Szeretnék május éjszakákon...

mert úgy vélték, a háború elvesztését jövendöli az õ részükrõl.Hogy: Minden elmúlik egyszer…Mindegy. Én is arra gondoltam, vajon lesz-e még „tovább”?Vagy itt kell elveszni?…Mert a hadi helyzet egyre rosszabbodott…Tudtuk, hallottuk, hogy a románok letették a fegyvert, és beengedtékaz oroszokat. A németek meg a mieink már csak menekülnitudtak. De minden hiába! Vagy agyonlõnek bennünket, vagyelfognak…A fogságba esés talán még a túlélést jelentheti. Ki tudja! „Csakaz Isten van velünk” – idézõdött fel bennem az egyik katonanótaegyetlen sora…•A sötétben aztán kimerészkedtem a hegy teteje felé. Láttam, hogynem messze tõlem négy orosz tüzel géppuskával. Nem mutatkoztamtehát… Magyar katona sehol… Nincsen kiút se jobbra, sebalra… Hát visszaindultam a hegyoldal felé. Ott kerestem és találtamegy mély gödröt. Jó vastagon be volt lepve falevelekkel. Telehordtaa szél, mert már õsz volt…Elrejtõztem a gödörben. Magamra húztam a faleveleket. Lesz,ami lesz… Vagy az oroszok, vagy a mieink találnak meg. Persze, haélve megúszom!? A nagy kimerültségben az avar alatt el is aludtam.Annyira, hogy csak másnap, tíz óra tájban ébredtem föl.Körültekingettem… Halotti csend mindenütt…Úgy véltem, hogy a harcvonal átvonult felettem.Ki tudná megmondani, mi is a helyzet? – és mi lesz tovább?…Elõvettem hát a tartalék kosztomat: a konzervet, és még kenyeremis volt. Mindet bekebeleztem. Amikor az evést befejeztem, elszívtamegy cigarettát… kezdtem kicsit ideges lenni, mert seholsem láttam egy lelket sem. Egyetlen ember sem mozdult sehol. Semagyar, sem orosz katona…Elmerészkedtem a közelbe megnézni a helyet, ahol a golyószórósainkatmeg a rajparancsnokunkat elfogták. Ott minden szét voltdobálva. Szanaszét szórva az irataik… Még a golyószóró pótcsöve83