LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

ailag osztálymeghatározott; etikájában a korabeli német polgárság erkölcsi
felfogása tükröződik; individualista, mert a nevelés célját kizárólag az
emberben keresi, valamint a testi nevelést kirekeszti a neveléstudomány
köréből. Nem meglepő, hogy a „herbarti felfogást különösen a reformpedagógia
bírálta”. (Uo. 130.) Ezt követően kerül sor Herbart nézeteinek
bemutatására, amelyből csak az nem derül ki, hogy mitől vált a „tőkés
rendszer középiskolájának pedagógiai törvényhozójává”.
A bírálat politikai és nem szakmai, még ha a szakma akkori képviselői
fogalmazzák is meg. Az antikapitalista, szocialista társadalomfelfogás, az
individualizmussal szembeállított közösségi osztályöntudat felől érthető a
középiskolával, pontosabban a gimnáziummal szembeni ellenérzés, ahová
a német és a magyar polgárság vagy az idetörekvő családok gyermekei jártak,
akik mellesleg a 19. század második felében már nagy becsben tartották
vagy éppen elszenvedték a tantervben előírt testedzést, nem úgy, mint
Herbart kortársbeli nagyszüleik. A testnevelés 1867-es államosításával magától
értetődően ez a terület is integrálódott a kor neveléstudományába, s
oktatóik igen korán hangot adhattak antiherbartiánus érzéseiknek az 1870-
ben megalakuló Magyar Tornatanítók Egyletében. (Hadas, 2002)
Jól tudjuk, hogy a nép-, illetve a polgári iskolai szemléletűek 1940-es
években uralkodóvá váló érvelési módja és a reformpedagógiai gondolkodás
egyik meghatározó motívuma éppen az antikapitalizmus, a polgárság
kultúrája, iskolája által kiváltott rossz érzés alternatívájának keresése.
A Herbart mint pedagógiai törvényhozó megvető kifejezés pedig a
pedagógia és a jog által vezetett tanügyigazgatás ellen vág abban a korban,
amikor az állami kényszer, a tankötelezettség oka, célja, tartalma, az
oktatás-nevelés ügye alapvetően pártpedagógiai kérdéssé vált, melyben
a szakértői közreműködéssel készült párthatározatok, állásfoglalások szabályozó
szerepe a döntő. Tehát: a közoktatás közügyét már nem a polgári
liberális demokrácia szabadon választott képviselőiből álló, többféle normát
egyformán legitimnek tekintett parlamenti jogalkotás útján intézik.
Ez a ’jó és rossz’ dimenzióban elhelyezkedő duális szemlélet emlékeztet
a kiábrándult kommunista író, George Orwell sztálini rendszert
karikírozó Állatfarmjához. Az egyenlőség- és szabadságpárti disznók fellázadnak
az ember ellen, a kiadott jelszó az ők és mi közötti különbséget
fejezi ki: „négy láb jó – két láb rossz”. Ehhez hasonlatosak azok az említett
pedagógiaszemléleti elemek, amelyek ördögi személlyé formálták Herbart
alakját a magyar szocializmus és az egységes általános iskola építésének
évtizedeiben, amikor a nevelés elsőbbségét hirdető, a tömegoktatáshoz
kötődő antiintellektuális szocialista pedagógiai elitnek volt döntő szava.
Ez az attitűd a mozgalmi, agitációs propaganda tekintetében kitűnő eredményt
hozott, amelyet gyengített volna a pedagógiai-politikai ellenfél álláspontjának
a megértése vagy az erre való kísérlet is.
240