70DoKOrI9

megtanultuk.Ebből az ősélményből lett a Mária-kultusz.A segítség az Anyától jön.Szeretni őt mégsem tudjuk igazán, mert ahhoz fel kellene nőnünk, meg kellene ismernünk őt, s kapaszkodógyerekből egyenrangú testvérlénnyé kéne válni vele.(„Segítség!.. De mi van, ha nem jön? - kérded. - Mi van, ha nem jön anyánktól segítség?"Mert néha nem jön. Sok lelki sérülés oka, hogy az anyai szeretetet nem kaptuk meg. Vagy rosszul kaptuk.Anyának lenni sorsfeladat, és sok nő megbukik benne. Rengeteg könyv szól erről, s lelki problémáink zöme isinnen eredhet. De ebbe most ne menjünk bele - túl messzire vezetne.Arról azonban, hogy mit jelent a „Jó Anya", a lélek éppúgy tud, ha volt neki, mintha nem volt. Sőt a hiány ésa sérülés néha sokkal mélyebben előhívja az emberi lélekből a gondviselő anya képét, mint az eleventapasztalás. Amit egy „jó anya " gyermeke csak akkor él meg, ha árvaságra jut, azt egy „rossz anyáé" egészéletén át érezheti.Tudja, hogy mit nem kapott meg soha.Hogy egy „rossz anya"gyermeke mit szenvedhetett, csak akkor tudhatod meg, ha árvaságra jutsz. Hogy mitjelent, ha nyúlkálsz a magasba, és nem fogja meg senki a kezedet. Vagy ellöki. Mert nem kellesz. Lehet, hogykésőbb sokan szeretnek majd az életben, de úgy, ahogy anyádnak kellett volna, senki.Az anyai szeretet pótolhatatlan.„Nincs gondviselés " - ez lesz az ősélményed. Ide születned a Földre csak úgy lehet, hogy valaki itt - mint egyzuhanó sziklamászónak - elkapja a kezedet. És szorosan tartja. Ha ez nincs, ha nincs „gondviselőd", és nemszorít magához, zuhansz tovább. Vagy keservesen próbálsz kapaszkodni - de kibe?Az árvaság érzésében nem az a rossz, hogy egyedül vagyok, hanem az, hogy „elhagytak". Az elhagyatottság arossz. Amikor anyánk haldoklik, gyermeki énünk azt kiáltja, zokogva, vádolva: „Ezt nem teheted meg velem!!!"De, mint minden mély sebből, a jó anya hiányának élményéből is sokat tanulhat a, lélek, és gazdagonkerülhet ki belőle. Sérüléseinknek nem az a célja, hogy „meggyógyuljunk", hanem hogy gazdagodjunk általuk,és erősebbé, bölcsebbé váljunk tőlük.Nem ritka, hogy valaki, aki anyjától a szeretetet nem kapta meg, egész életét a segítésre és mások gondjainakviselésére szánja. Néha a fájdalom jobban érlel, mint a simogatás. És a szívtelenség megtapasztalása nyitja ki aszívünket.„Bátyuska— kérdik Lukától, a bölcs orosz csavargótól az éjjeli menedékhelyen - mitől lettél te ilyen jó? „Attól,hogy sokat vertek - feleli az öreg. ")*Mit tegyünk?Valamennyien voltunk gyerekek, s bizonyos értelemben örökké maradunk is.Az ősi hagyományok, amelyek az embert mélyen értették, bölcs, de nehezen megfogadható tanácsot adnak agyermekeknek.Azt nem mondják nekik, hogy szeressenek.Tudják, hogy ez nem megy.A kapaszkodás ősélményét nem tudják valódi szeretetté átminősíteni - csakis akkor, ha kinőnek a gyerekszerepből, és maguk is „gondviselőkké" válnak.De akkor már nem gyerekek többé.Ha egy gyermeknek azt mondod: „Szeresd a szüleidet", azt kiáltja: „Mit beszélsz?! Hiszen senkit semszeretek annyira az egész világon, mint a szüleimet! Bár másokat is úgy szeretnék, mint az anyámat!"Soha nem értené meg, hogy az ösztönös ragaszkodásnak ez az intenzív érzése még nem valódi szeretet.Ezért a hagyományok nem azt mondják, hogy szeresd, hanem hogy tiszteld a szüleidet.Így tudod csak visszaszeretni őket. Nem a gyermeki érzéseiddel, hanem egyre tudatosabbá váló értelmeddel -ha megnyílik éberebb tekinteted, és apukádra, anyukádra fölnézel.Itt tanuljuk meg először - ha megtanuljuk egyáltalán - hogy a szeretet a följebb látás képessége.Ez nemcsak a szüleinkkel van így, hanem minden igaz szeretettel.Szeretőm kezéért nem „odanyúlok", hanem „fölnyúlok" érte.A tisztelet az emberi szeretet minden formájában megjelenik.A barátságot a „haverkodástól" az választja el, hogy a barátok tisztelik egymást. Nevethetnek,csavaroghatnak, ihatnak, játszhatnak s különféle kalandokba is bonyolódhatnak együtt, de mindig van valami,amiért fölnéznek egymásra.108