Itt - Magyar Talajtani Társaság

Barna – Ladányi – Rakonczai – Deák
talaj, az élıvilág és az emberi tájhasználat kapcsolatrendszere határozza meg, amelybıl
az elsı kettı hosszabb távon is állandóbb, míg az utóbbi négy akár rövid idıintervallumon
belül is jelentısebb változásokat mutathat. A klímaváltozás és az emberi tájhasználat
–fıleg a hidrogeográfiai adottságok megváltozásán át – jelentısen hat az
alföldi tájak talajaira és növényzetére (KOVÁCS, 2006; RAKONCZAI et al., 2008;
LADÁNYI et al., 2009; DEÁK, 2010). Magyarország egyik legjelentısebb vízháztartási
problémája a Duna–Tisza közén tapasztalt talajvízszint-süllyedés. Ennek eredményeként
az ország teljes éves vízfelhasználásának megfelelı mennyiségő vízhiány mutatkozott
a 2003-as aszályos évben (RAKONCZAI, 2007), amely már nemcsak természeti,
hanem társadalmi és gazdasági következményeket is eredményezett. A természetföldrajzi
adottságoknak megfelelıen kialakult talaj-víz-vegetáció kapcsolatrendszer tükrözi
az egyes tájak természeti állapotát és indikátorként – a változások sebessége, mértéke,
iránya szerint – utal a változásokat kiváltó folyamatokra. E cikkben különbözı természetföldrajzi
adottságú alföldi vizes és szikes élıhelyeken összegeztük az aktuális folyamatokat.
Mintaterületek és módszerek
A talaj-víz-növényzet kapcsolatrendszer vizsgálatát, a természetes és antropogén hatások
következményeit négy különbözı földrajzi elhelyezkedéső, eltérı földtani, talajtani
és növényzeti adottságú mintaterületen elemeztük (Borotai-legelı, Kancsal-tó,
Szabadkígyósi puszta, Miklapuszta). A Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó
Miklapusztán és a Körös-Maros Nemzeti Park részét képezı Szabadkígyósi pusztán a
padkaerózió okozta változásokat is tanulmányoztuk.
A Borotai-legelı a Duna-Tisza közi hátság legmagasabb részén lévı Illancs kistájban
található, egy homokbucka-vonulatok közötti északnyugat-délkelet irányú deflációs
mélyedésben. A talajvízszint-süllyedés e mintaterület esetében a legjelentısebb (5-6
m az 1970-es évekhez viszonyítva) (RAKONCZAI, 2007). A Kancsal-tó Röszkén, a Duna-Tisza
közi hátság délkeleti peremén, a Dorozsma-Majsai homokháton helyezkedik
el. E területek állapotát a XX. század második felében megépített belvízelvezetıcsatornák,
majd a (részben ezek hatására kialakult) regionális talajvízszint-süllyedés
jelentısen befolyásolta. A Szabadkígyósi puszta az İs-Maros hordalékkúpján, a Békés–Csanádi
löszhát keleti peremén helyezkedik el. A Solti-síkság és a Kalocsai-
Sárköz határán fekvı, 1993 óta védett Miklapuszta a Natura 2000 hálózat tagja. Mindkét
padkás szikesekkel jellemezhetı területen a folyóhátakon csernozjom típusú talajok
(réti és mélyben sós réti változat), a hátasabb részek peremén réti szolonyecek, míg az
ısmedrekben szolonyeces réti és réti talajok találhatók. A homokhátsági mintaterületeken
réti talajok (Borota), szoloncsák, illetve szoloncsák-szolonyec (Kancsal-tó) talajok
találhatók a deflációs mélyedésekben, amiket a maradékgerinceken humuszos homoktalajok
kísérnek.
Az élıhelytérképezések során az Általános Nemzeti Élıhelyosztályozási Rendszer
élıhelykategóriáit használtuk fel: az antropo-agrár élıhelyeket az m-Á-NÉR
(MOLNÁR, HORVÁTH, 2000), míg a természetes és másodlagos élıhelyeket az mm-Á-
NÉR alapján kategorizáltuk (BÖLÖNI et al., 2003). A talajvizsgálatok a vonatkozó magyar
szabványok alapján történtek (összes sótartalom, pH (vizes), karbonát-tartalom,
fenolftalein lúgosság MSZ-08-0206-2:1978; szervesanyag tartalom MSZ-21470-
52:1983; Arany-féle kötöttség MSZ-08-0205:1978; ammónium-laktátos kioldás után
Na + -, K + -, Ca 2+ -tartalom MSZ 20135:1999).
118