Szeretnék május éjszakákon...

Civilekkel keveredve utaztunk a vonaton. Jó volt hallani a miízes palóc nyelvünket! A fronton és fogságban nagyon különbözõvidékekrõl voltunk együtt magyarok. A beszélgetések folyamánlépten-nyomon tapasztaltuk, hogy sorstársaink más-mástájnyelven beszélnek, más-más vidékrõl valók. Ez azonban nemzavart senkit! Végül is mindannyian sorsüldözöttek voltunk – ésmindannyian magyarul beszéltünk.Utaztak velünk Hont megyei palóc asszonyok is. Õk, ahogymondták, Pesten voltak piacozni, eladni ezt-azt az otthon kitermelttermékeikbõl, hogy némi pénzt csináljanak.Az egyik fiatalasszony, az ülõtársam, elmondta nagy-nagy bánatát:a férje meghalt a fronton, megkapta a hivatalos értesítést.Egyedül él. Majd tovább folytatta: Elmehetnék hozzájuk, szívesenlátna, és még össze is házasodhatnánk! Mert hallják, tudják,hogy nálunk otthon üldözik a magyarokat.Szép is volt, csinos is a megözvegyült fiatalasszony. Társra, támaszralett volna szüksége. Elmondta még, hogy van háza, kisvagyonkája.Csábító volt az ajánlata, õszinte, barátságos. Csak hát én másravágytam: mindenáron hazakerülni! Látni a szüleimet, testvéreimet– és hát a szülõfalumat. Az embereket, akik között felnõttem.Igaz, azt is felelhettem volna neki, hogy majd visszajövök,de elõször látni akarom a családomat. Õ is olyan sajnálatra méltóvolt, mint Hanka, az ukrán lány. De végül is, némi gondolkodásután csak azt tudtam neki felelni, hogy haza vágyom!Nagyon várom a viszontlátást a szeretteimmel, szülõfalummal.A szüleit és a szülõföld emlékeit senki nem tudja kitörölni azemlékezetébõl. Én meg pláne nem tudtam, ennyi szenvedés ésviszontagság után!Már nem is emlékszem, hogy honti, drégelypalánki vagy bernecebarátivolt-e, bár ezek a falvak a szülõföldünkhöz tartoznak.Csupán néhány kilométerre vannak a szülõfalumtól. Csak hátTrianon határvonalat húzott közénk!•172