70DoKOrI9

Itt tartunk.Bár engem az a szerencse ért, hogy az „uralkodó fajhoz" tartozom, nekünk sem könnyű.Torzképnek lenni nem jó. Mert bár azt hisszük, ez a természetes állapotunk, de azért lelkünk mélyérőlszámtalan jelzés érkezik, hogy ez nem igaz.Mondok néhány jelzést.A neurózis. A hisztéria. A depresszió.Az Igazi Férfi ezeket nem ismeri. Szomorú lehet, depressziós soha. Mert az már az önelvesztés jele. Adepresszió nem egyéb, mint a szellem elárulásának a következménye. Nem a hétköznapi élet problémái okozzáka depressziós tüneteinket, hanem az, hogy sötétben járunk, mert a Nappal a kapcsolatot elveszítettük.A férfi: Napember, s ha Napja nem süt, akkor nem igazi férfi. Es ettől lesz depressziós. A „mutterialista" férfiolyan gödörben él, mely nem az ő világhelye. Mintha élve eltemették volna – ezért depressziós.Elveszette a halhatatlanság – tudatát. A kincsnek, amit a sírjába magával visz, nem tud örülni, mert nem látja azeget. A depresszió a légszomjas fulladozó szellem lelki tünete: érzi, hogy ráömlik az egész értelmetlen élete.S bár egy párkapcsolat létrehozásához jelentős előnyünk van- mégis bajban vagyunk.Ha a megnézed a társkereső cégek statisztikáját, látod az „uralkodó nem" abszolút fölényét. Idős urak fiatalnőket keresnek – kapnak is bőven. De ha egy fiatal és szép asszonynak netán két gyereke van, azt mondjákneki: az életben lehet, hogy talál társat, de itt ne is próbálkozzon, mert statisztikailag lehetetlen. Az, hogyférfiak vagyunk, hatalmas előnyt jelent a társkeresők piacán.A hiány a nőknél az égetőbb: ők keresnek szomjasabban, ők akarnak tartozni valakihez, ők érzik üresebbnekaz életet, ha nincs senkijük. Gyereket akarnak, társat akarnak — szeretni akarnak. A legtöbb férfi csak azértcsatlakozik ilyen társkereső intézethez, mert alkalmi partnert keres. A társadalmi életben való állandó nyüzsgéselfeledteti velünk, férfiakkal, hogy sivár az életünk, és egyedül vagyunk.Van mit tennünk, szeretet helyett.Ugyanerre a nők is rájöttek, s a szingli élet jó-rossz kényszermegoldásához nyúltak. Jó azért, mert aszabadsághoz tett első lépés, rossz azért, mert gyakran túl nagy áldozatot követel.Az, hogy „van mit csinálnom szeretet helyett", nem normális helyzet.(Szeretet alatt itt a másiknak való kölcsönös odaadottságot értem. Mint főfoglalkozású tevékenységet. A sajátpéldámat említve: nem az a fontos, hogy milyen műveket alkotok, hanem hogy mennyi szeretet kapok éssugárzók és viszek magammal és hagyok itt a Földön, ha elmegyek.Elszámolni ugyanis ezzel fogok halálom után - s nem azzal, milyen műveket hagyatékoltam az utókorra.A „túlvilági bíróságon" nem, kritikusok ülnek, hanem léleklátó bölcsek.Hogy milyen embernek sikerült lennem - ez a kérdés.Ebből a könyvből csak annyi az érték, ami bennem, benned s közöttünk megszületik.)Azonfelül a „mutterialista" férfinak központi kérdésévé vált a szexualitás. Alsócsakra-centrikusok lettünk. Hanem is mi magunk, de a világ, amelyben élünk, és amelynek meg akarunk felelni.Valaha sokféle öröme volt az életnek.Manapság mindezt egyetlen idegcsoporttal tudjuk csak átélni. Más szóval: minden misztérium kiüresedett.Az egyetlen „templom", amely működik még: az ágy.Végső életcél lett a nemiség - ami tőlünk egy egészen torz „férfiasságot" követel. Minden értékünket itt kellbizonyítani. Korán belekerget bennünket a nemi életbe - mert félünk, hogy lemaradunk.Később pedig, az impotenciával, lényegében elveszítjük életünk értelmét. Miért éljünk tovább, ha nemvagyunk már férfiak?Amikor a hímvessző méretéről, a „numerák" számáról és egyáltalán a szexről beszélünk, akkor itt manapság -ne felejtsd el! - az élet értelméről van szó. Ezenfelül csak a karriert és a pénzt lehet még említeni. Ebben azuhanó világban nem az a „győztes férfi", aki életét egy boldog házasságban éli - hanem az, aki több menetettud „levágni". A régóta házas férfit sajnáljuk, éppúgy, mint a hajléktalant vagy a mozgáskorlátozott beteget -nem • sikerült szegénynek az élet örömeiben részesülni.A szexpiacon való megfelelésről sok mindent gondolnak a nők is. A sok szerep közül, amelyet eljátszanakszeretőtől, feleségtől, családfenntartón át az anyáig, itt jelenik meg a mai nő legnehezebb szerepe: apszichiáteré.Ő találkozik otthon az összes férfi-csődünkkel, az agresszivitásunk mögött meghúzódó félelmeinkkel, azélethajszából származó bajainkkal, az ágy kudarcaival. Ő látja csak, hogy erőt kéne mutatnunk afarkasvilágban, és gyengék vagyunk.138