LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

alá, hogy a közoktatási rendszer felerősíti az esélykülönbségeket. E folyamatokban
négy fontosabb tényező szerepét emeli ki:
1. A közoktatás végletesen polarizáltságát (l. a pedagógiai színvonala,
az alap- és a kiegészítő szolgáltatások különbségei, a tantestületek összetétele,
a tárgyi feltételek szélsőséges különbségei).
2. A szegregációt; a halmozottan hátrányos és különösen a roma gyerekek
elkülönítését.
3. Az elit és középosztály erős érdekérvényesítését abban, hogy gyerekeik
ne járjanak oda, ahol sok a hátrányos helyzetű és/vagy roma tanuló.
4. A pedagógiai fatalizmust, amit felerősítenek a nevelés-oktatás feltételeinek,
a képzésnek és a szakmai-módszertani muníciónak a hiányai.
Havas úgy látja, hogy a pedagógustársadalomban erősen hat az a meggyőződés,
hogy a hátrányos helyzetű gyermekek lemaradását nem lehet
pedagógiai eszközökkel korrigálni, s mivel köztük sok a roma, az okot
etnikai problémaként értelmezik.
Diagnózisának néhány sommás megállapítása: a népesség mélyszegény
rétege területileg koncentrálódik, szegregálódik; a területi koncentráció
megalapozza az iskolai szegregációt. (Alátámasztásul egy adat csupán:
míg a ’80-as évektől a roma tanulók teljes általános iskolai aránya duplájára
nőtt, addig a homogén roma osztályok száma a nyolcszorosára nőtt.)
Az általános iskolákban a roma tanulók egyharmadát oktatják szélsőségesen
szegregált körülmények között. A kistérségi társulások, városi integrált
oktatási központok sem feltétlenül csökkentik a területi, lakóhelyi
szegregációból eredő oktatási esélyegyenlőtlenségeket.
Az esélyegyenlőség érvényesítésére, segítésére, a problémák kezelésére
olyan komplex, együttműködésre alapozott programok előnyben részesítését
tartja célszerűnek, amelyek egyszerre több területen próbálnak
fejlesztést megvalósítani.
Bár jelzésszerűen utaltam a fentiekben is az alacsony iskolázottság, az
oktatási esélyegyenlőtlenség és a hátrányos helyzet összefüggéseire, most
idézvén Liskó Ilona tanulmányából még egy gondolattal árnyalnám az
elmondottakat. Miközben bizonyított az alacsony iskolázottság szerepe a
hátrányos társadalmi helyzet átörökítésében, azt látjuk, hogy a középfokú
oktatás, a maga hierarchikus felépítésével tovább fokozza az egyenlőtlenségeket,
s ma a leghátrányosabb helyzetű, problémás, deficitekkel bíró,
motiválatlan fiatalokat, a szegény, leszakadó, vagy roma családok gyermekeit
találjuk a hierarchia alján álló szakiskolákban. A jelzett másfél év-
Liskó Ilona: Szakképzés és lemorzsolódás. In. Fazekas Károly – Köllő János – Varga Júlia
(szerk.): I. m.
190