Szeretnék május éjszakákon...

A szögesdróttal bekerített láger területén volt a cukorgyárnakegy nagy csarnoka, a cukorraktár. Ez lett a hadifoglyok szálláshelye.Talán úgy is mondhatnánk, „új otthona”! 120 méter hosszúnak,30 méter szélesnek becsültem, amikor oda betereltek bennünket.Együtt volt minden: hálóterem, konyha, étkezõ és mosdóhelyiség atisztálkodásra. Igazi szovjet „összkomfort”!A „szállodában” kettes és négyes ágyak álltak, persze közfalaknélkül. A terem közepén egy vonalban végighúzódva ötkályha állt: vasból összehegesztett hatalmas „fûtõtestek”, szénporralfûtve.Naponta egy-egy munkacsoportba 100 embert osztottak be.Minden csoportnak magyar tiszt volt a parancsnoka, akinek a feladataa csoport napi munkájának az irányítása volt.Mindez a világ elsõ szocialista országában történt: a munkásosztály„vezetésével”. A valóság persze egészen más volt. Míg a fogolyközkatonákat a végtelenségig kiszipolyozták, addig a volt katonatisztekneknem kellett dolgozniuk. Ezt minden nap és mindenlágerben megtapasztaltuk az egész fogság alatt!Tehát amikor a tisztjeink beosztották a csoportokat a munkára,az egyes munkahelyekre, nekik már nem volt több feladatuk. Utánacsak sétálgattak az udvaron, a gyár területén. Ez egy kicsit furcsánhatott ránk. De ugyanezt tapasztaltuk-láttuk az orosz parancsnokoknál,tiszteknél is: õk még nagyobb teljhatalommal rendelkeztekkatonáik és saját népük felett!A százfõs csoportok keretén belül brigádokba osztottak bennünket.Az én vasszerelõ brigádom hét munkásból állott: háromnémet és négy magyar. Az egyik német mérnök volt, õ egy hozzánkbeosztott, németül is beszélõ ukrán lánnyal naponta megbeszélte atennivalót. Persze akkor még nem tudtam, honnét tud németül ezaz ukrán lány.A német mérnöknek kiadták a tervrajzokat. Aszerint kellett elkészítenünkaz egyes vaskonstrukciókat. Tehát õ irányította a munkamenetét. Ha valami kellett a munkánkhoz, valamilyen anyagvagy szerszám, õ szólt az ukrán kislánynak s az ment az anyagokatbeszerezni a vezetésnél s onnan szállították a kért dolgokat.117