70DoKOrI9

(Ennek az összekapcsoltságnak a legrejtélyesebb része, amikor valakivel először találkozol az életben, sbizonyos vagy benne, hogy „ismered"! Nem először látod. Mintha nem most bukkanna fel először, hanemvisszajött volna, és most itt van megint. Előző életek villanásai ezek. Minél éberebb a lélek, annál bizonyosabbbenne, hogy itt most nem kezdeni, hanem folytatni fogunk valamit.Volt már ilyen élményed? Tapasztaltad például, hogy elvesztettél valakit, meghalt, akit szerettél, s mégis úgyélted tovább az életedet, mintha továbbra is látna téged? Érezted, hogy bizonyos dolgokat nem tehetsz meg,mert „mit szól hozzá ő"? Kifejezetten tudtad, mit gondol rólad! Tudtad, hogy meg akar óvni valamitől, biztat,vagy nagyon nem tetszik neki, amit tenni akarsz.Főleg nőknél, de néha érzékenyebb lelkű férfiaknál is tapasztaltam, hogy nem akarnak méltatlanok lenni aszellemi világban élő társaikhoz. Ez akkor is így van, ha valaki megrögzött materialista, és nem hisz a túlvilágban.Beszélgetsz vele, azt mondja, az elmúlás végleges, nincs halhatatlanság, mindenki elenyészik - ésegyszer- csak elárulja, hogy nem mindegy, mit gondol róla a halottja. Ilyenkor furán nevet, és azt mondja:„Lehet, hogy mindez hülyeség, csak az én fejemben van az egész. " Nevet, keserűen, gúnyosan, nem hisz azegészben. De azért mégsem lép olyasmit, amit elköltözött társa nem helyesel. S nem csak önmaga miatt - azelköltözöttnek nem akar fájdalmat okozni. Merthogy tudnak egymásról, mégis. Mindnyájunknak vannak„angyalai" odaát, akiket felvidíthatunk és meg is keseríthetünk.Ismerek egy asszonyt — okos, józan, racionális ember, nem hisz sem istenben, sem túlvilágban, de -, mindensorsdöntő lépése előtt megkérdi elköltözött férjét, hogy mitévő legyen. S ami a számunkra már csupán sejtelem,amiről nem is szívesen beszélünk, mert öncsalásnak tartjuk, valaha az ősi Kína társadalmi alapját képezte.Az „ősök megkérdezése" törvény volt, a hétköznapi életrend része- minden család ebben a szellemben élt.)Egy anya oly mértékig ráhangolódik gyermekére, hogy láthatatlanul is tudja: Ő az! És ezt az Őt - ha megéri -ötven év múlva is tévedhetetlenül felismeri.Amikor a Jóskönyvet írtam, találtam egy olyan jósjelet, a 61-est, amelynek második vonását hosszú ideig nemtudtam megfejteni.A jel neve az ősi kínai Ji-Kingben CsungFu. Úgy fordítottam, hogy A Középpont Igazsága, melynek amásodik vonása így szól:„Árnyékból hívja a daru, s fia válaszol. Van egy kupa jó finom borom, igyuk meg együtt. "„Ez a lelkek közötti valódi kapcsolatról szól - mondja a könyv. - Aki megtalálta lelke középpontját, messziresugárzik! Hívójele bejárja a világot, s akinek szól, meghallja s válaszol. Rokon lelkek, ha tiszták, állandóadásban-vételben vannak."Először azt hittem, ez az a jól ismertjelenség, hogy akik szeretik, távolból is érzik egymást. Rendszerintolyankor, ha a másik bajba kerül. Főleg az anyák hangoltsága ismerős: gyakran megérzik - néha egészenpontosan, néha aggodalomtól torzítva -, hogy mi történik a gyermekeikkel.De ez itt jóval több, mint megérzés. És a hatása nemcsak nagy messzeségből, hanem az „árnyékból" a„fényben lévőnek" szól- vagyis a túlvilágról az e világba. És fordítva. Ez a kapcsolat valóságokon ível át, nem ismeri a létdimenzióinak különbségét. Ez az összekötöttség sokkal mélyebben működik, mint a megérzéseink.Több mint rezonancia. Ez a „tiszta szívek" egymást látása.Ezt a jósjelet élhette meg Arany János, amikor felismerte az akkor már régen halott barátjának, PetőfiSándornak a szellemi jelenlétét; rajzolt, s a vonalak harsány, nem odaillő „színéből" különbséget tett az ihlet és amédiumitás között - rádöbbent, hogy Petőfi szellemisége ott járt nála, és „belerajzolt" a képébe. Petőfiirányította a ceruzáját.Alkotás közben - így mondaná a Ji-King - megittak egy kupa jó finom bort, együtt.(Ilyen kapcsolat csakis azok között lehetséges, akik a „szívükkel látják egymást". Hogy ez mit jelent, arrólkésőbb beszélünk még, jóval többet, mint valamiféle sugárzó adás-vételt, s messze-messze többet, mint azérzelmek rezonanciáját. Tudom, hogy ez most érdekel, de arra kérlek, tedd félre kíváncsiságodat — nemakarom a gondolat menetét megszakítani.)A másik lénnyel való bensőséges egységélmény a halállal korántsem ér véget. Bármilyen hatalmas átváltozásis a test levetése, amikor az eltávozott „lelki testében" visszatér, az, aki szereti, fölismeri őt. Néha álmában,néha egy apró jelből: egy megreccsenő szekrényből, egy elgurult inggombból, egy váratlanul előkerült, régótakeresett tárgyból, de leggyakrabban mégis valami különös és összetéveszthetetlen jelenlét-érzetből.13