70DoKOrI9

9. fejezetGyűlöletben élniVan itt még egy titok.Az ember a látásával varázsolni képes.Ennek a varázslatnak az egyik részét a lélektan leleplezte. Azt mondta, hogy saját lelkünk tudattalantartalmait vetítjük másokra, s nem olyannak látjuk őket, amilyenek „valójában", hanem olyannak, amilyennek„varázsszemünk" láttatni akarja velünk.Amit magunkban nem szeretünk, azt meglátjuk másokon, s gyakran meg is gyűlöljük őket emiatt. Hogy ígyműködünk, arról mindenki tud, de én még nem találkoztam olyan emberrel - magamat is beleértve -, aki olyanmélységig ismerte volna önmagát, hogy a saját varázslatát képes lett volna átlátni. A másokét igen, a sajátjátnem.Mindaz, ami bennünk tudattalanul fortyog, ott van mások arcán.Amikor arra kértelek, hogy „segíts varázsoddal az én varázsomat megoldani", erről volt szó.Hogy ne olyasmit varázsolj rám, ami a sorsomat nehezebbé teszi. Nyúlj felém ,jó kezekkel", s vetíts rámmagadból olyasmiket, amik az életemet megkönnyítik: láss jobbnak, mint amilyen vagyok. És cserében én is eztteszem. ígérem, hogy olyasmiket vetítek rád, amiktől szebbnek és jobbnak látlak majd. Okosabbnak. Önmagamjobbik arcát fedezem fel rajtad - mi más volna a szeretet, ha nem ez?De ez a vetítés azonban a titoknak csak az egyik fele.A másik az, hogy látásunkkal valóban át is varázsoljuk, akit nézünk.A Védák egyik alapszava, a „dristi", „látást" jelent, de ha megismered a szó valódi jelentését, inkább úgyfordítanád: teremtő látás.A „dristi" nemcsak passzív, befogadó, hanem aktív, adó is. Nemcsak befogadod a külvilág benyomásait, hanemát is bűvölöd a környezetedet.Egy jó szándékú pillantás áldásos lehet, s a rossz szándékú pillantások tüzében az ember úgy érzi, mintha„átok alatt állna".Arról, hogy az emberi tudat „hat" a környezetére, és nem független a „látó a látottól", az újkorikvantumfizika éppúgy tud, mint az ostoba babonák világa. A „szemmel verés" egy roppant lesüllyedt és ostobaformája valami nagyon is valós tapasztalatunknak.Az állatok hamarabb átveszik és kimutatják ezt a „dristit". Egy szelíd ember kutyája rendszerint szelíd lesz, segy agresszív gazdának gyakran a kutyája is támadóbb és harapósabb. (Bár ezt a gazda, aki önmagával nincstisztában, rendszerint úgy értelmezi, hogy a kutyája jelzi a „rossz embereket", s fogalma sincs róla, hogy ez arossz ember ő maga, aki átvarázsolta a saját kutyáját is.)Ez az átvarázsoltság akkor lesz nyilvánvaló, ha a kutya egy másik gazdához kerül; előző gazdájának„hipnózisa" jellemmé merevedett benne, s egy életen át is megőrizheti harapós rossz természetét.Hasonlóan reagálnak a növények is a varázsszemekre.Kísérletileg bizonyított nemcsak az, hogy érzik gazdáik szándékát, de az is, hogy ezek a lelkiállapotokmaradandó károsodást is előidézhetnek bennük.*Velem például megtörtént egyszer, hogy megpillantottam a lépcső tetejéről az embert, akit a kelleténél jobbantiszteltem, ő viszont - mint kiderült - régóta gyűlölt engem. Örömömben elindultam felé, de a lábaimösszeakadtak, s úgy félemeletnyi magasból legurultam elé. Nem felejtem az arcát. Nem segített föl. Álltfölöttem kissé meglepve, de elégedetten. Abban a pillanatban még nem tudta, mennyire törtem össze. Meg ishalhattam volna, de nem nyúlt hozzám. Mások segítettek fel. Ez a passzivitás elárulta, hogy ami történt, nemvéletlen volt. Ő akarta. Nem tudatosan, persze, hanem lelkének tudattalan varázsszemével. Ö lett volna alegjobban meglepve, ha valaki azt kérdi tőle: - „Miért akartad te, hogy ez az ember meghaljon?" Fogalma semvolt gyilkos gyűlöletéről. De egész lénye árulkodott: még azzal sem foglalkozott, hogy aggodalmat tettessen.Gúnyos, elégedett öröm látszott a szemén.Az igazság az, hogy szemünk nem egy átlátszó „ablak", amelyen át kinézünk a „külvilágba", hanem -Krisztus hasonlatával - a test világossága: azt látjuk, amit megvilágít, és olyan fényben, amilyen belőlünk árad.Amire látásunk fénye rávetül, át is „varázsolódik", mivel - ne feledd! - a világosság teremtő hatalom.Amikor Isten azt mondta, hogy „Legyen világosság!", nem az történt, hogy fölkapcsolta a villanyt, és a Világ78