Itt - Magyar Talajtani Társaság

Cserni – Buzás – Hüvely – Hoyk – Borsné Petı – Lévai
oly módon, hogy azok mentesek legyenek a környezet terhelésének további növelésétıl
(pl. kemikáliák túlzott használata). A fenntartható fejlıdés azonban magában foglalja a
terméseredmények szinten tartását, de egyben elırelépést is jelent a környezet megóvása
érdekében.
Közleményünkben a Duna-Tisza közi homokhátságon, Kecskeméten folyó kutatási
eredményekrıl, gyakorlati tapasztalatokról és napjaink fenntartható gazdálkodási lehetıségeirıl
kívánunk tájékoztatást adni.
A talaj- és vízvédelem feladataként legjobban az ENSZ környezetvédelmi programjának
intelmét fogadjuk el, mely szerint „Földünket nem szüleinktıl örököltük, hanem
gyermekeinktıl kölcsönöztük.” Talajaink termékenységét megırizni, illetve növelni,
valamint utódainkra hagyni csakis ilyen morális hozzáállással szabad, melynek napjainkban
sajnos híján vagyunk. Hazánk legfontosabb feltételesen megújuló (megújítható)
természeti erıforrása a talaj, következésképpen a talajaink védelme, racionális hasznosítása
mindannyiunk közös feladata.
A talaj állandóan változó dinamikus folyamatok helye, és az ember legfontosabb
termelıeszköze. Olyan „csodálatos rendszer” amely okszerő használat mellett mindig
képes folyamatosan megújulni, ennek alapján joggal nevezhetı mindennapi termıföldünknek.
Legfontosabb tulajdonsága a termékenység. Ezen tulajdonsága azt fejezi ki, hogy
mennyire képes még a további funkcióinak is megfelelni, úgymint: megújuló (megújítható),
átalakító, tápanyag-szolgáltató, raktározó, pufferoló, szőrı és génmegırzı funkciók
(VÁRALLYAY, 1993, 1994). A talaj állapotát az ember talajképzıdési folyamatok
révén bizonyos mértékig képes befolyásolni pozitív és negatív irányba.
Az iparszerő termelés során olyan technológiák terjedtek el, melyek környezetünket
gyakran súlyosan terhelték: a levegıt, az élı- és talajvizeket, talajainkat és a rajta élı
flórát és faunát, beleértve az embert is. Az antropogén tényezık hatására ugyanis a
bioszféra egésze változhat, mivel az a Glóbusz egészére kiterjed. A bioszféra alkotóinak
a szennyezıdése alapvetı gazdasági és ökológiai jelentıséggel bír. A környezet
terhelés és a levegıszennyezés fı forrásai: a közlekedés, a fosszilis tüzelıanyagok, az
ipari üzemek, a bányászat stb. A XX. század végén jelentıs volt a mezıgazdaság terhelése
kemikáliákkal, melyet jelenleg az ökológiai gazdálkodás igyekszik mérsékelni.
Korábban klasszikus értelemben a földhasználat a földek mővelését és a történelem
folyamán a mővelési módok fejlıdését jelentette.
Napjainkban a termıföldek hasznosításával, védelmével és a használók nyilvántartásával
megegyezı állapotot nevezzük földhasználatnak (DÖMSÖDI, 2006).
Nemzeti vagyonunk mintegy 20 %-át teszi ki a termıföld (CSERNI, 1999; ÁNGYÁN,
2003). Megırzése éppen ezért a mindenkori használók kötelessége, hiszen a magyar
termıtalaj egészségi állapota messze felülmúlja a nyugat európai talajokét.
Egyetértve ÁNGYÁN (2003) világosan megfogalmazott tézisével a termıföld - bárhol a
világon - a történelem folyamán mindig több volt csak, mint termelıeszköz, és a rajta megvalósuló
mezıgazdaság pedig több volt, mint árutermelı ágazat. A termékek elıállításán
túl egyéb feladatokat is ellátott: talajt, vizet, élıvilágot, tájat, környezetet is „termelt” és
mindezen túl munkát, életcélt, megélhetést biztosított a vidéki közösségek számára.
Beigazolódik ismét, hogy a mezıgazdaságnak a termelés mellett környezeti és társadalmi
valamint foglalkoztatási feladatokat is el kell látnia. Ez utóbbi ökoszociális
szolgáltatások helyben jöttek, illetve jönnek létre és különböznek egymástól, éppen
ezért nem alkalmazhatók csakis azon a helyen, ahol létrejöttek.
188