LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

egyetemi reformmozgalomhoz csatlakozása számára nem választás volt,
hanem evidencia – mint írta a kérdőívben, bár ’69 előtt is voltak fontos
élményei, közösségei itt (alapszervben, TDK-ban is).
A „passzív elutasításban” nevelkedett válaszolónk, ugyan az úttörő
őrsvezetőséget még vállalta, de a középiskolában már, elsősorban „klerikális
reakciós” [sic! – nyilván ironikus szóhasználat] osztályfőnöke, befolyására,
aki a „a nemzeti érzést” nevelte bele, s az egyházhoz vezette,
bibliaórára, sportközösségbe invitálta, már csak „taktikai” okokból lépett
be. Ennek megfelelően az egyetemen a kollégiumi Diákbizottságban szocializálódott
(ugye, ez a maga módján – nem csupán a kollégista lét hagyományai,
hanem a kollégista lét sajátos jogállása miatt is – némiképp
alternatív közösségi-szervezeti lét). De legalább ennyire tudatos elem az
eszmélésben a „közvetlen demokrácia” gyakorlásának vágya.
Ha a kollégium és a katonaság ennyire meghatározó volt a társadalmi
tapasztalatok és közéleti vállalkozó kedv dolgában, akkor harmadik faktorként
a színjátszó kört, diákszínjátékot kell említeni. Többen fejtettek ki
ilyen aktivistást – a repertoárokban és szerzőválasztásban kimutatható a
korabeli Egyetemi Színpad hatása –, mely csakugyan világnyitogató volt
ekkor. (Artur Miller, Slavomir Mrozsek, Pavel Kohut, Nagy László, Juhász
Ferenc [a kor méltán rajongott, valóság- és lélekfeltáró szerzői] – az
ő eszmei-esztétikai hatásuk, szkepsziseik és elkötelezettségeik érzékelhetően
meghatározóak voltak a hatvanas évek közepének fiatal értelmiségi
diskurzusaiban.)
Azt is mondhatnám: mint már annyiszor, ezúttal is a kultúra, az irodalom
teremtett gondolati és érzelmi egységet ebben a sokfelől induló,
sokféle – azonosulást, távolodást, új azonosulásokat jelentőt – utat bejáró
„csapatban”, mely két évig visszaigazolta és meghatározta a bölcsészkari
ifjúság vágyait, törekvéseit, s meghatározta több tucat közép-európai értelmiségi
további életútját.
Fontosnak tartom jelezni, hogy a szóban forgó válaszoló személy az egyetlen, aki nyíltan
képvisel alternatív álláspontot az eseményekről, s B. I.-nek a kari KISZ élére választását valójában
„mögöttes erők” „humánpolitikai” húzásának gondolja mindmáig – ezzel valójában tagadja
azt a diskurzust, melyben B. I. valóságos Ludas Matyiként, a nép hatalmának gyakorlására felkent
népfiként jutott vezető pozícióba az 1969. áprilisi éjszakai „forradalomban”.
Emlékeztetek, az ún. „kettős mechanizmus”, azaz a tanulói-hallgatói jogviszonyból adódó
kollektív jogok és a mozgalmi közösség kettéválasztása – e követelésnek (s e követelés markáns
hatalmi elutasításának is!) egyébként vannak s később is voltak tradíciói a szocializmus ifjúságmozgalmi
világában – magának, az „eseménynek” radikalizálódó második fázisa centrumának,
a Kari Gyűlésnek is.
Lásd erről Nánay István könyvét is!
251