70DoKOrI9

sokkal inkább a családi poklokról, gyermekek lázadásáról, árulásáról, hűtlenségről, féltékenységről, szülőkkonokságáról és fiaik gyilkos indulatáról. Lélektani tény, hogy legtöbb traumánkat a családban szerezzük, azokközött az emberek között, akik szorosan hozzánk tartoznak.Így aztán az anyai szerep sorsfeladata nemcsak a gyerek, a család szeretetét is jelenti.Hányadik fajta szeretet ez?Nem is tudom.De ez talán a legnehezebb.Eddig ugyanis csak duóban kellett muzsikálni. Arról volt szó, hogy a saját benső szeretet-szólamomat, hogyankell az anyámmal, a férjemmel, a gyerekemmel, de mindig csak egyetlen emberrel összehangolni.Itt azonban már nagyzenekarról van szó, mely egy jó karmester nélkül - aki rendszerint mindig az anya -széthullik. „Egybeszeretni" egy ilyen önfejű, önmaga körül pörgő és egymás hibáit kölcsönösen tükröző, mégisösszetartozó bandát, mint a család, hatalmas sorsfeladat.Itt jelenhet meg egy nőben az „isteni bölcsesség", amit úgy hívunk, hogy elfogadó szeretet. Istenről mondjuk,hogy „a napja egyformán süt jókra s gonoszokra, s érlel mosolygó sugarával konkolyt s búzát egyszerre".Itt ilyesmiről van szó.Amiről most beszélek, sajnos ritka, de vannak nők - úgy hívom őket, hogy „anyahajók" - akik a hátukonhordoznak mindenkit, és megvan bennük ez a jóságos erő, amellyel őrült családtagjaikat nemcsak elviselik, deszeretik is. „Hülye - de szeretem!" Hányszor hallottam ezt! Nagy lelki bőség kell hozzá. Széles szoknya, melyalá mindenki odabújhat. Kicsit úgy működnek ők, mint a kutyamama az állatkertben, aki az anyátlan tigris- ésrókakölyköt is megszoptatja. Nem zavarja, hogy élesebbek a fogaik. Azzal törődik csak, hogy kölyök, és enniekell.Minden nőben esély van rá, hogy ezt a családszeretetet is meg tudja tanulni, bár ehhez már nem elég ajóindulat - lelki érettség kell hozzá. Ehhez akkor jutunk, ha sokat tapasztaltunk - ha az emberélet iskolájátkijártuk. Ha sok sorscsapás és isteni kegyelem van már mögöttünk - olyan gazdagság, amelyet egyetlen életbenmegszerezni nem lehet, csak sok inkarnáción át.Érett lélek kell hozzá.Ez néha megmutatkozhat már nagyon hamar, kislánykorban is - de leggyakrabban akkor jön elő, amikor egyasszony a nagymama szerepébe lép.Íme, egy újabb szerep.Az ilyen nőhöz mindig oda lehet menni, meg lehet beszélni vele mindent. Nem kell szégyellnem előtte agyengeségemet. Semmit. Nincs ítélet a szemében, csak megértés. Ez nem azt jelenti, hogy nem látja megbennem a zűrzavart vagy a hitványságaimat - csak tudja, hogy mindezek legyűrése nem mehet végbe hamar, sokév alatt sem, néha egy egész élet is kevés hozzá.Vannak sötét árnyaink, melyekkel sok inkarnáción keresztül küzdünk.Ezért az érett lelkű anya nem ítélkezik, mert tudja, hogy így működünk.Anyám úgy mondta: „Mindenki hülye, ezzel együtt kell szeretni."Sötét árnyak sokaságát hozza magával az ember, hogy meggyógyuljon és megtisztuljon tőlük. Ez nem megymáról holnapra. Főleg ma, amikor kevés a fény, és növekszik a sötétség. A bölcs anya ezt tudja. Ha egyáltalánlétezik szeretetének valamiféle mellékíze, az nem ítélet, nem düh vagy bosszúság, inkább féltés. És ami ezzelegyütt jár: a sajnálat.Anyánk sajnál minket. Megesik a szíve rajtunk, hogy olyanok vagyunk, amilyenek.S hogy manapság kell élnünk, ami nagyon nehéz.Ha egy anya szemével nézel, látod, hogy minden gyereke fejjel megy a falnak. És a legnehezebb, hogy ezthagynia kell, mert mit tehet mást? Az élet bukások és fölállások sorozata. Az anya szíve mélyén két érzés él: aféltés és a sajnálat.Ismertem egy anyát, aki közvetlenül azután, hogy megszülte a gyermekét, mellére vette nedves, vacogó aligemberkéjét,és az első őszinte érzésével azt mondta: „Szegénykém!"*Nincs még vége a női szerepeknek.Eljön az öregség.Sok szerepét eljátszotta már, most készül az hazautazásra.Egyre többet foglalkozik önmagával. Testének múlandósága is erre kényszeríti; fokozatosan kiderül, hogyalkalmatlan már szellemének elhordozására. Sok fájdalma van, melyekhez többé-kevésbé hozzászokik. Amiazonban a legnehezebb, hogy fogytán az ereje.119