LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

korlátai és tevőlegesen megvalósítandó kívánalmai. Igaz, ez nem mindig
szembetűnő, s jóval ritkábban öltöztethető szabályok alakjába, mint azt
egyes filozófusok gondolják. Viselkedésünk erkölcsi és nem erkölcsi irányításában
egyaránt megvan a szerepe a gondolkodásnak. Szükség lehet
mérlegelésre, ítéletalkotásra, következtetések levonására, szempontok alkalmazására
és szabályokra, olykor a jogászok katonás paragrafusainak
szabatos megfogalmazásaira is. Olykor azonban talán csak érezzük, hogy
mi a teendőnk, és mit nem tehetünk.
Ősi meggyőződés, amit már Szókratész és Platón is elődeitől tanult,
hogy az ilyen igazoló állításoknak és ítéleteknek van egy végső indoka,
mely lezárja az indoklás egész láncolatát. Vagyis hogy minden igazolásnak
van egy mindent igazoló végpontja. Minden indoknak van végső indoka,
mondjuk a természet erkölcsi tényeiben. Vagy a gondolkodó ész
legegyszerűbb igazságaiban. Ami maga már nem szorul igazolásra. Az ezt
kétségbe vonó nézetet, bizonyos filozófusi körök szokásaihoz igazodva, az
intuíció filozófiájának nevezhetjük. Az intuicionista egyszerűen csak azt
állítja, hogy nincs végső alapja ítéleteinknek. Illetve az azokat megalapozó
elveknek, indokoknak. Most már félretéve az állításokra, az ismeretekre,
a tudásra vonatkozó hasonló kérdést. Az intuicionizmus ragaszkodik
ahhoz, hogy végül mindig több szempontunk marad. Ha pedig két szempontunk
összeütközik, nem mindig találunk olyan harmadik, „magasabb
rendű” szempontot, amely végső döntőbíró lehetne közöttük. Legalapvetőbb,
egymásra már visszavezethetetlen, szigorú értelemben rangsorolhatatlan
követelményeinket, elveinket, szempontjainkat ösztönösen, intuícióinkra
hagyatkozva kell valahogyan mérlegelnünk. Az ilyen több elvnél
megálló, pluralista igazolás persze a hagyományos, „fundamentumot” kereső
„racionalista”, „empirista” vagy éppenséggel „szkeptikus” értelemben
nem is tekinthető valódi igazolásnak.
Azok a híres és hírhedt szkeptikus érvek például, amelyeket a végső
igazolás különféle módszerei ellen hoznak fel a kételkedés filozófusai,
ugyancsak nem sokat tudnak kezdeni a végső igazolást nem kínáló
– de nem is kereső – intuitív módszerekkel. 4 Ugyanakkor a módszerek,
az építkezés filozófiájának követőit sem hozzák lázba a végső igazolás lehetőségét
cáfoló premodern, modern és posztmodern szkeptikus érvek.
E „dekonstrukció” szerintük az igazolás hagyományos módszereinek
– vagy hagyományos magyarázatainak – hibás, mert hiányos bírálata. A
nem fundamentumra épülő, s ebben az értelemben szubjektivista felfogások
azonban nem egyformán intuicionisták. Pragmatikus és posztmodern,
realista és relativista változataik megállnak a végső alap, a metafizikai
4
Altrichter 1993b.
168