Szeretnék május éjszakákon...

gények is összeverõdtek az utcán, a lányok nyomdokaiba lépegetve.Majd közéjük vegyülve, együtt folytatták a dalolást.Az udvarokból kikandikáltak a mamák, a nagyanyók. Lesve figyelték,hogy az õ lányukba melyik legény karol bele, vagy legalábbisszegõdött mellé. S boldog szívdobogással rábólintottak:„No, ezek éppen összeillenének!”Aztán, amikor elhúzták az estéli harangot, a lányok igyekeztekhazafelé. Ha valamelyiknek a legények közül egyik csapni kezdte aszelet, hát akkor elkísérte a kiskapuig vagy a pitvarig… Ez volt azélet évszázados rendje.A többi legény vacsora után még kijött az utcára. Meg-megálltakvalahol az utcán, megvárva, hogy a társaik is kijöjjenek. S amikormár így összeverõdtek, elindultak az utcákon végig, majd nótáragyújtottak.A szép dalok mellett most már a katonanóták is sorra kerültek.Romantikus, vígan csattogó, olykor lelkesítõ, néha pedig keserveskatonanóták. A legények az utcán ballagva énekeltek, néha éjféligis. Pláne a nyári estéken…Újabb és újabb katona- és háborús nóták terjedtek el a falvakban.Úgy látszott, voltak leleményes dalnokok, akik szebbnél szebbháborús nótákat írtak, mintha a háború csak egy szép kirándulásvolna, a frontokon szenvedõ katonák nélkül. Az itthoniak nemtudták, hogy mi a háború…1942 nyarán részes aratást vállaltunk Doman úrnál, a földbérlõnél,akinek a horváti és tompai határban voltak a földjei, noha õHorvátiban lakott. Amikor elvégeztük az aratást és a cséplést, széparatási koszorút készítettünk és dalolva hoztuk be a cséplõgéptõl agazda kastélya elé. Ott persze megvendégelés, kis vigadalom várt.A borocska mellett és harmonikaszóra daloltunk, táncoltunk is egykeveset. Akkor odajött hozzám Doman Rózsika, a földbérlõ felesége,s megkért: – Jani, te szépen tudsz dalolni. Dalold el nekem a„Dnyeszter menti kanyargónál” kezdetû dalt. Persze, hogy eldaloltam!Lehet, hogy már nem pontosan emlékezem minden sorára,de ahogy emlékszem, így énekeltem:38