LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

Az interjúalanyokat elsősorban arról kérdeztük, hogy milyen a jelenlegi
kapcsolatuk a növendékekkel, milyen kapcsolatra törekszenek, mit gondolnak
a hozzájuk tartozó növendékekről általában, és mennyit tudnak róluk.
Ezekre a kérdésekre nagyon különböző válaszok születtek, attól függően,
hogy ki milyen régóta dolgozott az adott intézményben, milyen típusú
végzettséggel rendelkezett – ami alapvetően meghatározza a kialakítani
kívánt viszony minőségét és határait. Míg például egy korábban napközis
tanárként dolgozó nevelő fontosnak tartja, hogy „nevelői és egyben nővéri
kapcsolatot igyekszem kialakítani velük”, és büszkén meséli, hogy „van egy
lány, aki már két hónap után anyának szólít. Azt hiszem ez nagyon nagy dolog.”
– addig egy egyetemet végzett szociális munkás kollégája a növendékekkel
való kapcsolat kialakításában arra helyezi a hangsúlyt, hogy „megfelelő
távolság-közelség legyen mindig meg, ami az adott helyzetnek megfelelően
folyamatosan változik, bizalomra épüljön, a feltétel: kölcsönös elfogadás.”
Arra a kérdésre, hogy mennyi és milyen jellegű információkkal rendelkeznek
a növendékekről, minden megkérdezett nevelő hasonlóan válaszolt.
Kimerítő és bőséges információkkal rendelkeznek a hozzájuk tartozó
fiatalokról, ami az intézmények sajátosságaiból adódik. Egy nevelő volt hajlandó
elismerni, hogy szerinte mindig lesz egy olyan 10%-a a növendékek
életének, amire nem lesz semmilyen betekintési lehetősége, még akkor sem,
ha talán ez lenne a közös munka szempontjából a legfontosabb szegmens.
Ebben a részben kérdeztük az interjúalanyokat a hozzájuk tartozó növendékek
terveiről is. Mind a tíz megkérdezett egybehangzóan állította,
hogy irracionális, gyakran változó, éretlen a növendékek gondolkodása a
jövőjükről.
A nevelők törekednek arra, hogy folyamatosan szembesítsék a fiatalokat
a realitással, segítsék őket felmérni a saját erőforrásaikat, lehetőségeiket. A
nevelőket arról is kérdeztük, hogy tudomásuk szerint mi lesz a növendékekkel,
miután kikerülnek az intézményekből. A nevelők a tapasztalataik
tükrében azt tudták elmondani, hogy a legtöbb fiatal általában albérletben
tud lakni, vagy barátoknál keres ideiglenes lakhatási lehetőséget. Azonban
életükre leginkább a folyamatos bizonytalanság a jellemző.
Az intézményekben előforduló legális, illetve illegális szerhasználat
jellemzően kiemelt probléma – még a Rákospalotai Javítóintézetben is –,
folyamatos kihívás elé állítja az intézmények munkatársait.
Az intézmények nagyon hasonló módon kezelik a devianciákból adódó
szabályszegéseket. Egyrészt sok múlik a szakmai stábok közös döntésén,
hogy mennyire kívánják az adott helyzetben érvényesíteni az intézmény
házirendjében előírtakat. Először szinte mindig egyfajta békés
megbeszélés a cél, és ha ez nem vezet eredményre, akkor következnek a
szankciók. Ezek a különböző kedvezmények, lehetőségek megvonásától
egészen a kizárásig terjedhetnek.
126