Szeretnék május éjszakákon...

A vízben úszkálva, megszabadulva a többhetes piszoktól,szennytõl, az otthon jutott az eszembe.Istenem! Mi lehet otthon? Mi lehet a szüleimmel, a családunkkal?Bizonyára sokat gondolnak rám, emlegetnek, hogy élek-emég, vagy már talán régen meghaltam. Bizonyára reménykednek,hogy élek – és egyszer hazakerülök!…Mikor lesz vége, Istenem, ennek a kálváriának!?…Szeretnék május éjszakákonletépni minden orgonátElérkezett 1947. május 1-je!A Szovjetunióban, ahol munkáshatalom van s a dolgozó nép az úr– ez volt a legnagyobb ünnep! Még nekünk, a hadifoglyoknak semkellett dolgozni. Igaz, mi nem vonulhattunk föl, de nem is álltunkmunkába.Pár napra rá jön a második nagy ünnep, a „Gyõzelem napja” –azaz május 9-e. Amikor is véget ért a második világháború. És aSzovjetunió és szövetségesei gyõzelmet arattak a fasizmus felett…Nem dolgoztunk, csak pihentünk, pihentük ki a fáradalmainkat!Ismét édesapám jutott eszembe: amikor véget ért az elsõ világháború,õk már másnap el is indulhattak haza. Senki nem õrizteõket, senki nem tartóztatta föl, jöttek szabadon. És milyenörömmel búcsúzkodtak az orosz emberektõl. Megölelték, megcsókoltákegymást! Békét kívántak egymásnak és örök barátságot esküdtek!Éppen két éve, hogy véget ért a második világháború, a szovjetkatonák „felszabadították” Kelet- és Közép-Európa országait, melyekbenszintén „átadták” a hatalmat a dolgozó népnek.Miként lehet hát, hogy noha két éve véget ért a háború, mi mégmost is itt vagyunk… Szögesdrót kerítéssel bekerítve, fegyveres katonákõrizete alatt?141