Szeretnék május éjszakákon...

A szovjet emberek lelkesen „ünnepelték” a munkáshatalomgyõzelmét – május elsejét! Örömmámorban lengették lobogóikat afelvonulók. Mindenki mosolygott, dalolt! Mosolyogtak és daloltakaz „éhezõ milliók”, nehogy a munkáshatalom ellenségének tekintsékõket. Lelki szemeim elõtt ott feketéllettek a fenyegetõGULÁGOK!Így mesélték el nekünk halkan és bizalmasan némely civilek,akik velünk dolgoztak. S mi is sokat láttunk és tapasztaltunk, milyenis belülrõl az az ország, ahol minden hatalom a dolgozó népé.– Hát ezt ünnepelték, a rettegett „cárt”, Sztálin elvtársat, mert ünnepelniükkellett, „tiszta szívvel”…•Mi meg csak úgy csendesen „ünnepeltünk” a szögesdrót kerítésmögött, s érdekes módon, fegyveres õreinknek nem kellett felvonulniuk!Mivel töltöttük az idõt?Mindenki a családjára, az otthonára gondolt. A szülõföldjére,amelyrõl nem tudott semmit. Azt sem, hogy élnek-e otthon.(Egy mondatban azért elmondom, hogy késõbb, hazaérve tudtukmeg, hogy otthon ekkor már javában folytak a deportálások, ésmegkezdõdtek a kitelepítések Magyarországra!)Tehát eltelt az ünnep a lágerben is…A pihenés és álmodozások napja alászállt a nyugati égbolt szegélyén,majd végleg elmerült az éj tengerében…Nyugovóra tértünk a mi „nagy szállónkban”, a hatalmas csarnokban.Még mindig nagyon sokan voltunk, több százan. Pedig, Istenem,hány bajtársunkat temettük már el!…Mielõtt folytatnám májusi estünket, elmondom, hogy volt köztünkegy cigányzenész is. Azt pedig mindenki tudja, hogy a cigányzenészeknagyon ragaszkodnak a hegedûjükhöz! Tudták ezt azoroszok is. A mi cigányzenészünk már a bevonuláskor is hozta magávala hegedûjét a laktanyába. (Itt nem a mi Siró Feri barátunkragondolok, aki a szomszéd falunkból, Szalatnyáról vonult be velünkegy idõben. Õ nem volt velem a fogolytáborban.) Ez a mi másik zenészünkmár a laktanyában is elõvette olykor a hegedûjét, és elõ-142