetlenegyszer mertem ezt leírni. Színpadi komédiám, a „Szemenszedett igazság" egyik mondata volt.Ahányszor elhangzott, nagy nevetést szült. A darab hőse, a Bíró döbbenten tapasztalja, hogy fiatal felesége,Sophie, elhagyta örökre. Elszökött a városkapitánnyal. Szélütötten rogy a földre, és zokogva, kétségbeesettenmotyogja írnokának: - Koch úr! Én szeretem Sophie-t!!! - mire az írnok odalép hozzá, és jóságosan ígyvigasztalja: - Ne tessék aggódni érte, a Kapitány úr is szereti!A komédiában az a jó, hogy kimondhatjuk, amit komolyan gondolunk. Az emberek azt hiszik, viccelünk.)*Megkérdeztem a Klubtagokat:„Ez a fény-szeretet belőled áradt, vagy valaki másból? Te szerettél, vagy téged szerettek?"Nem tudtak válaszolni rá.Azt mondták, nem lehet eldönteni.Egyik „tagunk" (szintén 56-os, aki csodával határos módon túlélte a kivégzését) azt mondta, azért nem tudjaa választ, mert itt már elnémult benne az a valaki, aki kettéosztotta az élményeket adásra és kapásra. Ami eddigfontos volt, hogy én szeretlek téged, de te nem szeretsz engem... egyszóval az élménynek ez az „üzleti" jellegemegszűnik.A szeretet - itt döbbenünk rá - nem adásvétel kérdése, hanem létállapot. Bármilyen furán hangzik is, hiszen„holtakról" van szó: életélmény. Az oroszlánszelídítő (aki egyébként kétgyerekes anya volt, egész családja a49