Egy anya-gyerek kapcsolatban ez akkor működik jól, ha megismétlik azt a drámát, ami a szülésnél is történt:a gyerek nagy erővel világra akart születni, kézzel-lábbal birkózott, hogy önálló életet kezdjen, az anya ezt atörekvését saját görcseivel segítette. A gyerek kiszabadult belőle, az anya segítette. Mindkettőjüknek fájt - demeg kellett történnie.Hasonló folyamat játszódik le, amikor az ember felnőtté válik. A gyerek el akar menni, az anyának el kellengednie. Vagyis ki kell engednie őt abból a mágikus erőkörből, amit „anyai szeretetnek" neveznek s aminekerősebb fala van, mint az anyaméhnek.A „gyerek elengedése" második szülés - a lélek síkján. Az anyának a számára legkedvesebb lényt a lelkéből kellkiengedni.(Egy pillanatig ne hidd, hogy az elengedő szeretet intenzitása, boldogító ereje gyengébb, mint az érzelmiszeretetéi Csak nem ott éled meg, ahol eddig. Nem lelki, hanem szellemi élmény — és csodálatos.Amit elvesztettél, százszorosan kapod vissza.Csak nem abban a formában.Szabadságban jön vissza.Boldogságban.Elvehetetlenségben.)Ugye látod, hogy ez a nagy sorsváltás gyűlölettel nem történhet meg?A gyűlölet ugyanis a lelkek között létező legerősebb kötés. Inkarnációk sorozata mehet rá, ha a gyűlöletgörcsét nem tudjuk feloldani. Még ha rossz volt is hozzám az apám, olyan ember, aki mély lelki sebeket okozottbennem, elszakadni tőle mégse tudok addig, amíg gyűlölöm. Amíg vádolom őt, hogy tönkretette az életemet,addig magamban sem találom meg azt, aki sorsomat át tudná írni. A gyűlölet és az önsajnálat olyan füstöt okozlelkünkben, hogy attól saját szellemi Napunkat megpillantani lehetetlenség.Felnőtt ember nem „gyűlölheti" a szüleit. Egyáltalán senkit sem, mert tudja, hogy életéért senki más nemfelelős, csakis ő maga. Onnan kezdve, hogy öntudatra ébredt, egy új történetet ír. És még ha maga az Ördög voltis az apja, akkor is a fény felé halad, s levonva múltjából a tanulságot, életéért a felelősséget teljes egészébenmagára veszi.Ma úgy mondjuk: nem hordoz magában traumákat.Amellett látni kezd. Kinyílik a „szív szeme", és fölismeri, hogy szüleivel való kapcsolata sorsszerű volt. Asérelmek nem véletlenül érték. Egy magasabb síkról már látja, hogy apja, anyja nem tettesek voltak, hanemmaguk is sorsukkal küszködő lelkek. Boldogtalan emberek, akik megbuktak abban a játékban, amelybenközösen vállaltak szerepet.Amikor az ember valóban látni kezd, megpillantja másokban a halhatatlan lelket.Ez az apotassomaiEgy másfajta látás, ahol a földi szerepek eltávolodnak, és megjelenik mögöttük a valós kép. Hogy Istenszelleme van mindenkiben. Es minden szerep és minden szeretetfajta: a gyermeki, az anyai, a nagyanyai, ahitvesi, a családi, a baráti, a felebaráti, az érzéki, az érzelmi, a szerelmes, a szenvedélyes, az ösztönös. .. szóval asokféle szeretet nem más, mint az „Ő AZ!" kozmikus játékának újabb és újabb variációja. Csak ha kitanultukmindegyiket, áll össze az igazság:Minden szeretet AZ ÖRÓK „Ő AZ!" szeretete, mindenben és mindenkiben.Nem lehet elveszíteni.S ekkor már ki tudjuk mondani, boldogan és vidáman:„Good bye, Luciano!"126
13. fejezetNő és férfiNemrégiben kiadták Füst Milán teljes naplóját. Azokat a feljegyzéseit is, melyeket talán nem is anyilvánosságnak szánt. Gondolatokat, melyeket az ember csak akkor mond ki, ha utána „magára húzza akoporsó fedelét".Vagy talán akkor se.Így ír:„Egyre inkább megértem azokat, akik elfordulnak az asszonyoktól. Az érzékiség csökkentével a lélek inkábbtársat keres, mint szeretőt... Ha körülnézek, vagy visszanézek, alig-alig találok egy-egy olyan asszonyt, aki sokatjelenthetne nekem - vagy barátaim bármelyikét pótolni tudná. Boldog vagyok, ha barátaim egyikével-másikávalbeszélgethetek - felfrissülik, a lelkem megújul. - S hányszor éreztem magam így asszonnyal? - Hiúk voltak,kicsinyesek, korlátoltak, felismerés-képtelenek. Egy alsóbbrendű fajta, no! - Barátaimat szeretem, barátaimfeleségeitől pedig borsódzik a hátam... Bájukon, érzékeket felcsigázó szépségükön kívül mást nem várok anőktől. Akárhogy szeretjük is őket, vagy vágyunk rájuk... Jóságuk unalmas, s hiányzik belőle az értelemszépsége. "Mi, férfiak, általában így gondolkodunk.Ezek egy több ezer esztendős patriarchális világ szavai.Á két legnagyobb szerep a nő és a férfi.Ezek is szerepek, igen.Amíg az ember a Teremtő álmában élt, nem léteztek. Egyik sem voltunk még. Az se mondhatjuk, „mindkettőegyütt", mert ebben az álomban egység volt, nem kettősség. Ez az álom az Ember Ideája volt. Ahhoz, hogylétrejöjjön, ketté kellett hasadnia, férfivá és nővé.A kínaiaknál az Ősállapotot egy üres kör szimbolizálja, a wu csi, ahol rejtélyes okból hasadás történik:megjelenik a világos jang a sötét pöttyel és a sötét jin a világos pöttyel - és beindul a létesülés folyamata. Azegyik a férfi - a másik a nő. Az, hogy a kis női pötty ott van bennünk, férfiakban, s a férfi pötty bennetek,nőkben, azt jelenti, hogy nemcsak vonzás és feszültség van közöttünk, de egymásba át is tudunk alakulni.„A Teremtés alapvető törvényének - mondja szellemi mesterem - nem célja, hogy a két erő önmagátfenntartsa és megőrizze. A férfinak át kell élnie a nő, a nőnek a férfi állapotát."Ez a két „pötty" titka. A férfinak át kell élnie az alázatot, a hitet és a befogadást, a nőnek a világosságot, ateremtő szellem erejét.De, ami még lényegesebb, az az, hogy mindkét erő, a jin és a jang is, el tud romlani. Amire azt mondják,„öreg jang" - az a rossz jang, a minőségét elárult, lezüllött férfi-erő, s nem marad fönn sokáig: át kell hogyváltozzon, sorsszerűén. S ugyanez van fordítva a jin-nel is.Ha valami elromlik, nem állhat fönn sokáig - át kell alakulnia.A tibeti buddhizmusban a létesülés kerekét a Sárkány és a Tigris forgatják. Szeretkeznek. Mi, férfiak vagyunka Sárkányok, a nők a Tigrisek. Egymást forgatjuk, öleljük, elengedjük: így jön létre a világ. De úgy, tanítja azÁtváltozás Törvénye, hogy ha a Sárkány fiú túl gőgös, konok és öntelt, belsejében megnövekszik a sötét pötty,és Tigris lesz belőle. Így tanulja meg az alázatot. S ha a Tigris lány túl sötét, túl tehetetlen, arctalan ésöntudatlan, átváltozik Sárkánnyá, hogy megtanulja a fényt és a fény adásának az erejét.Az élet olyan páros tánc, ahol váltjuk a vezető és vezetett szerepét - csakis így jöhet létre minden fejlődés ésátalakulás.Vagyis nemi önazonosságunk sohasem végérvényes.Ez a Ji-Kingnek, a kínaiak ősi könyvének éppúgy az alapja, mint az élettannak, a genetikának, vagy apszichológiának.Ezért használom a nemekre a „szerep" szót.A szerep, a mi színházi nyelvünkön olyasvalakit jelöl, akivel azonosulok - de nem teljesen. Átélem,belebújok, szinte már úgy érezem, hogy ő „én vagyok" — de nem teljesen.Tudunk ez is, az is lenni - kérdés viszont, hogy ki az, aki a szerepeket magára veszi s játssza?A szüntelen teremtés állapotát Karinthy Frigyes így írja le: „Azt álmodtam, hogy két macska voltam, és127
- Page 2 and 3:
MÜLLER PÉTERSZERETETKÖNYVALEXAND
- Page 4 and 5:
(Hogyan is kezdjem?Mi az a legelső
- Page 6 and 7:
Szeretetről beszélni egyedül nem
- Page 8 and 9:
Maga a darab arról szól, hogy egy
- Page 10 and 11:
Ez a harmadik irány: a Zene szeret
- Page 12 and 13:
osztályban. Volt közöttünk gono
- Page 14 and 15:
Tudja, hogy itt van - és tudja, ho
- Page 16 and 17:
meséli: egy róka úgy mentette me
- Page 18 and 19:
3. fejezetAz érzelmek zűrzavaraÚ
- Page 20 and 21:
Mert akkor nem létezik tovább.Te
- Page 22 and 23:
eltaláltál, ez jó! De, látod, v
- Page 24 and 25:
Minden szint egy-egy tudatállapot.
- Page 26 and 27:
nemiség problémája, hanem a Fön
- Page 28 and 29:
igéje: „Ahhoz, hogy egymást sze
- Page 30 and 31:
Szabadságot adni neki... .Hallom,
- Page 32 and 33:
Az önátélés a hétköznapi embe
- Page 34 and 35:
Ezek eloszlatása már nem az anyá
- Page 36 and 37:
Ismerős világ ez - mert a mi vil
- Page 38 and 39:
(Ha ízlelgeted magadban ezt a két
- Page 40 and 41:
legveszélyesebb részét. A másko
- Page 42 and 43:
S ezért, ha nevel, átéled azt, a
- Page 44 and 45:
ismerős, és mégis sohasem tapasz
- Page 46 and 47:
hogy valaki magányba vonul, hanem
- Page 48 and 49:
ezt ne feledd, - mindig az Egéssze
- Page 50 and 51:
cirkusznál dolgozott) olyasféle
- Page 52 and 53:
s átölellek magammal.Ha valóban
- Page 54 and 55:
Ez még a háborús, gyermekkori ta
- Page 56 and 57:
cselekedni. Nincs olyan bokszoló,
- Page 58 and 59:
fejezte ki a legmélyebb gondolatá
- Page 60 and 61:
fűzőjét és leráncigálta magá
- Page 62 and 63:
Velem például egy ilyen karambol
- Page 64 and 65:
energiatenger megfagy, és börtön
- Page 66 and 67:
ha ezt jónak látta, mégiscsak é
- Page 68 and 69:
Munka nélkül semmi sem lehet a mi
- Page 70 and 71:
A szívünk mindig az „égi" fel
- Page 72 and 73:
És akkor már lehúz.Ez nálam min
- Page 74 and 75:
a hosszú hétköznapok realitása.
- Page 76 and 77: Te megtapasztaltad, hogy milyen a V
- Page 78 and 79: 9. fejezetGyűlöletben élniVan it
- Page 80 and 81: osszú vagy a gyűlölet.A „balso
- Page 82 and 83: De legnehezebb a saját lelkedet a
- Page 84 and 85: igazságtalan, de tisztességtelen
- Page 86 and 87: Ezután következik a halhatatlan s
- Page 88 and 89: Kevés.Ha azt kérdeznéd, mi az, a
- Page 90 and 91: eszélgetésben az értelmet keresi
- Page 92 and 93: Bennünket, férfiakat pedig arra v
- Page 94 and 95: megölte), hanem ahogy ő hazudja.
- Page 96 and 97: Csak néhány tényt említek, hogy
- Page 98 and 99: hogy ideje sincs hozzá, mert - min
- Page 100 and 101: 11. fejezetGyermeki szeretetAz els
- Page 102 and 103: azok, akik szeretik őt. Nem ismeri
- Page 104 and 105: levegőre, s nem tudnánk elharapni
- Page 106 and 107: Ha gyermeki szemmel olvassuk Jézus
- Page 108 and 109: megtanultuk.Ebből az ősélményb
- Page 110 and 111: (De mi van akkor - kérded — ha a
- Page 112 and 113: 12. fejezetSzerepekEgyszer anyámma
- Page 114 and 115: vagyunk a leghülyébbek és a leg-
- Page 116 and 117: párkapcsolatban a kettő összemű
- Page 118 and 119: abbahagyni), a hivatás-szerep.És
- Page 120 and 121: Beszélgettünk már arról, hogy a
- Page 122 and 123: De amíg a színész tudatában van
- Page 124 and 125: (Két parázsló cigarettát varáz
- Page 128 and 129: játszottam egymással."Azt már cs
- Page 130 and 131: Rengeteg árulkodó jele van annak,
- Page 132 and 133: A kisgyermekeknek már nagyon korá
- Page 134 and 135: Kultúránk írásos hagyománya ar
- Page 136 and 137: („ Úristen - gondolod magadban.
- Page 138 and 139: Itt tartunk.Bár engem az a szerenc
- Page 140 and 141: élvezetet kérlelhetetlenül megsz
- Page 142 and 143: Mi, férfiak úgy tudunk társunkna
- Page 144 and 145: A Nőtől - a nőktől - várja a v
- Page 146 and 147: van ez.És ahelyett, hogy önmagamb
- Page 148 and 149: Ő tudja.Apámnak nem mondom el, me
- Page 150 and 151: látott virágra, és azt mondják,
- Page 152 and 153: Ahogy felnövünk, és egónk megcs
- Page 154 and 155: Manapság, mondják, a Vízöntő k
- Page 156 and 157: kerülni, akikkel közös „eszmé
- Page 158 and 159: megosztotta velem. Én is elmondtam
- Page 160 and 161: tenyér-e.)*Sokféle imádság van.
- Page 162 and 163: 15. fejezetA nagymama néz!Nagy dol
- Page 164: tőlem? A lelkembe akar költözni,
- Page 167 and 168: te engem?!...Átéled ezt?!Arra ké
- Page 169 and 170: Hogy elveszünk egy idegen világba
- Page 171 and 172: Testednek-lelkednek is.Eddig tartas
- Page 173 and 174: Egyébként csakis a szemével neve
- Page 175 and 176: EpilógusBoldog lelkek táncaA „B
- Page 177 and 178:
Nem bírja elviselni a tragédia l
- Page 179 and 180:
Én nem vásárolni járok a szuper
- Page 181 and 182:
enne - mert azt az arcát szereti.M
- Page 183 and 184:
Tartalom1. fejezet A varázsló val