Szeretnék május éjszakákon...

Ez a szép katonanóta már csak az emlékeimben élt, ha olykor, aszenvedések közepette, még tudtunk emlékezni. Az emberekannyira el voltak fásulva – már csak a „halálmadár” csapkodott felettük.Már csak nagyon ritkán emlékeztünk vissza a szebb napokra.Hej, pedig de sokszor és vígan énekeltük ezt a dalt és a többieket…•Mennyi bajunk is volt, Istenem, ebben a lágerben, ahol össze voltunkterelve, rosszabb körülmények között, mint a birkák a juhakolban!Gyenge koszt, tetvek! Víz tisztálkodásra sehol. Fürödni egyszersem tudtunk.Kiütött a t í f u s z !Tömegével kapták meg a legyengült emberek! Egy-egy éjszaka15-20, néha több társunk is meghalt.Hajnalban jártak a hullagyûjtõk. Amint egymás hegyén-hátánfeküdtünk, mindenkit megmozgattak, meglöktek, hogy ad-e életjeltmagáról. Aki már nem mozdult, azt máris kihúzták a lábánálfogva, és vitték elásni, még pirkadat elõtt, hogy ne lássák sokan!Senki nem kérdezte, ki a halott, mi a neve, a nemzetisége. Csak alétszám érdekelte õket – a tegnap bejegyzett létszámból levonták ama éjjel eltemetettek számát, és megvolt a hozzávetõleges „emberanyag”!Szegény bajtársaink, nyomorult ezrek! Nincs semmi nyomaannak, hogy meghaltatok, és melyik lágerben, és mikor! Hozzátartozóitokotthon bizonyára még soká vártak haza benneteket.Mert hiszen semmi értesítést nem kaptak. A mi lágerunkbólegyébként sem lehetett haza írni – így nem is kaphatott senki leveletotthonról!Kétszer engem is beosztottak kivinni és eltemetni a halottakat.E célra szállítóeszköz kellett. Két rúdra rá volt drótozva egy zsákdarabféle.Hasonlóan nézett ki, mint otthon a gabonacsépléskor apolyvahordó ponnyus a rúdakon. Azon hordta két asszony a cséplõgépalól a kigereblyézett polyvát valahova a kazal másik oldalára,annak tövébe.104