Itt - Magyar Talajtani Társaság

İri – Füleky – Zsigrai – Kovács
bilitású frakciókra oszthatóak, melyeket legtöbbször eltérı oldékonyságuk alapján
osztályoznak. E szerves molekulák oldékonyságát elsısorban az agyagásványok felületén
történı megkötıdésük és a többértékő kationokkal való kölcsönhatásuk határozza
meg. A többértékő kationok nagymértékben lecsökkentik a szervesanyagok
oldékonyságát, így az ásványokhoz kötött molekulák ellenállnak a mikrobiális lebontásnak,
ezáltal jóval stabilabbak, mint a vízoldható frakciók (KAISER, ELLERBROCK,
2005). A könnyen mineralizálódó frakció mennyisége közvetlenül utal a talaj termékenységére.
Könnyen bomló anyagként energiával látja el a talaj mikroszervezeteit,
tápanyagokat szolgáltat a növények számára, így a talaj termékenységének egyik fontos
meghatározója. Mivel a tenyészidıszak alatt lebomlik, és újra felépül, aktív szerves
anyagnak is nevezik. Elırejelzi a talaj szerves anyagának változását (BANKÓ et al.,
2007) is.
A korábbi vizsgálatok igazolták, hogy a mőtrágyázás nem csak a szerves szén
mennyiségét, de a szervesanyagok minıségi összetételét is befolyásolják (DEBRECZENI,
GYİRI, 1997; MICHÉLI et al., 1995; ZSIGRAI et al., 2007).
A humuszanyagok extrakciós, és spektrofotometriás vizsgálata hazánkban elsısorban
Hargitai módszereivel történik. A módszer szerint a NaOH-os kivonatban elsısorban
a nyers, savanyú kedvezıtlenebb humuszfrakciók, a NaF-os kivonatban pedig a jó
minıségő, Ca-hoz kötött humuszanyagok oldódnak (HARGITAI, 1957). E két frakció
adott hullámhosszon mért extinkciójának aránya a Q stabilitási szám, melynek nagysága
jellemzı a talajból kioldható humuszanyagok minıségére (NÉMETH, 1996).
A lebontható szervesanyag frakció mennyiségi kimutatásának legegyszerőbb módszere
a forróvíz-oldható szerves szén (Hot Water Carbon – HWC) mennyiségének
meghatározása. (DEBRECZENI, GYİRI, 1997).
A kutatómunkánk során elkülönítettük a különbözı oldékonyságú szervesanyag
frakciókat és megvizsgáltuk a fényelnyelésüket az UV-B tartományban, valamint meghatároztuk
a széntartalom megoszlását az egyes frakciók között.
Anyag és módszer
Kísérleti terület
A talajmintákat a karcagi B17 jelő OMTK kísérlet különbözı színvonalú trágyázásban
(N: 0, 200 kg/ha, P 2 O 5 : 0, 120 kg/ha, K 2 O: 0, 100 kg/ha) és meszezésben (CaCO 3 : 0,
11,5 t/ha) részesített parcelláinak feltalajából vettük. A kísérlet kezelései közül a vizsgálatainkhoz
az 1. táblázatban felsorolt mintákat választottuk ki.
A kísérleti terület a Hortobágy és a Nagykunság tájegységek érintkezési zónájában
fekszik. A térség Magyarország egyik legszárazabb, a hımérsékleti ingadozásokat
tekintve legszélsıségesebb, illetve leginkább kontinentális jellegő területe, az átlagos
éves csapadékmennyiség nagysága 500 mm körüli. Az alacsony csapadékmennyiségen
kívül annak éves eloszlása is kedvezıtlen, de szélsıségesen magas csapadékmennyiségő
évjáratok is elıfordulnak.
A kísérlet talaja mély humuszrétegő, mélyben szolonyeces réti csernozjom. A talajképzı
kızet vályogos agyag fizikai féleségő infúziós lösz, a feltalaj kémhatása gyengén
savanyú, a 0-40 cm-es rétegben azonban jelentıs hidrolitos aciditást mutat, amely
a szénsavas mész megjelenésével a 40-50 cm-es rétegtıl megszőnik. Az Arany-féle
kötöttségi szám alapján a kísérlet talaja STEFANOVITS (1981) szerint vályog, agyagos
vályog fizikai féleségbe sorolható.
230