LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

„Örültek, nagyon örültek, hogy én jövök, vártak is. Nagy öröm volt. Azt
mondta apa, hogy ő be is csípett. A nagymama is nagyon várt, ő fürdetett
meg először, mert szüleim nem merték… Kiskoromban anyu átpasszolt, mikor
nem ért rá, mennie kellett dolgozni, unokatesómnak, a kis Józsinak, meg
a mama is sokat vigyázott rám… A környéki gyerekekkel játszottunk együtt,
kimentünk szembe a rétre focizni. Néha az idősebb unokatestvérek, felnőttek
is csatlakoztak. (Még mostanában is focizunk). Meg a három unokahúgommal
játszottam, sokat babáztunk…” (N. E., 1991)
„Az egész utca gyerekeivel játszottunk. Az az utca mai napig cigánysarok.
Ott rengeteg gyerek volt, ott nem köllött félni az autóktól, a lovaktól… Óvodás
voltam utána, bátyáim jártak értem az óvodába. És nem volt különbség,
mert akkor az utca végén volt egy cigánytelep, nem a mi fajtánké, hanem
ezeknek a teknővájós cigányoké, így mondták (a beások). Oda is kijártunk
játszani azokkal a gyerekekkel. A nászasszonyomék is ott laktak az utca végén,
ezek a köszörűsök. Szóval nem volt különbség, együtt nőttünk föl… A
nagyobbak vigyáztak ránk, mindegy volt, hogy testvér vagy nem testvér. Az a
világ teljesen más volt… Én elmondhatom, hogy nekünk volt gyerekkorunk,
mert mi játszottunk… Éjjel 1-2 órakor is fent voltunk, a régi cigányok meséltek
nekünk régi meséket. A szülők soha nem kerestek, mert tudták, hogy jó
helyen vagyunk. (Igazi cigánytelep volt, szerte kis kunyhókkal – ott utca nem
volt)” (K. I., 1964)
A telep egy erdő mellett volt, utána szántóföld, majd a falu. Ott sokat bilickéztünk
(hosszú bot, meg egy kisebb, csinálnak egy gödröt, onnan ki tudja
legmesszebb eljuttatni a botot, és számolják, hogy ki mennyit tud ütni), még
felnőttekkel is. Olyat is játszottunk még, hogy fa tetején csináltunk bunkert,
volt két csapat (indiánok és kóbojok), voltak játék pisztolyok, nyilak… Vagy a
dombokról nejlonzacskókon csúszkáltunk… Nekem volt a telepen az első villanymozdonyom,
indián tollaim, meg pisztolyaim, és sokszor elvertek, és elvették
tőlem ezeket. (F. J., 1971)
„Nem volt, aki vigyázott ránk, mi egymást vigyáztuk. Ugye voltak nagyobb
gyerekek (rokonok gyerekei, akik szintén a majorban éltek), akik idősebbek
voltak, ők vigyáztak ránk. Lementünk a Balatonra, kimentünk a rétre, játszottunk,
bújócskáztunk, amit legjobban szerettünk. Elmentünk a romkertbe,
ugye ott volt a mi kis grundunk. Testvéreimmel, meg a barátaimmal, meg
a rokonaimmal voltunk, mert velünk éltek (ugyanúgy a pusztán) anyukám
testvéreinek a gyerekei is, úgyhogy az unokatestvéreinkkel együtt voltunk,
folyamatosan együtt játszottunk. Rengeteg gyerek volt akkor még…” (O. Zs.,
1981)
„A szomszéd gyerekekkel, unokatestvérekkel voltunk együtt. A szomszédságban
sok nem roma is élt, velük is ugyanúgy játszottunk. Az idősebb rokonok,
például apai nagynénim vigyázott ránk napközben. Mivel sok fiú volt ebben
59