LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

Az értelmiség térvesztése
A gimnázium tanári karának többsége aktív közéleti szerepet vállalt az
újjáépítés folyamatában. Nevelő-felvilágosító munkájuknak, publikációiknak,
szociális és kulturális tevékenységüknek is köszönhetően újfajta
szellemiség honosult meg a korábbi bányásztelepüléseken. A pártpolitika
előretörésével párhuzamosan a par excellence értelmiségi szerepkör feleslegessé,
sőt gyakran kolonccá vált. A város, a helyi közélet irányításában
dominánsan a munkásszármazású káderek vittek vezető szerepet. Két
példa, ennek bizonyítékául:
Tatabánya első embere egy politikailag megbízható bányászember,
Andó Ferenc lett.
Számos, tanárok által jegyzett magas színvonalú, helyenként tudományos
igénnyel megírt cikk ellenére a helyi sajtó élére is kétkezi munkás
került: „Nem akartam újságíró lenni, de 1945 áprilisában a párt erre kötelezett,
nyolc általános iskolai végzettséggel és lakatos szakipari képesítéssel”
– vall őszintén a megyei lap főszerkesztője Tatabányára helyezésének
körülményeiről.
1946-ban tizenkét főállású tanár dolgozott az iskolában. Az ötvenes
évek közepére a megnövekedett tanuló- és osztálylétszámok miatt ez a
szám 22–23 főre növekedett. A gimnázium első tíz évének közös jellemzője
a tanári kar nagymértékű fluktuációja volt. 1946 és 1956 között a
tantestület többször is kicserélődött. A tíz év során összesen 75 (!) pedagógus
dolgozott hosszabb-rövidebb ideig az iskolában. Az első két tanévben
a tantestület létszáma 12 főből állt, ami 1948/49-re 20-ra emelkedett,
majd lassú emelkedést mutatva 1955/56-ban érte el a vizsgált időszakban
a tetőpontot. A korszak oktatásirányítására jellemző, rohammunkában
történő átszervezéseket a Rákosi Gimnázium alaposan megsínylette.
Maga Rákosi Mátyás is elégedetlen volt a „káderfronton” tapasztalható
kapkodással: „Még most, a félév után is hallunk áthelyezésekről. Ilyen körülmények
között vajon lehet-e eredményes és jó munkát várni azoktól a
kartársaktól, akik ma itt, holnap egészen más helyen, más órabeosztással
kénytelenek dolgozni.” A pártfőtitkár cinikus véleménye mindenesetre
Amikor 1945 januárjában a német csapatok átmenetileg visszafoglalták Tatabányát, a kivonuló
szovjet csapatokkal tartott és 16 bányász társával belépett a Vörös Hadseregbe. Andó
Gyurka Ferenc 1939-ben költözött ide a családjával, amikor a síkvölgyi aknán alkalmazták vájárként.
1941-től az akna bányászai bizalminak választották. 1947-ben az egyesítéskor az új város
polgármesterének választották, 1950-ben a tanácsok megalakulásakor a városi tanács elnöke lett,
ezt a tisztséget 1954 februárjáig töltötte be, majd visszament a bányába dolgozni, ahonnan 1962-
ben ment nyugdíjba.
T. Sáray: Mozaikok Tatabánya történetéből. (A továbbiakban: Mozaikok.) In: Simonik
Péter (szerk.): Tatabányai Levéltári Füzetek. Tatabánya, 2007. 120.
Magyar Országos Levéltár XIX. J-5-b-1040/biz/1952.
254