70DoKOrI9

vagyunk, ahogy szívtelenül látjuk egymást? Nem tapasztaltál még olyat, hogy egy nő, akit nagyon szeretnek,kifejezetten megszépül? Nem láttad néha az arcán, a bőrén, hogy megszépül? Megnemesedik. Ragyogóbb lesz.Nem tapasztaltad még, hogy egy arcon látni lehet, ha valaki szereti? És persze azt is, ha ő szeret. És egy férfi,akit gyenge volt, erősebbé válik, pusztán attól, hogy valaki a szív szemével nézi őt? Én például gyáva kisgyerekvoltam, de mivel anyám és minden nő, aki szeretett, nem annak látott, sokkal bátrabb lettem! Nem mondom, hogyoroszlán, de bátrabb, mint ahogy az életben valamikor elindultam. Megerősödtem,, mert elhittem nekik, hogyjobban ismernek, mint én magamat. De mást mondok.Gyerekkoromban sok szenvedést okozott az írás. Még egy iskolai fogalmazás sem sikerült igazán. Utáltamírni. Főleg olvasni. Egyszer meg is buktam magyarból. Emlékszem arra a többször visszatérő gondolatomra:„Csak nehogy ilyesmiből kelljen élnem. Papír, betű, fogalmazás, ülni az íróasztal mögött egy életen át! Brrr!"...Azt, hogy író lettem, kifejezetten anyámnak köszönhetem, mert az egyetlen ember volt a világon, aki meglátta atehetségemet. Nem elfogultan, de okosan, kritikusan. Mindig elmondta, ami nem tetszett neki. „Én vagyok azelső közönséged " - mondta, amikor színdarabjaimat felolvastam neki. Önmagán mérte le szavaim hatását, smivel szeretett, sohasem hízelgett, nem hazudott, mert azt akarta, hogy jobb legyek, őszintébb.Előbb látta meg bennem azt, akivé később lettem, mint én magam. Ami nem is csoda: sok anya ilyen „csíralátó".Megsejti, ki lesz a gyermekéből.Egyszer azt kérdezte tőlem valaki: - Mikor ébredtél rá, hogy író leszel?Mindenfélét válaszoltam, de nem az igazat, mert, nem láttam le elég mélyen az emlékeimbe. - Tényleg, mikordőlt el, hogy én író leszek? - Magamban kerestem a pillanatot, s ma már tudom, nem bennem született meg,hanem anyám szemében. Ott tükröződött valaki. Nem az, aki később lettem, mert, azt a magas színvonalat,amelyet az anyám szívében élő eszményképem szerint el kellett volna érnem, soha nem sikerült még csakmegközelítenem se! Nem is fogom soha... de a MINTA ott volt! Látta, és akkor már én is láttam! Ma is látom...Minden írásomba beleolvas, pedig már régóta nem a földi világban él.Ezért kezdtem úgy ezt a könyvet, „Jöjj varázsoddal az én varázsomat megoldani", mert én csak azokhoz tudokbeszélni, akik szeretnek, s akiket én ismeretlenül is szerelek. Akik nem szeretnek, azokhoz nincs szavam.Fölösleges is lenne minden beszéd, mert ha nem látjuk egymást a szívünkkel, akkor nincs is remény rá, hogymegértsük egymást. Ha én nem vagyok benned, s te nem vagy énbennem, hiába beszélünk, nem értjük egymást.Ez törvény.És az is - és ez már a szív lélektana -, hogy látni csakis akkor látunk igazán, ha egymásban a többet, amagasabbat, az eszményit megpillantjuk.Ha írok, az a szándékom, hogy azok is megértsék, akik ritkán olvasnak manapság. „Ezoterikusnak " lennikönnyű, mert akkor keveseknek beszélünk - de nyitni, átölelni a körön kívül lévőket, nehéz. A legnehezebb amély gondolatot érthetően, a titkot befogadhatóan, a magasztost emberien, és a gondolatilag nehezetegyszerűen kifejezni.A népszerűségnek tett engedmény pedig soha jóra nem vezetett.Nincs is szükség rá.Mert ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz magadban: hozzá beszélek, és ő megértengem. Még akkor is, ha a világ legmélyebb dolgáról van szó. És ez fordítva is igaz: ha szeretsz, olyan titkokattudsz kihozni belőlem, melyekről én magam sem tudtam.Ez a lényeg, látod! Szeretetben élni azt jelenti, hogy egymást nemcsak többnek látjuk, de föl is emeljük!Szeretetteljes légkörben a képességeink felfokozódnak. Megszépülünk, megnemesedünk. A legjobb jön ki belőlünk.De ha nincs szeretet, ahogy ebben az országban nincs, csak ritkán és nagyon szűk körben, szóval, ha ebben agyűlölettel, irigységgel és lenézéssel teli világban kell élnünk, amiben sajnos élünk, akkor megcsúnyulunk.Kevesebbek leszünk. Betegebbek. Kisebbek. Hamvas Béla úgy mondja: lefokozódik az életünk. Nem a jobb, hanema rosszabb jön ki belőlünk.Hogy máshol mit jelent élni, nem tudom. De itt, Magyarországon azt, hogy egész életedben küzdeni kell, hogyne a rossz jöjjön ki belőled, hanem - minden irigység, lenézés és néha a gyilkos gyűlölet ellenére - azértékesebb, a nemesebb, a több.Ez nem csak társadalmi kérdés.Ez magánéleti kérdés is.Egy párkapcsolat sokféle háborúságot, válságot, gyötrelmet rejthet magában. Hűtlenséget is. Hirtelenfelszikrázó vad indulatokat. Mégis azt mondom, mindaddig érdemes csinálni, amíg a „szív szeme" átlát aviharok felhőin. És átlát a mindnyájunkban meglevő hitványságon, önzésén, gyengeségen. És akkor kellabbahagyni, amikor érzed, hogy rosszabbá tesz, vacakabbá - hogy lesüllyedsz.Mert akkor nincs már benne szeretet.71