Itt - Magyar Talajtani Társaság

Uri – Simon
nehézfém-tartalmából, illetve a területeket ért terhelések nagyságából következett volna
(SZLÁVIK, 1984; HENRY, HARRISON, 1992; JUSTE, MENCH, 1992; TAMÁS, 1995;
TAMÁS, FILEP, 1995; COOPER, 2005; KÁDÁR, MORVAI, 2007; RÉKÁSI, FILEP, 2009).
Mindezt többen a szennyvíziszapokból talajba került nehézfémek kötésformáinak
megváltozásával, illetve a pH megemelkedésével magyarázták. A jelzınövényekben a
nehézfém-felhalmozódás mértéke nem egyforma, illetve az egyes növényfajok nehézfém-toxicitás
iránti érzékenysége is igen különbözı lehet. Az ellenállóbb fajok hajlamosabbak
lehetnek a nehézfém-akkumulációra. Egy-egy növényfajon belül az egyes
fajták is eltérı károselem-felhalmozást, toxicitást mutathatnak (JUSTE, MENCH, 1992;
KABATA-PENDIAS, PENDIAS, 2001; CSATHÓ, 1994a,b; HATALYÁK, SZALAI, 1994;
BERTI, JACOBS, 1996; MORVAI et al., 1999; KÁDÁR, MORVAI, 2007). A szennyvíziszapokkal
kijuttatott nehézfémek növények általi felvétele általában gyökér > levél > szár
> szem sorrendben erıteljesen csökken. A szár nehézfém-tartalma esetenként meghaladja
a levélét. A szem genetikailag védett a káros elemdúsulásokkal szemben, kivéve
az esszenciális mikroelemek egy részét (CSATHÓ, 1994b; HATALYÁK, SZALAI, 1994;
SIMON et al., 2000; KÁDÁR, 2004; KÁDÁR, MORVAI, 2007).
Mezıgazdasági területen csak biológiailag, kémiailag, hıkezeléssel, tartós tárolással
vagy más kezeléssel stabilizált szennyvíziszap helyezhetı el. A nehézfémek
döntı hányada kicsapódik a szennyvízbıl, és az iszapban akkumulálódik. A
szennyvíziszapok nehézfém-tartalma általában változatlan marad a komposztálás,
vagy bármilyen egyéb kezelés, víztelenítés, szárítás során. A szervesanyag- és víztartalom
csökkenésével ugyanakkor a nehézfémek aránya nı a szennyvíziszapokban.
A különbözı szennyvíziszap-kezelési eljárások megváltoztathatják a nehézfémek
kémiai kötésformáit és növények általi felvetıségét, mely más, pl. az aerob
komposztálás vagy az anaerob rothasztás után (DEBERTOLDI et al., 1987; HENRY,
HARRISON, 1992). Érlelt iszapban a nehézfémek nagy hányada kapcsolódik a szerves
anyaghoz, és kis mennyiség van jelen szulfidok, foszfátok és oxidok formájában.
A szennyvíziszap komposzt stabilitása, talajban történı lassúbb lebonthatósága
ezért mindenképpen kedvezıbb a nehézfémek felvétele szempontjából
(FERENCZ, ZVADA, 1984; HENRY, HARRISON, 1992; EPSTEIN, 2002). AMIR et al.
(2005) azt vizsgálták, hogy a szennyvíziszap komposztálása során hogyan változik
az iszapban a Cu, Zn, Pb és Ni megoszlása, és növények általi felvehetısége.
Szekvens extrakcióval végzett elemzésük során megállapították, hogy a vízoldható
frakció elemtartalma a Ni kivételével csökkent a komposztálás folyamata során. A
Zn, és fıleg a Cu a szerves anyaghoz és karbonátokhoz kötött frakcióban mutatott
gyarapodást. Szignifikáns korrelációt tapasztaltak a nehézfémek különbözı frakciói
és a szennyvíziszap különbözı tulajdonságai (pl. hamu-, szervesanyag-, humusztartalom)
között. LAVADO et al. (2005) arról számoltak be, hogy a nem rothasztott
szennyvíziszappal kezelt talajban szignifikánsan nagyobb volt az „összes” Cr, Cu,
Ni és Zn, valamint az EDTA-val kivont Cu és Zn mennyisége, mint a rothasztott
iszappal végzett kezelések talajában. Ennek megfelelıen a jelzınövények is több
Cd-t, Cr-t, Cu-t és Zn-t vettek fel, mint a nem rothasztott iszapkezelések esetén.
SIMS és KLINE (1991) komposztált szennyvíziszapnak a talaj nehézfémeinek megoszlására
gyakorolt hatását vizsgálták. Eredményeik szerint a kezelt talaj EDTAoldható
frakciójában mért nehézfémek koncentrációja jóval nagyobb volt, mint a
kezeletlen, kontroll talajéban. A szennyvíziszap komposzt kezelés hatására a talaj
vízoldható és kicserélhetı (H 2 O, KNO 3 ) frakciójában a Cu, Ni, Pb és Zn csak kissé,
432