Itt - Magyar Talajtani Társaság

A Duna – Tisza közi lepelhomok talajok környezethez alkalmazkodó talajhasználata
Jelentıs elırelépést csakis az ökológiai adottságokhoz alkalmazkodó, a talaj tápanyag
tartalmát fenntartó és a környezetvédelmet is szem elıtt tartó szerves trágyázással
kombinált mőtrágyázás eredményezhet, beleértve a somkóró tarló- és gyökértrágyázást
(zöldtrágyázás kecskeméti módszere) is (BAUER, PROHÁSZKA, 1987). A szerves
trágya és mőtrágyák kölcsönhatását most is vizsgáljuk különbözı talajtípusokon. A
zöldtrágyák közül itt a somkóró, a szöszös bükköny és az olajretek bír nagy jelentıséggel.
A kétéves somkóró tarló- és gyökérmaradványának termésnövelı utóhatása két
évig jelentıs (BAUER, CSERNI, 1984a, 1984b). A tarlónapraforgó zöldtrágyázás pedig
csak korán, a bimbózás kezdetén alászántva és csak átmenetileg lehet indokolt és gazdaságos
(BAUER, 1973, 1976; BAUER, CSERNI, 1993).
Jó minıségő agrotechnika
A Duna-Tisza közi homokterületeken fokozottan nagy gondot kell fordítani a talajok
mővelésére. Ha a szikeseket perc talajoknak nevezzük, akkor enyhe túlzással a homoktalajokat
„másodperc talajoknak” mondhatjuk. Éppen ezért - különösen a zöldségkultúrák
alatt - nagy gondot kell fordítani a talajok vízgazdálkodási tulajdonságainak javítására
a talajok fizikai tulajdonságának figyelembevételével, melyet csakis okszerő talajmőveléssel
tudunk elérni. A racionális talajhasználat természetszerően szerkezetjavulást
is magában hordoz, mivel meszes homoktalajaink tömörödésre hajlamosak.
Ennek következtében homoktalajainkon ugyanúgy, mint a kötött talajokon, a háromnégyévenkénti
mélyítı szántás, 25-28 cm-re a kapások alá, teljesen indokolt a tárcsavagy
eketalp kialakulásának elkerülése végett, ahogy azt a vetésforgó igényli. A talaj
szerkezete ezzel, továbbá megfelelı növényi sorrend kialakításával, a pillangósok nagyobb
arányú termesztésével, valamint tarló- és gyökértrágyázással („kecskeméti módszer”)
szinten tartható, illetve javítható.
A talajsavanyodás mérséklése
Homoktalajaink részben a korábbi, intenzív mőtrágyázás eredményeként jelentısen
elsavanyodtak. Kísérleteinkben igazoltuk a növekvı mőtrágya adagokkal párhuzamos
elsavanyosodást (BAUER, 1976; CSERNI, 1982). A talajsavanyodást még a zöldtrágyák
sem mérsékelték számottevıen, csak az istállótrágyának volt jelentısebb pufferoló
hatása.
Tartamkísérletünkben (1964-1980) homoktalajokon a nagyobb adagú (N 100 , P 0-150 és
K 65 kg/ha/év N-, P 2 O 5 és K 2 O-hatóanyag) mőtrágya mennyiségek alkalmazásának jelentıs
savanyító hatása volt. A szántott talaj H 2 O-ban mért pH-ja 7,1, míg KCl-ben 6,7
volt a kísérlet kezdetén (1964) több talajminta átlagában. Tizenhat évvel késıbb (1980)
a pH(H 2 O) ill. pH(KCl) kukorica monokultúra alatt 4,0 ill. 3,6 értékre, rozs monokultúrában
pedig 5,1 illetve 4,5 értékre csökkent. A pH drasztikus csökkenéséhez – a kis
kolloid tartalmú homoktalajokon (humusz tartalom: 0,38%) – minden bizonnyal az
ammónium-nitrát mőtrágya járult hozzá döntı mértékben. A szuperfoszfát alkalmazása,
a vizsgálataink szerint nem eredményezett talajsavanyodást (CSERNI, 1982).
Csaknem másfél évtizeddel késıbb, 1994-ben a szondás vizsgálataink jelentıs mértékő
javulást mutattak. Ennek magyarázata, hogy az utolsó tizenöt évben a terület alig
részesült mőtrágyázásban (átlag 15 kg/ha/év), és a területen lucernatermesztés folyt. A
javulás a mőtrágyázás csekély mértékének, valamint a lucerna mélyrehatoló karógyökérzetének
igen nagy kalcium-feltáró képességének köszönhetı (CSERNI, 1995).
191