70DoKOrI9

megosztotta velem. Én is elmondtam neki mindent.„Túlléptünk azokon a szerepeken, amiket az élet ránk osztott! " - mondta egyszer.Így is volt.Amikor meghalt, elmentem az autómmal egy néptelen helyre. Késő délután volt. Zuhogott az eső. Nem jártarra senki.Lezártam belülről az ajtókat, és a vízmosta ablaküvegek mögött elkezdtem üvölteni. Nem sírtam, hanemvonyítottam a fájdalomtól. Ismeretlen, torz, állati hangon, mintha kínoztak volna. Kibömböltem agondolataimat. Hangosan beszéltem, jajgatva. Tudtam, hogy nem hallja: a levegőnek kiabáltam. És nem az aszó jött ki a számon, hogy „anyám", hanem, hogy a „barátom". „Meghalt a barátom!" - ezt üvöltöttem. És azt,hogy „Kivel?"... „Kivel fogom megbeszélni ezután lelkem legmélyebb gondjait?"Egyedül maradtam.Azóta mondogatom a feleségemnek, gyerekeimnek:- Beszélgessünk!...Néha sikerül.(Ha látnálak, most megnézném, férfi vagy-e, vagy nő.Ha nő, akkor más szemmel olvasod ezt a fejezetet.Az Ifjú Angyal világába ugyanis - vagyis a barátsághoz - más útja vezet a férfinak, és más a nőnek.Ha már megérkeztünk a célhoz - vagyis az „angyalszerűséghez"'—, ott már nem lényeges, milyen nemünkvan. (Vagy volt.) De nem mindegy, honnan indulunk: a barátság felé más helyről indul egy férfi és máshonnanegy nő.Hamvas Béla azt írja, hogy igazi barátok csakis férfiak lehetnek.Vagyis hogy ez egy férfikapcsolat.Ha ezt szó szerint venném, ez az egész fejezet csakis férfiaknak szólna - nők nem is ismerhetik a barátságot.És látod, mégis ismerős dolgokat írok!Az ilyen kijelentések mindig bántanak. Igazságtalannak érzem. Én éppen az anyámmal éltem meg ezt amisztériumot. Bizonyosan tudom, hogy én voltam a legjobb barátja.És barátom lett később a feleségem is, sőt, még a férfibarátom felesége is - és azt tapasztalom, hogy nekik isnagyon jó barátnői vannak, akik még a hamvasi férfi-mérce szerint is igazi barátoknak minősülnének.Kivéve talán az „ideológiai közösséget".Nőknél ez nem fontos. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy keresztény nő csakis azért gyűlölje a másikat, mertaz mohamedán. Gyűlölni csak akkor kezdi, ha bántja a gyerekét. Azaz pontosabban: ha a másik férje bántja agyerekét, meri nő ezt nemigen teszi. Tudja jól, hogy az élet nem izmusok és felekezetek harca, hanem jóvaltöbb: a tétje minden óránknak és az egész életünknek nem az, hogy milyen rögeszmét szolgálunk, hanem, hogyszeretünk-e, vagy sem.Ez a női sorsok egyetlen tétje.Ezért tartották fontosán a férfiak kihagyni őket mind a vallásos, mind a politikai élet irányításából, mert egynő semmiféle „zászlót" nem becsül annyira, mint az életet és az embert. Semmiféle eszmény miatt a másikatelpusztítani nem tudja. Értelmetlennek tartja a háborút és férjének, gyerekeinek a halálát.Hogy állnak hát a nők a barátsággal"?Utánajártam a kérdésnek.Sajnos Hamvasnak igaza van.Nagyon sok nőt megkérdeztem, és a zöme azt mondta, hogy tényleg így van: ritkák az őszinte női barátságok.Ennek okát abban látták, hogy „rivalizálnak" egymással. Még ha nincs is férfi a láthatáron, a nők úgy élnek,mintha lenne. Mintha az egymással való találkozásaik nem lennének önmagukban kerek történetek: ott lebegvalahol a férfi szelleme. Még akkor is, ha ez szóba sem kerül és nem is gondolnak rá. A tetszés, a megfelelniakarás, a „neki élek " motívuma akkor is megjelenik közöttük, ha éppen egyiküknek sincs senkije. S ha nem aférfi, ott van a gyerek - valaki, akihez a nő erősebb kötéssel viszonyul, mint a barátjához.Egy láthatatlan, „fontos" harmadik nem kedvez a bensőséges barátságnak.Ha két férfi összejön, nőkről nemigen esik szó.Megfeledkeznek róluk.Kivéve, ha valamelyik éppen szerelmes.Akkor persze bejön közéjük a Nő. Nincs fárasztóbb beszédtéma, mint a szerelmes barátunk panaszaithallgatni. Mi ugyanis rosszabbul viseljük az érzelmi kiszolgáltatottságot - azt hiszem, a vágyódó macskák közöttis a kandúr nyávogása az elviselhetetlenebb. Egyébként a nők teljesen kívül esnek a férfibarátságok hatókörén.158