LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

Az MPSZSZ utolsó nagyszabású és látványos fellépése 1848 centenáriumának
megünnepléséhez és a IV. egyetemes tanügyi kongresszus
megszervezéséhez kapcsolódott. A kongresszus előkészítéséért felelős
„Központi 48-as Bizottság” – az ekkor még formálisan létező Országos
Köznevelési Tanáccsal karöltve – „a demokratikus magyar köznevelés
alapokmányának”, egy új magyar közoktatási törvénynek a megalkotására
készült. A kongresszus szakmai előkészítő munkálatai azonban – a
szervezők feltételezhető jóhiszeműsége ellenére – mindinkább a következő
évek tanügyi kampányait és szocialista munkaversenyeit felidéző
„Szabadság éve munkaterv” programjának kidolgozására és a különféle
akciók megszervezésére redukálódtak. Amikor az ünnepi esemény főszereplői,
közreműködői elfoglalták helyüket a negyedikként jegyzett
egyetemes tanügyi kongresszus nyitó – s egyben záró – rendezvényén,
kevesen sejthették közülük, hogy valamennyien egy láthatatlan mágia
eszközei és áldozatai, s tudatos vagy tudattalan szerepvállalásukkal egy
tragédiába torkolló komédia részesei.
A következő hónapok eseményei tették nyilvánvalóvá, hogy a szakszervezeti
közreműködéssel celebrált megnyitó elterelő hadmozdulat volt
csupán, és a „fordulat évének” művelődéspolitikája sem a kongresszus
további, érdemi munkájára nem tart igényt, sem a közoktatás törvényi
úton történő szabályozását nem tervezi. Oktatásügyünk történetének következő
évtizedeiben a korábbi hazai gyakorlattól és az általános európai
– polgári demokratikus – normáktól eltérő szabályozási elv és joggyakorlat
érvényesült: a magyar közoktatást – az iskolaállamosítási törvényt
követően – törvények nélkül, párthatározatok útján irányították, mintegy
törvényen kívül helyezték.
Ebben a politikai helyzetben, 1948 látványos politikai akcióit követően,
a szakszervezeti mozgalom is szükségképpen háttérbe szorult. Szerepe
– az oktatáspolitikába való érdemi beleszólás és az érdekérvényesítő, érdekvédelmi
tevékenység reális esélye nélkül – az iskolatisztasági és nevelési
versenyek rendezésére, a pedagógusok „beiskolázásának” irányítására
és az iskolán kívüli társadalmi akciók – a tojásgyűjtés, a hulladékgyűjtés,
valamint a terv- és békekölcsön-jegyzés – szervezésére szorítkozott, és
évtizedekre szólóan elvesztette tekintélyét formális tagsága, a százszázalékosan
szerveződött magyar pedagógustársadalom előtt (is). A mór megtette
kötelességét, a mór mehetett… A szakszervezet tudatos lejáratása,
pártállami kisajátítása ily módon szerves része lett egy antidemokratikus,
totalitárius politikai berendezkedésnek, aminek – napjainkig tartó – súlyos
következményeivel ma sem könnyű szembenézni.
(Először megjelent In: Filozófia – Művelődés – Történet 2004. Szerkesztette: Donáth
Péter és Farkas Mária. Budapest: Trezor Kiadó, 2004.)
164