LUKÃÂCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola
LUKÃÂCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola
LUKÃÂCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Része, de szempontomból kulcsfontosságú része ennek a helyzetnek<br />
a közösségek hiánya, a közösségi formák kiüresedése. Nem új dolog ez:<br />
Hankiss Elemér már a ’70-es évek végén fontos tanulmányt írt „Közösségek<br />
– válság és hiány” címmel. A pártálla<strong>mi</strong> szerkezet ugyanis, hirdetett<br />
ideológiájával poláris ellentétben, gyakorlatilag közösségellenes politikát<br />
folytatott. A rendszerváltás utáni anó<strong>mi</strong>ás társadalom-állapot csak „rátett<br />
egy lapáttal” a közösség-ellenes trendre. (Megint, illetlenül, magamat idézem.<br />
Egy 1994-es faluszociográfiámban [”Riadt tunyaság. Egészen szubjektív<br />
szociográfia Tiszasasról”, Juss, 1994] feltettem azt a kérdést, hogy<br />
vajon az a szétesés, a<strong>mi</strong>t akkor a faluban láttam, a 19. században elindult<br />
faluközösség-bomlás folyamatának a zárakkordja-e, vagy talán vala<strong>mi</strong> új<br />
közösség-forma előjele? Akkor ezt kérdeztem. Ma válaszolnék rá: az első<br />
„forgatókönyv” jött be…) Az egyén tehát magára maradt. Vezérlő értékek,<br />
egzisztenciális biztonság, eligazodhatást lehetővé tevő világ hiányában,<br />
szolidaritást nem tapasztalva, megtartó közösség nélküli, magányosindividuális<br />
létben.<br />
Az ember azonban sui generis közösségi lény. Kettős értelemben is.<br />
egyrészt aktuálisan, <strong>mi</strong>ndennapi életében szüksége van a közösségben létezésre,<br />
másrészt virtuálisan, az eszmék, a gondolatok forrásaként, a mentális<br />
egyensúly biztosítékaként szüksége van a valakikhez tartozás tudatára.<br />
Az ember, nem tehet mást, keresi a kapaszkodókat. Keresi aktuális és<br />
virtuális közösségeit, keresi azokat az embereket, akikkel együtt tud lenni,<br />
és keresi azokat az eszméket, amelyek eligazítást kínálnak számára.<br />
És talán éppen itt jutok el – legalább rész szerint – ahhoz a megértéshez,<br />
a<strong>mi</strong>nek érdekében „vissza kellett menni a kályhához”.<br />
A feszítő, mert erős hiány-okozta közösségigény ugyanis, ha, <strong>mi</strong>nt nálunk,<br />
nincs adott belső tartalma (lásd „tördelt polgárosodás” és perifériás<br />
helyzet), sok <strong>mi</strong>ndennel kitöltődik, kitölthető. Kitölthető például – és ez<br />
jó esetek közé tartozhat – vallási tartalmakkal: az egyházi kisközösségek<br />
valódi és pozitív értéktartalmakon nyugvó közösségi élményt adhatnak<br />
tagjaiknak. De kitölthető egészen másfajta eszméken nyugvó egészen<br />
másfajta közösség-élményt adó módon is. Például az arisztokratikus etnocentrizmus<br />
eszme- és értékvilágán nyugvó közösség-formákkal: Magyar<br />
Gárda és a többi hasonló. Ez utóbbiak, a dolog belső természeténél fogva<br />
agresszívek: míg a példaként említett vallási kisközösségek alapcélja saját<br />
tagjaik (közösségi) szükségletkielégítésére irányul, és alapértékeikből<br />
következően a többiek iránti viszonyukat a szolidaritás vezérli, addig az<br />
arisztokratikus etnocentrizmus eszméje mentén szerveződő közösségek<br />
alapcélja szükségképpen a többiek (a nem-magyarok [nem-nemesek],<br />
<strong>mi</strong>ndenki más) legyőzése, alávetése. Önmagukat alapvetően másokkal<br />
szemben határozzák meg, az öndefiníció (saját identitás) lényeges eleme<br />
a másokkal szembeni fennsőbbség abszolút érvényű elfogadása. (Csak zá-<br />
22
Change language