Szeretnék május éjszakákon...

latok motoszkáltak. Nemsokára el kell hagynom a szüleimet, a szülõfalumat.S csak az emlékeimet viszem magammal, meg azt, amia kofferbe belefér…Szeptemberben minden faluban megrendezték a hagyományos„regrutabált”. Ez így dukált! A regruták fizették a zenészeket. Mégutoljára ki kellett forgatni a falu lányait. Pláne, akiknek már kedvesükis volt. Nekem még ekkor nem volt választottam!Aztán megjöttek a várva várt behívók. De úgy is megjöttek volna,ha nem várjuk! A sorozáson alaposan beírták a nevünket a„nagykönyvbe”, nem veszhettek el a bejegyzéseik.Megérkezett az enyém is. Péli János honvéd-újonc, 1943. október1-jén jelentkezzen a 12-es Hegyivadász Zászlóaljnál, Felsõvisón…Hát bizony eddig azt sem tudtam, hol van ez a város? Édesapámjobban eligazodott rajta, mondván, ha hegyivadász, akkor azvalahol a Kárpátokban lesz. Ott is volt. Jó messzire a mi Palócországunktól.A vasútállomásunkon Abonyi úr, az állomásfõnök megtudta keresni a menetrendben és meg is mutatta a térképen.Ez a vonat most van indulóbanSzeptember 28-án már el kellett indulni. Édesanyám sütött kalácsot,mákos patkót, diós hajtványt, süteményt, húst, amennyi csakbelefért a katonaládámba, hogy éhen ne haljak az úton. Mert ottmár biztos élelemmel fognak várni.Kimentem szülõfalum vasútállomására. Elkísértek a szüleim,testvéreim, barátaim. Géza öcsém cipelte a katonaládát az állomásig.Az állomáson a fõnök úr lepecsételte a behívót, s ezzel az menetjeggyéis változott: elindulhattam a „nagy útra”, ismeretlen tájakfelé.Amikor a vonat berobogott az állomásunkra, már az ablakbólintegettek a barátok, akik Egeg-Szalatnyán szálltak föl. Látták akatonakofferbõl, hogy én is velük tartok. Persze nem mindegyi-46