Szeretnék május éjszakákon...

az mehetett dolgozni! Akinek már csak a csontjait tapogathatta,még maradhatott ott kicsit a lágerben megerõsödni.•Még a laktanyában, újonc koromban, a rajparancsnokom egy budapestiszakács volt. Vagy nem is tudom, talán pincér. Szép szálember volt, Budapesten, egy nemzetközi szállodában dolgozott,mint fõszakács, vagy fõpincér. A szakácsok a fogolytáborban aszakmában maradtak, mert a „szegényes löttyöt” szakmabelieknekkellett megfõzni a foglyok részére. Persze, abból fõztek, amit kaptak,amibõl lehetett. De õk mégiscsak jobb bõrben voltak a kondérokmellett, mint mi – a többiek. Az orvosi vizsgálatkor nekik is azorvos elé kellett állniuk. Az orvos nem kérdezte, hogy milyen munkátvégeznek a lágerben. Kiadta a parancsot, hogy egészségesek,mehetnek a kinti munkára! Ez ellen pedig fellebbezés nem volt!Kivitték hát õket dolgozni az útépítésre. Minden napra kimértéknekik az elvégzendõ munkát: addig nem mehettek be a lágerbe,amíg ezt el nem végezték! A rajparancsnokom úgy lefogyott,éppenhogy csak élt. Már alig volt rajta hús, egy csont volt! Nagyonnehéz volt számára a kiszabott munka: elõtte sohasem volt részeilyen embertelen robotban.•Egy napon hír futott végig a fogolytáboron: Új hadifoglyok érkeznekhozzánk. Sokan igyekeztünk a kapuhoz, ahol jöttek befelé, keresve,nincsen-e köztük ismerõs? Hát volt! Egy késõbbi rajparancsnokoma laktanyából, Papp tizedes. Alig ismertem rá, olyan rosszbõrben volt szegény!Aztán beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, azt mondták neki,hogy egy cukorgyár-építkezésre vannak irányítva. S ha az építéstbefejezitek, mehettek haza!!! Hát ez nagy meglepetés volt! Nekünkmég nem mondtak ilyet! S kezdett felcsillanni bennünk is aremény, hogy talán tényleg hazamegyünk!? Mert már a munkáknagy részét elvégeztük az építkezésen!Bent a lágerben aztán még többször is elbeszélgettem Pappbajtársammal. Elmondta, hogy nekem szerencsém volt, amikorelkerültem a „halállágerbõl”! Ott, akik élve maradtak is, na-130