LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

„Ők engem nem tekintettek embernek… Azt hitték, hogy engem azért szültek
és neveltek, hogy az ő általuk kitalált dolgokat megcsináljam. Tehát az
ő meg nem valósult vágyaikat énrajtam keresztül teljesítsék be. Anyámnak
eljárt a keze, nagyon simán, faternak nem, soha életébe. (Hogy anyja miért
bántotta? Mert nem ugrott első szóra, nem ment vele kapálni… Dicsérni
nem szokták.)
Az ő értékrendjükre, tehát a tisztességre neveltek… Nálunk nagy bűn volt a
családban a lopás. Egyszer gyerekkoromban találtam a parkban egy tolltartót.
Apám nem hitte el, hogy találtam, azt állította, hogy loptam. Bement az
iskolába, és az volt a büntetésem, hogy térden állva végig kellett mennem az
egész iskolán, és közben azt mondani, hogy loptam. Ilyenek. Meg hát a munka,
dolgozz stb. A tipikus paraszti értékrendet próbálta … magára venni.
Én pont az ellenkezője vagyok a szüleimnek. Én végső soron azért lettem
ilyen, mert láttam a rossz példát. (…) Sokszor van a mai napig, hogy (…)
beugrik az agyamba, hogy fater mit csinálna? Ezt! Na akkor én pont az ellenkezőjét
szoktam csinálni midig. És jó, és működik frankón. Tehát nekem a
példa az a negatív példa, hogy így nem szabad! Én merem szeretni a feleségemet,
ahogy az apámnál szégyen volt. Meg merem mondani a fiamnak, hogy
bocs, igazad van, hülye voltam. Legelsőnek azt tartottam fontosnak, hogy
önállóak legyenek. A második dolog az, hogy engem ne tiszteljenek, hanem
szeressenek… Meg amit nagyon fontosnak tartok, hogy ne legyenek hülyék,
és tanuljanak. Ennek a két fiam eleget is tett.” (R. J.)
„Nem sok mindenre emlékszem, de anyuval együtt főztünk, ugye tanított
minket főzni, ha olyan munka volt, akkor bevont minket is, mármint engem,
mert én voltam csak lány, nagyobb. Hát a fiúk nem nagyon vették ki a részüket
a munkából, ha jól tudom, bár nem tudom, hogy jól emlékszem-e, de azt
tudom, hogy nekem volt munkám bőven. (Házimunkák.) Volt, mikor szívesen
elvégeztem, de volt olyan is, hogy szívesebben mentem volna játszani. De
akkor is meg kellett csinálni, mert akkor nem volt az, hogy visszabeszélünk,
mint most. Szigorú volt apu nagyon. Engedékenység? Á olyan nem volt, nem.
Emlékszem, még 18 éves koromban is megmondta, hogy elmehetek-e otthonról,
vagy nem. Ha későn jöttünk, kukoricán térdepeltünk, meg babon… (A
szülők egyfajta fontossági sorrendet tartottak a gyerekeik közt. R. T. ezt
semmiképpen nem akarta.) Mindig éreztem azt, hogy engem elnyomnak.
És…, mikor bent éltem ebben az egészben, mondtam, hogy a saját gyerekeimet
másképp fogom nevelni. Szeretném, ha továbbtanulna a két kisebbik.
Hogy milyen szakmát választanak, az legyen az ő döntésük.” (R. T.)
A gyerekkori családok alapvetően két eltérő típust képviselnek, egyfelől a
merev szabályok nélküli, a gyerekeket szabadjára engedő, másfelől a szigorúan
korlátozó, a gyerekeket is kötelezettségekkel felruházó, a kötelességmulasztást
büntető családokat. Ennek megfelelően a változások által
62