Szeretnék május éjszakákon...

„Fújja a szél, fújja,hazafelé fújja,a szegény bakánakszomorú a sorsa…”S nem is lettünk volna olyan szomorúak!De legbelül bíztunk benne, hogy a szabadulás felé robogunk…Az egyik állomáson még összekapcsoltak bennünket egy másikhadifogoly-szerelvénnyel. Az Harkov irányából jött.•Már nem is tudom, mennyi ideig utaztunk, de végre elértük a szovjet–románhatárt…Ott leellenõriztek bennünket – és roboghattunk tovább. Demost már Románia területén! Így egyre szilárdabbá vált bennünka hit, hogy hazafelé tartunk…Focsani, az áteresztõ lágerÉs befutott velünk a vonat a romániai állomásra. Nekünk a nevétúgy emlegették, hogy VOKSANI, de a vasútállomás tábláján románulígy volt kiírva: FOCSANI.Mindegy! Az a lényeg, hogy ide is megérkeztünk, s már nem aSzovjetunió területén voltunk. Egy kis szépséghibája ugyan volt,tudniillik ennek is „láger” – „áteresztõ láger” volt a neve.Áteresztõ – tehát reméltük, hogy némi vizsgálat után engednekbennünket tovább…Ez a FOCSANI egy nagyobb román város volt. A láger meg aváros szélén valóban láger volt szögesdróttal! Tehát még rabok voltunk!A láger két részbõl állt, egymástól szögesdróttal elválasztva.Leszállítottak bennünket a vonatról, s gyalogszerrel meneteltünka lágerba. Ott az volt az elsõ parancs, hogy mindenki vetkõz-152