LUKÁCS a mi munkatársunk - Wesley János Lelkészképző Főiskola

Bánlaky Pál
Megöllek, testvérem…
…Tanulmányfélének álcázott jajkiáltás…
Előhang
Az (egyik) cigány eredetmonda szerint a cigányok régen madarak voltak,
szálltak, röpdöstek mindenfelé. Egyszer nagyon jó helyet találtak, ahol
sok volt az ennivaló. Ott maradtak. Elkezdték gyűjtögetni az élelmet, később
már kunyhókat is építettek a téli hideg ellen. A monda így fejeződik
be: „Munka közben apródonként megvastagult a lábunk, elfásult a szárnyunk,
és kar lett belőle. Vége lett a szép világnak, repülésnek egyik világból
másik világba. [–] De hát mink oláh cigányok madarak vagyunk még most
is. Ha völgybe vertünk sátrat, fel a hegyre kívánkozunk, s ha fönn állunk
a leghegyin a hegynek, le a völgybe szállnánk. Csak ám nekünk lábon kell
jutni odáig. [–] Ezért nem is élünk mink túnyán, kuporgatósan, mert mink
egy szép napon madárnak visszaváltozunk.”
Tudható – a monda az monda –, madárnak visszaváltozni nem lehet.
A cigányok – a magyar cigányok – itt élnek, a többiekkel együtt, úgy öt
évszázada; a legutóbb jöttek is vagy száz-kétszáz éve. Itt élnek a többiekkel
együtt, itt születtek, itt halnak meg, apáik-nagyapáik-ükapáik teste ebben
a földben nyugszik. Ez a hazájuk. És mégis…
Megjelenés előtt álló a könyvünk szerves folytatása a 2000-ben megjelent
(1998-as kutatásaink alapján készült), „…szülötte földünkön helyünk
legyen” című munkánknak. Az akkori cím egy cigány asszonynyal
készült interjúból származik, vágyat és óhajt fogalmaz meg. A vágy
és óhaj azóta kérdőjellé görbült: „Itthon vagyunk?”
A kérdés, amelyet a könyv címéül adtunk, immár nemcsak a cigányok
kérdése, nekünk magunknak is meg kell kérdenünk, összeszoruló
Az írás Kevy Beával együtt készített fejezete.
Bartos Tibor: Sosemvolt Cigányország. Budapest: Európa Könyvkiadó. 1958. 23–25. Részlet
az „Itthon vagyunk?” című, megjelenés előtt álló és Kevy Beával közös könyvünk „Előhang”-jából.
15